Kosárlabda
Két játékos aláírását jelentette be a DEAC
Mindketten egyre nagyobb szerepet követelnek maguknak a csapatban.

:
:
Szerződést hosszabbított két fiatal tehetségével a DEAC kosárlabdacsapata, így Kovács Ákos és Flasár Botond is további három évig erősíti majd az együttest. A két magasember a mögöttünk álló szezonban alapembere volt a másodosztályban vitézkedő U23-as csapatnak, de az A-csoportban is egyre nagyobb szerepet kaptak – írja a hajdúságiak honlapja.
A 2003-as születésű Kovács Ákos már az alapszakaszban is 19 alkalommal lépett pályára az első csapatban, de az igazi áttörést a rájátszás hozta meg számára, ahol a légiósok után a legeredményesebb magyar játékosként 10.1 pontot, 4.4 lepattanót átlagolt, de mérkőzésenként egy-egy szerzett labdát és blokkolt dobást is magáénak tudhatott. A 2005-ös Flasár Botond az első osztály alapszakaszában még csak epizódszerepet kapott, de a rájátszásban ő is nagyszerűen élt a megnövekedett lehetőséggel, az Alba Fehérvár elleni idegenbeli győzelemből például 12 ponttal vette ki a részét.
A DEAC kertében Kovács és Flasár mellett Mócsán Bálint, Pongó Máté, Garamvölgyi Ákos, Neuwirth Bence, Hőgye Patrik, Várszegi Ádám, Fekete-Gál Csongor és Szentkúti Ákos rendelkezik szerződéssel.

Eddig ez egy 10-es magyar (benne sok fiatal) lista. Csak így tovább!
A magyar kosárlabda csak akkor fejlődik, ha toljuk előre a magyar fiatalokat.
Természetesen kellenek jó légiósok is akiktől tudnak tanulni.
Nyilván nem csak magyar csapattal leszünk bajnokok – ha bármikor is – de az utánpótlás nevelés és a fiatalok beépítése lendületet adhat még több gyereknek hogy kosárlabdázzon.
Hajrá DEAC!
Hajrá srácok, csak így tovább!
Pongó elszalasztott egy aranyérmet.
Nem szalasztott el semmit, vele nem lett volna meg. Krnjajski sokkal jobb játékos nála. Ugyanez igaz Révészre is. Ha ő van, nem lett volna Radovanovic és bajnoki cím sem.