Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Két év után bajnokként tér vissza a Piros csoportba a MEAFC

Jól teljesítettek az edzőmeccseken a sárga-kékek.



:

:

A második vonal 2023/24-es kiírásának rajtja előtt körképben mutatjuk be a mezőnyt, a második rész a Zöld csoport előző évadának győzteséről, a MEAFC-Miskolcról szól.

Az első rész itt olvasható: Budafok.

A 2021-es Piros csoportból való kiesés és a 2022-es második kiemeltként elbukott döntő után tavaly már nem betlizett, mi több, bravúrosan teljesített a rájátszásban a borsodi gárda: a negyeddöntőben visszavágtak a győrieknek, az elődöntőben legyőzték a SMAFC-ot az egyetemi rangadón, a fináléban pedig pályahátrányból, 0-2-ről fordítottak az alapszakaszgyőztes Budafok ellen, így egyenes ágon kerültek vissza a B csoport felsőházába.

A Miskolci Egyetem gárdáját továbbra is a Váczi Péter – Béres Dávid edzőpáros irányítja, a Nyíregyházáról visszatérő erőnléti edzővel, Szollár Gergővel bővült a szakmai stáb. A játékosmozgás terén is meghatározó a kelet-magyarországi régió: Tiszaújvárosból, Debrecenből, Kecskemétről, Ceglédről és Jászberényből is igazoltak az acélvárosiak – utóbbi két klubtól a Pirosban már bizonyító kosaras érkezik Tóth Bence, illetve Czirbus József személyében. Hatan távoznak Miskolcról, köztük a légiós, Raheem Williams is.

“Elsősorban a legjobb nyolc, de legalább az első tíz közé szeretnénk jutni, azaz mindenképpen be akarjuk bitosítani a bennmaradást már az alapszakasz során. A 14 fős keretünk fele, hét játékos megfelel a fiatalszabálynak, jó elegyet alkothatnak az U20-asok és a rutinosabbak. Pontosan ezért szeretnénk egy harapós, kemény védekezést és ebből kiindulva progresszív, gyors támadójátékot bemutatni. Nem mi leszünk a bajnokság legmagasabb szerkezetű csapata, ennek tudatában alakítottuk ki a taktikánkat védő- és támadóoldalon is.”

– árulta el a sárga-kékek vezetőedzője, aki az esélyeseket firtató kérdésünkre a Vasas, PVSK, MAFC, Cegléd négyest nevezte meg. “Nem könnyű a sorsolásunk, hiszen a MAFC-ot fogadjuk az első fordulóban, aztán a Vasashoz látogatunk, azt azonban megígérhetjük, hogy az idei MEAFC mindenkinek nagyon kellemetlen ellenfele lesz!” – fogadkozott.

Az edzőmeccsek igazolni látszanak a mester szavait: a Miskolc egy tiszaújvárosi vereséget (81-76) leszámítva veretlen maradt a felkészülési időszakban. A borsodiak magabiztosan nyerték meg a hazai rendezési Szaniszló Sándor emléktornát, az elődöntőben a Salgótarjánt (93-60), a döntőben a DEAC-ot (98-87) verték. Ezen kívül kétszer is legyőzték a szeptembertől újra a Zöldben szereplő egri Eszterházy SC-t, begyűjtötték a szlovák másodosztályú Kosice Wolves és a MAFC skalpját, végül a vármegyei riválisnak is visszavágtak (89-84).

Távozott: Orliczki Mátyás (Tiszaújváros, kölcsönbe), Csák Bence (Tiszaújváros), Raheem Williams (kanadai, ?), Cseh György, Szögi Ádám, Ungi Keve (visszavonultak)

Maradt: Kozák Márton, Kozák Bertalan, Pintér Dávid, Lippai Szabolcs, Nyíri Bence, Gerőcs Bálint, Molnár Levente, Ragályi Levente, Váczi Péter – vezetőedző, Béres Dávid – másodedző.

Érkezett: Velkey Géza (KTE U23), Tóth Bence (Cegléd), Czirbus József (Jászberény), Gadus Bogdán, Debreczeni Olivér (DEAC U18), Sándor Bence (Tiszaújváros, kölcsönből vissza), Szollár Gergő – erőnléti edző (Nyíregyháza)

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés