Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Keszthelyről Veszprémen át vezetett Körmendig Habel Andrich Clemens útja

A fiatal játékos szeretné más országokban is kipróbálni magát.



:

:

Ha nem is a véletlennek, de egy szerencsés találkozásnak köszönhető, hogy Clemens is Körmenden folytatja pályafutását. A fiatalember négyéves szerződésének aláírásakor mondott néhány szót magáról, eddigi pályafutásáról.

– Keszthelyről indultam, de Veszprémben kezdtem el komolyabban kosárlabdázni. Az általános iskolában csak heti két edzés volt, de amikor gimnazistaként Veszprémbe kerültem, akkor ismerkedtem meg komolyabban a sportággal, ott szerettem bele a játékba. Azóta már a mindennapok fontos részét képezi számomra, és távolabbi terveim is vannak vele. Szeretnék profi sportoló lenni, más országokban is játszani majd, így kerültem ide.

A hírek szerint ez egy nyári tábornak köszönhető, itt figyelt fel rá Ziga Mravljak, aki a körmendi fejlesztő programot vezeti.

– Igen, így van! Szlovéniában találkoztunk egy New Era Campen, ahol a harmadik napon odajöttek hozzám, hogy nagyon szívesen látnának itt, úgyhogy a tábor vége után már itt is voltam, készen az edzésekre. Most pedig már alá is írtam a szerződést.

Természetesen követtem a bajnokságot, tisztában voltam azzal, hogy ez egy nagyon erős klub, amely nagyon komoly lehetőséget kínál a fejlődésre. A célom az, hogy felkerüljek a felnőtt csapatba és minél inkább meghatározó játékos legyek.

fotó: Egis Körmend Facebook

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés