Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Kezdem úgy érezni, hogy nincs annyi sorozat a világon, ami elegendő lenne a karanténra”

Bíró Levente: Van olyan, hogy kiülök a teraszra, valaki más is Kaposváron, és videóchaten együtt kávézunk.



:

:

Nem okozott csalódást a PVSK-Veolia és a PVSK-Cargate rajongóinak Bíró Levente, minden pályán töltött percben óriási lelkesedéssel játszott. A szezon lezárása és a kijárási korlátozás viszont eleinte megviselte.

– Elég nagy változás a napi két edzéshez, és a heti két-három meccshez képest. Nagy kontraszt volt az elején, akkor nehezebb is volt, de nagyjából egy hét alatt hozzászoktam. Több időm jut most az iskolára, és csinálom persze az edzésterveket – árulta el a bama.hu-nak Bíró. – Nagy sorozatfüggő vagyok. Lassan kezdem úgy érezni, hogy nincs annyi sorozat a világon, ami elegendő lenne a karanténra, úgyhogy folyamatosan keresem az újakat. Most „A nagy pénzrablás” lett a kedvencem, nagyon megfogott, de sajnos már azzal is végeztem, úgyhogy várom az új évadot.

A fiatal irányító elmondta, nehéz volt feldolgozni a helyzetet, mert esélyük volt jó eredményt elérni, de szerinte jó döntést hozott a szövetség, mert az emberek egészsége most a legfontosabb.

– A Benfica elleni hazai mérkőzés emlékezetes marad egész életemben. A nemzetközi porondon helyt álltunk, és talán az én teljesítményem is elég jó volt – mondta. – Az egy más szint, amit láthattunk tőlük. Nagyon érdekes olyanok ellen játszani, akik a BL középmezőnyébe is beférnének. Büszke voltam a csapatra a nemzetközi meccseken, mert sok csak egy ponton múlott. Egyébként sem futottunk rossz szezont, mély volt a hullámvölgy, de kilábaltunk belőle.

A folytatást is a PVSK-Veolia mezében képzeli el, ahol újra nemzetközi porondon ismerne meg más kosárlabda-kultúrákat.

– Jövőre van még szerződésem, itt leszek mindenképpen. Szeretném bejátszani magamat a csapatba úgy, hogy utána számítsanak rám attól függetlenül, a fiatalszabályba beleférek-e vagy sem. Remélem, ezt Pécsen érem el, és néhány éven belül ismét a nemzetközi porondon szerepelhetünk – folytatta a pécsi portálnak. – Igyekszem minél magasabb szinten kosárlabdázni, egyelőre ez az, ami mozgat. Mellette egyetemre járok, és nagyon gondolkozom rajta, hogy elkezdek egy másik iskolát is.

Természetesen a csapattársaktól sem szakadt el, most is pár naponta írnak egymásnak.

– Van olyan, hogy kiülök a teraszra, valaki más is Kaposváron, és videóchaten együtt kávézunk. Muszáj, különben befordulna teljesen az ember – tette hozzá.

fotó: pvsk-panthers.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés