Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Két újabb játékost jelentett be a Veszprém

Mindkét fiatal részt vett a CBA-Veszprém nyári táborában az elmúlt hetek során.



:

:

A mai napon a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém együttesét működtető Veszprém Kosárlabda Kft. megállapodott újabb két fiatal tehetséges kosárlabdázóval, Sipos Mátyással és Gaál Bencével, akik így a felnőtt csapat színeiben folytatják a játékot – tájékoztatta a közvéleményt a klub hivatalos honlapja.

Mindkét fiatal részt vett a CBA-Veszprém nyári táborában az elmúlt hetek során. Sipos Mátyás már korábban alá is írt az akadémiával, miszerint teljeskörű ösztöndíjasként részt vesz annak elitképzésébe. Gaál Bence a mai napon ezt szintén megtette. Ezt követően a nemzetközi utánpótlás bázis és a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém szakmai stábja úgy döntött, hogy a két ifjú sportoló fejlődése érdekében hasznos lenne az, ha pályára lépne az NB I. B piros-csoportjában, ezzel segítve a megfiatalított felnőtt csapatot is.

Sipos Mátyás 2003. április 3-án született, 195 cm magas és 77 kg súlyú. A csapat újdonsült irányítója eddig Szombathelyen játszott, valamint tagja a korosztályos válogatottnak, amelynek edzőtáborából a múlt héten tért vissza.

Gaál Bence 2002. november 9-én született, 196 cm magas és 98 kg súlyú. A főként erőcsatár poszton bevethető játékos eddig a Kiss Lenke Kosársuliban pallérozódott.

Fotó: veszpremkosar.hu

HIRDETÉS
4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
0 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
33goldmedalsOroszlanyi Banyasz Recent comment authors

Legfrissebb

Hírek

Facebook