Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kenéz marad a DEAC-nál, Carev érkezik

Oroszlányból igazoltak a hajdúságiak.



:

:

A szombathelyi nevelésű Kenéz Csaba az előző idényt már a hajdúságban töltötte, az ifjú irányító az Egis Körmend együttesétől érkezett kölcsönbe a fehér-feketékhez. Kenéz rendkívül eredményes esztendőt zárt a DEAC színeiben: U20-as, illetve egyetemi bajnoki címet ünnepelhetett, emellett a felnőttek között is letette a névjegyét. Az NB. I B Piros csoportjának hatodik helyén végző U23-as csapatunk egyik alapembereként 12,1 pontot, 4,7 gólpasszt és 3,9 lepattanót átlagolt, míg az élvonalban 22 mérkőzésen kapott lehetőséget, és több alkalommal is remek teljesítménnyel segítette a debrecenieket. Legemlékezetesebb A-csoportos összecsapásán 14 egységgel járult hozzá a mieink Pakson aratott kulcsfontosságú sikeréhez, de nyugodt szívvel ide sorolhatjuk az oroszlányiak ellen dobott tíz pontját is. A leírtak fényében nem lehetett kérdés, hogy a debreceniek vezetősége marasztalja 192 centiméter magas, a jövőre még hatályos ’fiatalszabály’ életkori követelményeinek eleget tevő kosarast, akit immáron végleg leigazolt a vasi piros-feketéktől.

A DEAC-szimpatizánsok ősztől Aleksej Carev személyében egy új arcot is üdvözölhetnek az Oláh Gábor utcán, habár a 2000-es születésű, hátvédként és bedobóként is bevethető játékos a negyedik elsőosztályú szezonjára készül, így drukkereink ellenfélként már többször is találkozhattak vele. A szerb születésű, ám ’kosármagyarnak’ számító Carev a 2020-21-es kiírás során a PVSK-Veolia gárdájánál mutatkozhatott be a felnőtt élvonalban, majd két évet töltött el Oroszlányban. Statisztikái folyamatos fejlődést mutatnak, ebből kifolyólag egyre nagyobb szerepet kapott az OSE szakmai stábjától. Az előző bajnoki idényben 34 ütközeten átlagosan 19 percet töltött a játéktéren, ezalatt 6,3 pontot szerzett.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
VadkakasMamika55andrás Recent comment authors
Vadkakas
Olvasó

Alakul a szerb csapat mag (Mandics-Drenovac-Carev). Jó lesz.

Hajrá DEAC!

Mamika55
Olvasó

Szeritem is jo igazolas mind aketto

andrás
Olvasó

24 éves kosármagyar.. szerintem ésszerű igazolás. Kenéz is szuper

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés