Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Kerekesszékes válogatottunk elkezdte a felkészülést az Eb-re

A válogatott augusztusban még két alkalommal 3 napos összetartáson vesz részt, ezúttal Kecskeméten.



:

:

A kerekesszékes kosárlabda-válogatott július utolsó hétvégéjén kezdte el a közvetlen felkészülést a szeptemberi C csoportos Európa-bajnokságra, amelyet a tavalyihoz hasonlóan idén is Szarajevóban rendeznek.

A válogatottat idén nyártól új edzőpáros irányítja. Pécsről Mogyorósi András lesz a vezetőedző, míg a másodedzői feladatokat a nyíregyházi Máthé Csaba látja el. Az MKOSZ Fogyatékkal Élők Bizottságában is változás történt. Beliczay Krisztián elnökként, míg Janovics László és Nagy Tamás bizottsági tagként irányítják a szakág munkáját.

A válogatott augusztusban még két alkalommal 3 napos összetartáson vesz részt, ezúttal Kecskeméten. Az első, a július végi edzőtáborba heten tudtak eljönni, ahol elsősorban erőnléti munka és a taktikai elemek gyakorlása szerepelt a programban. Péntek este, majd szombaton délelőtt és délután, végül vasárnap délelőtt is edzett a csapat az edzőpárossal. A gárda a három edzőtábor után a román kerekesszékes kosárlabda-válogatott meghívására szeptember elején Nagyváradon nemzetközi viadalon szerepel, ahol a négycsapatos tornán két mérkőzést játszik.

Czupi Márton, a válogatott technikai vezetője elmondta, a szeptember 17-24-ei C csoportos Európa-bajnokságon a magyarokkal együtt nyolc nemzeti válogatott vesz részt. Három újonc is van: az örmények, a dánok és a finnek. A szakmai vezetés célja, hogy a visszatérő játékosokkal kiegészülve a válogatott szakmailag is előre lépjen.

A magyar kerekesszékes válogatott gerincét a Törekvés SE adja, mellette Pécsről, Miskolcról és Nyíregyházáról érkeznek játékosok.

Az együttes találkozott a Sztojan Ivkovics vezette felnőtt férfi kosárlabda-válogatottal, amely szintén Kecskeméten készül az olimpiai selejtezőre, s a két gárda együtt nézte meg az Izland-Izrael felkészülési válogatott mérkőzést.

A magyar kerekesszékes kosárlabda válogatott keret tagjai: Tóth Cirill, Farkas László, Domonkos Roland, Schober László, Tomolya Péter, Antall József, Matusek Nikoletta, Oszolik Péter, Boda Ferenc, dr. Bihari István Csaba, Sedric Roussel, Klaics Gábor.

Forrás: MKOSZ

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Center Recent comment authors
Center
Olvasó

A bb1 nem írta meg a két csapat zárt kapus felkészülési edzőmeccsének eredményét:
Kerekesszékes válogatott – Felnőtt férfi válogatott: 84-52.
A helyszíni tudósítás szerint az utolsó negyedet nem bírta lábon a kerekekkel suhanó fiaink ellen az Ivkovics-legénység, így lett az utolsó negyed eredménye 20:0.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés