Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kerpel-Fronius Gáspár a DEAC-ban folytatja

Fontos szerepet szán neki az új vezetőedző.



:

:

Megszületett a megegyezés a felek között, így a 2021-22-es szezonban már a Debreceni Egyetem színeiben pattogtat Kerpel-Fronius Gáspár. A fiatal irányító a Tisza partjáról költözik a Hajdúságba.

Újabb névvel gyarapodott a DEAC férfi kosárlabdacsapatának jövő évi kerete. Első igazolásunk a Szegedről érkező, többszörös utánpótlás-válogatott hátvéd, Kerpel-Fronius Gáspár. A “Gazsi” becenévre hallgató játékos rendkívül sikeres idényt tudhat maga mögött, hiszen a 2020-21-es kiírás végén – pont a mieink kárára – bronzérmet ünnepelhetett a Szedeák együttesével. Szrecsko Szekulovics abszolút alapemberként számolt vele, az előző szezonban meccsenként csaknem huszonöt percet töltött a pályán, ami alatt 5,5 pontot, 3,7 gólpasszt és 3,3 lepattanót átlagolt, ezzel pedig a magyar NBI/A egyik legeredményesebb huszonhárom éven aluli játékosa volt – írja a DEAC honlapja.

Az ifjabbik Kerpel-Froniusra a következő bajnokságban már nem lesz érvényes az úgynevezett „fiatalszabály”, azonban a cívisvárosiak vezetőedzője, Milenko Topics szerint friss szerzeményünk ettől függetlenül is hasznos tagja lesz alakulatának.

– Gáspár egy nagyon tehetséges fiatal játékos, aki évek óta megbízhatóan teljesít. Remekül lát a pályán, kiválóan szervezi a játékot, emellett keményen védekezik. Nagyon szorgalmas, és emberként is csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. Biztos vagyok benne, hogy nagy segítségére lesz klubunknak – zárta szavait a szerb tréner.

17 hozzászólás

17
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Artur DokiHubie BrownArtoisBballfan90KovàcsIstvàn Recent comment authors
Artur Doki
Olvasó

Pedig a Zete a szegedi fizu közel duplájáért csalogatta a játékost.
Akkor most a Deac vagy még többet dobott fel,vagy Kerpi úgy volt vele,hogy Debrecenben jobb eséllyel küzdhet valami medálért…

Blizzard
Olvasó

A Deac bárkire rá tud ígérni, Falco után a legtehetősebb.
Más kérdés, hogy Debrecenben nem sokat fog játszani, főleg, hogy nem fér bele a fiatal szabályba.
Nem értem ezt az igazolást a klub részéről, abszolút felesleges.

Bballfan90
Olvasó

Nem is értem, hogy ez kinek az ötlete volt!? Így én sem csodálkoznék, ha Somogyi lelépne… de akkor ki lesz az elsőszámú fiatal? Nekem ez így kissé átgondolatlannak tűnik, vagy lemaradtam valamiről?

Artois
Olvasó

Gyanus hogy Somogyi dobbantasa mar az elott tervben volt, hogy Kiskerpi leszerzodott volna.
Egyebkent ahogy hallottam nem kell annyira szomorkodni, mert jon helyette egy masik tehetseges U23.

Hubie Brown
Olvasó

Benne van a cikkben, hogy Kerpel-Fronius már nem u23-as jövőre.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Cornelius elqrta ezt is!

Milo
Olvasó

Szerintem nagy igazolás. Simán kinéz neki egy Pongóhoz hasonló karrier.

Blizzard
Olvasó

Akkor Somogyi nem marad. Nem örülök így neki. Somogyi jobb és a fiatal szabályba is belefér.

Kendeffy Botond
Olvasó

És akkkor vajon Somogyi hova megy?

Savaria
Olvasó

?⚫️

Blizzard
Olvasó

Falco vagy Alba.

Vadkakas
Olvasó

Hacsak nem vagyunk olyan bátrak, hogy 2 fiatal magyar irányítóval vágunk neki (nyugi vicc volt csak)
Sok sikert Debrecenben és köszi az eddigieket Somogyi.

Hajrá DEAC!

O1G
Olvasó

Külföld

Leklibajsza
Olvasó

Somogyinak nincs élő szerződése?

Bballfan90
Olvasó

Ha van élő szerződése, akkor ez az igazolás szerintem sem Kerpelnek, sem Somogyinak nem jó, mert kiegészülve legalább egy légióssal, nem lesz elég játéklehetőségük, különősen úgy, hogy Kerpel már nem u23-mas. Ha pedig nincs, akkor ezzel most mindent megtettek, hogy eligazoljon. Tehát szerintem ez ìgyis úgyis rossz döntés

Blizzard
Olvasó

Még egy évig van szerződése, de valami hasonlót sejtek, mint Bognár esetében. Volt egy korábbi balhé Kovács Adrián és közte, ott lehetséges, hogy megorrolt rá a klub.
Kérdés, ki lesz az első számú fiatal így?

Zsarkov
Olvasó

Ha már nem fér bele a “fiatal” szabàlyba, nem sokat ér…, mint ahogy nálunk Rudi se…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés