:
:
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász Facebook-oldalán bejelentette, hogy Pongó Máté és Révész Ádám is távozik.
Pongó Máté és Révész Ádám máshol folytatják a karrierjüket.
Köszönjük nekik az elmúlt éveket és mindazt, amit tettek a klubért, a szurkolóinkért a pályán és azon kívül egyaránt. Hálásak vagyunk azért, hogy az utóbbi években mindketten nagyban hozzájárultak a klub sikereihez, eredményeihez. A tegnapi nap folyamán a klub vezetősége és Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc emlékdíjakkal, valamint ajándékokkal köszönte meg a játékosok többéves erőfeszítéseit.
Köszönünk mindent Máté és Ádám, a további pályafutásotokhoz pedig további sok sikert kívánunk! – írta közleményében a klub.
Ádám számára Paks valószínűleg eleve bakancslistás volt a korábban ott játszó Kiss Zsolt miatt. (Persze, csak ha hihetünk a zuhanyhíradónak.) A szolnoki szereplésből nagyon jól jött ki, de azért volt előtte egy hatalmas zalaegerszegi fiaskó is, ami arra utal, nála erősen környezet- és edzőfüggő, mit tud kihozni magából. Szegediként mindenképp szurkolok neki. A dobására kellene ráfeküdni, mert egyáltalán nincs rossz keze.
Kíváncsi vagyok, hogy a légiósszabály miatt hányan mernek nyúlni a piros csoportban jó játékot mutató magyarokhoz.
Köszönünk mindent,
Ádi, Máté igazi csapatemberek vagytok, köszönjük ezt a két érmet,
nélkületek nem jött volna össze.
Mindig vastaps vár benneteket Szolnokon,
és ha úgy alakul, várunk benneteket vissza!
Szerethető ember mindkettő! Sok sikert kívánok Nekik a továbbiakban! Én szívesen megnéztem volna egy csapatban a két Pongót is. Ez lett volna a Pongó-Pongó sziget válogatottja. Centerbe benyomtam volna Mámit+Anulut, irányító Kamaszuka… Nagy csapat lett volna!!! De ez az álom sajnos már nem valósul meg Szolnokon…
Thomas búcsúzó insta posztjában úgy írja hogy selejtezhetünk a BL-be, ez mennyire igaz?
Jó lenne ha igaz lenne.
Bár bitang nehéz lesz selejtezőből bekerülni.
Köszönjük srácok!
Sok sikert nektek!
Mindketten nagy alázattal harcoltak az Olajért!
Máté nekem pl. az utolsó meccsünkön jóval stabilabban játszott, mint Jovanovic, de lehet tévedek.
Ádám maga a SZÍV!!!
HAJRÁ OLAJ!!!
Màtét ellenfélként is bírtam. Sok sikert neki pénzben biztos több, de esetleg ha marad Vidin és Jovanovic talán neki is érdemes lett volna maradni. Révész? Igaza van. Most felkapott lett, szakithat lóvét. Ha nem azt nézi akkor az MTE ajánlata lett volna a nyerő. Ott szerintem jobb helye lett volna mint közeg. Persze ha tényleg nem volt fizetési probléma ott, mert akkor érthető ha nem megy oda. Hajt küzd fanatizàl, de azért sérülés veszélyes amit művel sokszor. Sok sikert mindkettő játékosnak
Mára akkor már csak az a kérdés, ki az a titokzatos játékos, aki aláírt és még nem jelentettük be. Én a döntő 4. meccsén 2 játékost láttam a lelátón. Az egyiket elfogadnám.
Én rögtön 5-öt is láttam, Tóth Zoli ,Berkics Laci ,Tóth Attila, Báder és Matus ,jó kis senior team 🙂
megosztod velünk azt a két játékost?
Szerintem Somogyira és Kerpel-Fronius Gáspárra gondol
Én sokkal több játékost láttam
Krnjajski Boris Kaposvárról! Hála az égnek elviszitek tőlünk! Egy lélektelen játékos volt. Playoutba Ase meccs után olyant mond nem kell minden meccset megnyerni, mikor a kiesés ellen megyünk.
Senkiházi remélem Szolnoki szurkolók megadják neki azt amit itt is érdemelt volna a nagyképű majom
!!
Utolsó meccs után pedig nem mert kiállni szurkolok elé inkább úgy szöktette ki magát az arénából nehogy találkozni keljen.
Milyen játékos az ilyen…
Gyökér
Azért az elég árulkodó, ha a saját szurkolói utálnak egy játékost…, nálunk nem is nagyon emlékszem ilyenre, talán Juhos volt hasonlóan “kedvelt”
Hidd el nem azért írjuk mert elmegy, azzal a nem kell minden meccset megnyerni szöveggel nagyon szíven ütött minket…
Ez nem méltó hozzá állás.
Persze nektek sok szerencsét vele de ne haggyátok hogy úgy viselkedjen ahogy velünk tette!
Tudom, hogy nem azért írod, évközben is olvastam a vele kapcsolatos kritikus kommenteket és egyetértek azzal, hogy egy sportembernek mindig a győzelemért kell küzdenie…, ha nálunk hasonló megnyilvánulásai lesznek a szurkolók felé, elhajtjuk a picsába…, egyébként tényleg nem értem, minek hozzuk ide, semmiben nem tud hozni egy stabil átlagot se
Stabil átlagtól nagyon messze van, felkészülés alatt szokott hozni egy jó átlagot, aztán bajnokságra vissza esik.
Egy dologhoz nagyon ért, kávézni napsütésben. Úgyhogy Szolnokon is lesz forgalmuk a kávézóknak.
Revesz biztos nagyszeru csapatember de ha akartok valamit akkor palank ala jobb jatekos kell. Neki az A csoport nagy ajandek a donto meg maga volt a csucs.
Pongo szerintem jobban fog hianyozni nektek, hasznalhato magyar jatekos most sokat erhet. Ugy hallani a Paksnal lesz egy kis penzeso kivancsi leszek mire mennek vele.
Révészről egy az egybe leírtad a véleményem!
Köszönünk mindent srácok. 2 minta sportolóval kevesebben lettünk sajnos. Elvileg zseton több lesz mint tavaly/idén (pov kérdése) volt így én merek merészeket álmodni de Borisz egyértelműen downgrade Mátéhoz képest nagyjából minden tekintetben DE végre legalább nem kell labda boltot nyitni mellé ha hozza azt amit idén… Kristófot meg én is úgy tudom Szombathely és még a héten bejelentik de bízom a “várjuk ki” kifejezésben. Végül pedig Strahinja!Strahinja!Strahinja! Off: ez az egész korlátozás megint csak arra lesz jó, hogy olyan játékosok fognak akkora pénzeket szakítani akiknek munka mellett kéne kosárlabdával foglalkozniuk hobbi gyanánt MAXIMUM. Nem ettől lesz több használható magyar. Végre… Olvass tovább »
Szolnokon most az a legfontosabb, hogy megrendeljék az új hálókat, hogy a BKG elleni szeptemberi edzőmeccsre megérkezten!
El lehet vinni a hàlót az nem kérdés, viszont sokan vettek már sokszor ugyanennyit érő hálót sokkal olcsóbban…
Nehogy megússzuk provokáció nélkül…..
Téged meg csak úgyis ezért tart meg a BB1…de vagytok még itt pàran ilyenek!
Köszönünk mindent fiúk! Az együtt átélt sikerek közösek maradnak! Minden jót Nektek!
Örökké Olaj
Itt is : Sok sikert, Ádi! A legnagyobb harcos!
Csak halkan merem megkérdezni,ők nem akartak maradni?Tudom,lejárt a szerződésük.Debrecen régóta ezt csinálja.Szolnokról építkezik,viszont mi onnan soha nem igazolunk senkit.
Nyilván maradtak volna, ha megkapják ugyanazt, amit a Debrecen és a Paks ajánlott nekik…, de akkor ár-érték arányban már nem biztos, hogy megérték volna nekünk, egyébként pedig szerintem kell a vérfrissítés, 2 éve nem változott a magyar mag, szakmailag szükséges lehet az új impulzus
“ szakmailag szükséges lehet az új impulzus”
Maximálisan egyetértek de nem biztos , hogy tud impulzust adni Borisz… sőt…
Egyelőre én sem értem, hogy ki és mit látott benne…, Pongó legalább mindig tudott hozni egy szintet és mellette néha extrát is, de úgy vagyok vele, hogy az esély mindenkinek jár, aztán ha visszaél a bizalommal, az az ő baja lesz
Meg a miénk…
Már ha van olyan aki alkalmas…
Paks? Meg Benkét is? Hmmm…
Köszönünk mindent fiúk!
Máté, sosem felejtem el amikor szarban voltunk pár éve a Falco ellen a 3.hazai meccsen Cakarun nélkül és egy olyan hosszabbítást toltál le hogy élmény volt nézni, Ádi veled meg olyan érzése volt itt minden szurkolónak mintha mindig is itt játszottál volna!
Én szerintem Krnjajski jobb az utóbbi pár évek Pongójánál. Ha Révész helyett pedig sikerül megcsípni Bogeszt, akkor mindkét játékos upgrade lesz.
Máténak bár a pontátlaga nem mutatja, voltak nagyon fontos kosarai és valahogy ezt a szerepet nem látom Krnjajskiban de legyen így.
Tavaly nekem kimondottan tetszett Borisz. Idén felesleges bármit is kijelenteni, ha rossz az edző, a csapat, egy átlagjátékosból nem lehet kihozni a maximumot. Szerintem Vidin ki tudja, bár két pólusú a leigazolása.
Ha a “Bogesz” Bognár Kristóf, akkor nem sikerült. Szombathelyen folytatja.
Sokáig volt biztos, de közel sem olyan tuti a tudomásom szerint Szabolcs.
Szolnokról van valami hír?
Hàt ezt itt még nem jelentették be! Hazajönne?
Jaj ne….
Krnjanski az elmúlt években két kieső csapatnál volt. (Jázberény, Kaposvár)
Csak nem gondolod, hogy a csapat legfontosabb játékosa, értsd az irányító személye egy ilyen kókler kezébe legyen.
Ez vicc lenne…
TF volt az a Jászberény.
Velük jutott fel majd esett ki, azóta mi cipeltük.
Jogos az észrevétel
Köszönöm, hogy itt voltatok! Minden siker a ti munkátok eredménye is! A továbbiakban is szeretettel gondolok rátok!
Hát ez van…, két alázatos, igazi sportember távozik. Köszönünk mindent srácok, további sportsikereket nektek és ide mindig hazajöttök!
Pongó Deac
Révész Paks