Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kerpel-Fronius Gáspár: olyan irányítónak tartom magam, aki nagyon szereti kiszolgálni a csapattársait

Nagy feladatok várnak rá a Rátgéber Akadémiánál.



:

:

Nagyon fontos játékossal bővült felnőtt a Rátgéber Akadémia férfi csapatának kerete, a 24 éves Kerpel-Fronius Gáspártól nem csak Pécsen várnak sokat, ő is sokat remél saját magától. A Budapesti Honvédnál pallérozódott, majd jött a Szeged, ahol bemutatkozhatott a felnőtt kosárlabdában, hogy aztán Debrecenbe, majd a Rátgéberhez igazoljon. Öt éve szerepel a legjobbak között, az A csoportban, vagyis jelentős rutinra tett szert.

– Az NKA Pécsnél rögtön az elejétől éreztették velem, hogy nagyon akarnak, nagy szükségük lenne rám, ami természetesen szimpatikus volt. Számomra különösen fontos a bizalom, főleg azután, hogy az előző idényem nem úgy sikerült nekem és a debreceni csapatomnak sem, ahogy elterveztük. Kevesebbet voltam a pályán, mint amennyit szerettem volna. Az NKA Pécsben szeretnék sokat játszani, egyénileg tovább akarok fejlődni, valamint az a célom, hogy együtt felkerüljünk az élvonalba – fogalmazott a játékos.

Az irányító most először tapasztalhatta meg, milyen körülményeket biztosít Akadémia, s le van nyűgözve a látottaktól.

– Hallottam már róla, de más az, amikor az ember a saját szemével látja! Egy helyen van minden, ráadásul bármilyen probléma adódik, rögtön mindenki keresi a megoldást. Sokat nyomott a latban az is, hogy kiváló szakmai munka zajlik itt, Ivica Mavrenskit például már régóta ismerem. Tudom, hogy remek szakember, persze az nem különösebben tetszett, amikor a junioroknál az ő csapata megvert minket… – mondta mosolyogva irányítónk.

A Szeged színeiben a 2020/2021-es szezonban nagyon szép sikert élhetett át, hiszen az NB I. A csoportban bronzérmesek lettek. Korábban az U20-asok között még csillogóbb érmet is a nyakába akasztottak: a szegediekkel kétszer is magyar bajnokok lettek, ráadásul mindkétszer őt választották meg a döntő legértékesebb játékosának, az MVP-nek.

– Az első évben nagyon jó csapatunk volt, sokat jelentett, hogy nálunk játszott Révész Ádi is, csalódott lettem volna, ha nem mi nyerünk. A második aranyérmünket már inkább a meglepetés kategóriájába sorolnám. Mindkét döntőben jól ment a játék, de inkább az első bajnoki címnél éreztem úgy, hogy nagyon jó teljesítménnyel rukkoltam elő. Ha jól emlékszem, húsz pont felett zártam, ami egyébként nem jellemző rám. Olyan irányító vagyok, aki szereti kiszolgálni a társait, őket helyezi előtérbe, nem pedig saját magát. Nem mellesleg nem különösebben ijedek meg attól, ha nagy a tét, sőt, ez inkább feldob!

S hogy mennyire volt egyszerű egy U20-as bajnoknak, MVP-nek belerázódnia a felnőtt A csoportba? Azt hihetnénk, ment, mint a karikacsapás, pedig dehogy…

– Így sem volt ez egyszerű, mert az NB I. A nagyon eltér az utánpótlástól, az U20-as bajnokságtól. Volt nem kevés fizikális lemaradásom, az iram is más, szóval alaposan meg kellett harcolnom a játékpercekért! Az NKA Pécs csapatát egyébként pont megfelelő előszobának tartom azon fiatal játékosok számára, akik a legjobbak közé vágynak.

Sokak számára természetesen nem újdonság, hogy nem csak egy Kerpel-Fronius pattogtat manapság magas szinten. Az egyik bátyja, Balázs jelenleg is a Szeged játékosa – a családnak bizony fájt a szíve, hogy most kétfelé kell majd koncentrálni. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a másik fiú testvére is megállta a helyét a palánkok alatt…

– A két bátyám, akik ikrek, az általános iskolában ismerkedtek meg a sportággal, nagyon bejött nekik, és a Honvédnál el is kezdték rendesen az edzéseket. Engem pedig magával ragadott a közeg, hiszen mindig mindenhova mentem velük. Áron a junior korosztályig játszott, utána abbahagyta. A mai napig a legnagyobb szurkolóm, egyben a legnagyobb kritikusom! – mesélte a legkisebb fiútestvér, Gáspár, hozzátéve, hogy a sport iránti szeretetet jórészt édesanyjuktól örökölték, aki annak idején atletizált.

.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
MAFCdrukkerbakibaNagy AndrásJólnézünkMIKI Recent comment authors
bakiba
Olvasó

Érdekes ez a NKA csapat. Ha külsős szemlélőként nézzük, akkor még pozitívnak is láthatjuk a folyamatokat. Sikeres UP csapatok, erős piros csoportos csapat, világszínvonalú lehetőség, körülmények. Színvonalas konferenciák. Hátra is dőlhetünk, működik minden. Ha egy picit közelebbről kezdjük nézni és a felszín alatt kapirgálunk, akkor: -minden korosztály azért sikeres mert megvették mindenhonnan a lehető legjobbakat -a piros csoportos csapatuk most két volt A csoportossal erősödik (azaz nem saját nevelésűekkel), akik kizárólag a pénz miatt jönnek ide. Igaz, Kovács itt kap szakmai lehetőséget is, és nála már más a helyzet, de pár év A csoport még ment volna neki. – nem… Olvass tovább »

Nagy András
Olvasó

Jó nézni, hogy az összes fizetett együttműködéshez megírt cikk alá lehet kommentelni, de a válogatottnál még arra se hogy mi a jelenlegi erősorrend, egy magára bármit adó szerkesztőség vagy hagyná mindenhol a kommenteket, vagy sehol, ja még szelektálni is lehetne, hogy ne a fröcsögés menjen egy-két felhasználótól.
(Utánpótláskorú gyerekeknek is biztos jót tett a sok “pozitív” hozzászólás, nem volt elég nekik a vereség, de hát ugye csak a felnőtteket kell megvédeni mert azok jó emberek mind)

MAFCdrukker
Olvasó

Nem is értem.
A válogatottas cikkek alatt általában sok komment szokott lenni, jó hangulatú párbeszédekkel. Mivel mindenki ugyanazért szurkol, ritka a bajnoki rangadók előtt/közben/után szokásos mocskolódás is, viszont sokan sokféleképpen látjuk a dolgokat – szerintem a legértelmesebb része a bb1-kommentszekciónak. Persze, vereségek után Sztole is kapja az ívet, de sokkal mérsékeltebben, mint némelyik klubvezető, edző. Meg ő annál egy fokkal ismertebb ember, hogy csak a bb1-en véleményezzék – adott esetben negatívan. A játékosok meg a klubszezonban kapják sokkal durvábban, az MKOSZ az UP-eredményes cikkek alatt…
Vagy az a cél, hogy értelmes, sokszereplős diskurzus itt már egyáltalán ne legyen?

JólnézünkMIKI
Olvasó

Rátgéberék azért kapják az állami milliárdokat, hogy A-csoportban levitézlett Kerpel-Froniust, meg Kovács Petit etessenek?
Nem utánpótlás korú játékosokat kellene oktatni egy Nemzeti Akadémián?
Minek az A-csoport a Rátgébernek?
Nem nekik kéne nevelni játékosokat a többi A-csoportos csapatnak?
Most akkor…MI VAN?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés