Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Két kulcsjátékosával is hosszabbított a DEAC

Milenko Topics után két fontos láncszem is aláírt.



:

:

Két kulcsjátékosával is sikerült megállapodnia a hosszabbításról a DEAC kosárlabdacsapatának, a csapatkapitány Polyák László mellett Djordje Drenovac is a Debreceni Egyetem gárdáját erősíti majd a 2021-22-es szezonban – jelentette be a klub hivatalos honlapja.

Tovább épül a DEAC kerete, a héten bejelentett új vezetőedző, Milenko Topics után az együttes két fontos láncszeme, Polyák László és Djordje Drenovac is aláírt. Az elmúlt két kiírásban a csapatkapitányi posztot is betöltő Polyák a negyedik szezonját kezdheti majd meg Debrecen. Az elmúlt években végig stabil teljesítményt nyújtó bedobó az előző idényben eddigi legjobb produkcióját nyújtotta a cívisvárosban, az alapszakaszban 22 mérkőzésen 8.2 pontot, 2.5 lepattanót és valamivel több, mint egy gólpasszt átlagolt. A rájátszásban is bizonyította sportemberi nagyságát, az elődöntőt és a bronzcsatát törött orral küzdötte végig.

– Az elmúlt években a szívemhez nőtt a DEAC, ezért nagyon örültem a megkeresésnek, nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy elfogadjam a klub ajánlatát. Jó látni, hogy a csapat évről-évre jobb eredményeket ér el, tavaly pedig már a legjobbak között tartottak minket számon. Azt gondolom, hogy a célkitűzéseket sikerült elérnünk, egyedül a bronzcsata miatt van bennem egy kis hiányérzet. Bízom benne, hogy a következő szezon már száz százalékban a kosárlabdáról fog szólni, a sérülések nem hátráltatnak majd annyira bennünket, és ami a legfontosabb, hogy jó lenne végig nézők előtt játszani – vélekedett az oldalnak hosszabbításról a 28 éves játékos.

Djordje Drenovac a 2020-21-es kiírásban a DEAC egyik legjobbja volt, 18.2 pontjával a bajnokság alapszakaszának harmadik legeredményesebb játékosa volt, tette mindezt 50%-os mezőnymutatóval és 40%-os triplázással. A „Dzsole” becenévre hallgató kiscsatár augusztusban harmadik szezonját kezdheti majd meg a Debreceni Egyetemnél.

– Boldog vagyok, hogy jövőre is Debrecenben kosárlabdázhatom, a családommal nagyon megszerettük a várost, második otthonunkként tekintünk rá, és ezt nem csak udvariasságból mondom. Nem volt nehéz a döntés, nagyon hamar sikerült megállapodni a klubbal. Büszke vagyok rá, hogy a következő évben is tagja lehetek a csapatnak, továbbra is nagyon motivált vagyok, remélem sikerül majd túlszárnyalni az előző sikeres szezont – mondta bizakodva a szerb légiós.

Fotó: hunbasket.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
MivanmivandbrcnfnVadkakas Recent comment authors
Mivanmivan
Olvasó

Jól jártatok velük, Drenovacot én is szívesen elfogadtam volna.

Vadkakas
Olvasó

A hónap híre!!!! Óriási fogás, hogy marad! Az egyik legjobb magyarországi légiós. Minimális kivételtől eltekintve minden meccsen húzóember volt.

Drenovac a király!

Hajrá DEAC!

dbrcnfn
Olvasó

Igazából nem nagyon értem, minek szól ez a sok diszlájk. Talán azoktól érkeztek, akik most csalódottak, mert szerették volna a saját csapatukban látni Drenovac-ot?? Na jó, ez csak vicc.
De komolyan nem értem, mi a baj azzal, ha valaki örül annak, ha egy meglehetősen eredményes légiós aláír a csapatánál?

Mindegy, én is örülök, hogy marad! És annak is, hogy otthon érzi magát nálunk!

Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés