Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Két új játékost jelentett be a Jászberény

Alakul a tavalyi meglepetéscsapat kerete.



:

:

Sikerült megegyeznie a Jászberényi KSE vezetőségének két magyar játékossal – írja a klub Facebook-oldala.

Búzás Bence az előző szezonban a SERCO-TF-Budapest együttesében szerepelt. Az 1997-es születésű kosaras 195 cm magas és 98 kilogramm, a 2-es és a 3-as poszton bevethető. Budapesti csapatában 4,5 pontot átlagolt a 2018/2019-es szezonban. A legtöbb pontot (12) az Atomerőmű elleni találkozón szerezte.

Peringer Balázs 1996-ban született, s az Alba Fehérvár együttesétől érkezik. A 213 cm magas fiatalember 108 kilogramm és az 5-ös poszton szerepel. Kosaras pályafutását az Óbudai Kaszásoknál kezdte, majd a Szolnokkal kétszeres bajnok lett. Innen került a Vasas, majd a MAFC együttesébe, onnan pedig Székesfehérvárra. Tagja volt annak az U-20-as válogatottnak, amely 2015-ben Európa elitjébe került.

Ruják Bence, Aleksa Brbaklic és Mészáros Máté már korábban aláírta a 2019/2020-as szezonra szóló szerződését, most ötre nőtt a magyar játékosok száma.

 

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
lddSetbackjb17MastersonDennis Recent comment authors
jb17
Olvasó

Mindenkinek köszönjük a kedves szavakat! Igaz még a bajnokság el se kezdődött, igazolások is hátra vannak még de temessetek csak minket nyugodtan! Megszoktuk már mi Berényiek, hogy semmibe vagyunk nézve ?

Setback
Vendég
Setback

Igazából csak arról van szó, hogy valakinek ki kell esni és az emberek azt nézik ki-hogy áll. Az Ose bár szerényen, de nyár elején kész volt. A jelenlegi “ki-hogyan áll” alapján egy Szeged-Berény playout esélyes. Persze hosszú még az út. De ha megnézzük a csűröket a ti szénátok áll a legrosszabbul. Valahol már edzenek, nektek még nevek sincsenek. Ez a gond.

Masterson
Olvasó

Minek kell ezt erőltetni? Még két év, és úgy eltűntök, mintha sohse letettek volna. Szívből kívánom, hogy a szezont be tudjatok fejezni!

ldd
Olvasó

Nem tudom honnan “gyüttél” de, hogy nem ismered a jászokat az biztos.
Ha esetleg nem láttál Ipari Parkot betelepülve, megér egy kirándulást a Jászság!
Én – nagyon messziről, de járva arra – azt gondolom …
Jász- Nagykun- Szolnok megyében a szolnoki a politika, a Jász a gazdaság ereje.

Bezse
Olvasó

Ha nem lesz 5 EXTRA légiós…

jaszberenyikse
Olvasó

Remélem mindketten meg fogják kapni a perceiket és hasznos játékosokká válnak. Peringernek azért van hova fejlődnie támadásban.
Persze ez a magyar mag elég gyenge (főleg ha tényleg Lajsz is jön) de nem gyengébb mint a tavalyi. A légiósokon fog múlni minden, ezért sem érdemes még play-outot jósolni a számunkra.

redmiller
Olvasó

Sajnos elég vékonyak vagytok eddig… Ha nem lesz két-három extra légiósotok, akkor gondok lesznek… Majdnem TF szintű a magyar mag, egy picivel felette… 🙁

gulyasszabolcs00
Olvasó

Arra épp elég ez, hogy titeket idén is oda-vissza verjünk. Ismét sikerült egy Berény cikk alá odaböfögnöd… Ja, és nem 2-3 extra légiósunk lesz, hanem 5,mint tavaly ?

redmiller
Olvasó

🙂
Azért érdekesen igazoltok… Legalább fiatal tehetségek lennének, ehelyett már érett korú, nem éppen bizonyított játékosokat..
7,5 rajtig… Van, aki elkezdte a felkészülést, van, aki jövőhéten kezdi! Nektek nincs még használható légiósotok se…
Figyu, engem csak az zavar, hogy szerintem magyart ész nélkül igazoltok és hogy sehogy nem álltok légióssal… TF se sietett tavaly, simán ki is csúsztak! Én csak ettől féltem a Berényi egyesületet! Évekig nem volt lefutott a kieső kérdése, nem szeretném, ha TF-vel újra indult volna a vonal…
Még az OSE magyarjai is sokkal használhatóbbak, mint akik most Berényben vannak…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Révész Ádám, Chester Lewis, Wittmann Krisz ??erős?mellé egy fáradt, kiégett Kemal és Marko.
A Berény nem a Play-out elkerüléséért fog menni, ne izgulj miattunk ?mindenki a saját portája előtt…

redmiller
Olvasó

😀
Révésznek legalább van köze a kosárhoz Peringerhez képest… Néha még villantott is valamit!
Krisztiánt meg leírni???? Még korai…
Lewis??? 21,5 éves… Korosztálya legjobbja volt, még lehet jó játékos! Nem tudjuk, hogy Amerikában mit tanult, fejlődött.
Kemal? Mutass nekem egy magyarországi centert, aki olyan hatékonyan tud triplázni! Nézd már meg a statjait! Sokszor a legjobb 3 centerben volt… Ráadásul, most egy gyors és jó lepattanozó 4-es is lesz mellette!
Marko! Na, ő tényleg halványabb volt tavaly! Meglátjuk, ha csak dobnia kell, akkor milyen lesz!

csocsa
Olvasó

A berényi TESCO-ban is csak berényiek vásárolhatnak?
Nem értem ezt az odaböfögést.
Ez egy oldal,ahol véleményeket lehet ütköztetni és ennyi.(bárkinek,ha regisztrált)

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

A TF-ben marad játékos, vagy végleg darabjaira fog hullani?

Tudodki
Olvasó

Azt kapja amit megérdemel. Az egész bagázs….

Abrosz Tisztakosz
Olvasó

A B csoport végére várom őket, már ha be fogják tudni fejezni egyáltalán az idényt. Teljesen széthullani látszanak, szenvedés az egész, amit csinálnak.

Dennis
Olvasó

Sárkány kisasszony már gőzerővel építi a jövő csapatát, csupa tehetséges fiatallal + Beák oldalbordával. Kiváncsi leszek arra is, hogy ki vállalja az edzősködést náluk. Lehet az is Beák lesz.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés