- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Kemény játék kellett a Körmend sikeréhez

Halász Ákos gratulált.

– Úgy gondolom, hogy nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Keményen játszottunk, ami ehhez a nagy különbséghez vezetett. Elkényelmesedtünk ezután egy kicsit és az ellenfél elkezdett csapatként játszani és küzdeni a végletekig. Volt esélyük visszajönni és ezért kezdték el ezt a játékot. Egészen addig volt lehetőségük, amíg nem kezdtük el az apró hibákat kijavítani és amikor ezt megtettük, már minden rendben volt. Legközelebb ilyen arányú vezetésnél, jobban oda kell figyelni és úgy kell játszani, mint az elején. Összeségében a mérkőzés nagy részében jól játszottunk – nyilatkozta TJ Price miután a Körmend legyőzte a Kaposvárt a bajnokság 24. fordulójában.

A két edző nyilatkozatát itt tudják elolvasni.

A Kaposvárt Halász Ákos képviselte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

– Először is szeretnék gratulálni a Körmend csapatának. Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertek. 40 percen keresztül nagyon agresszív védekezést mutattak be rajtunk, aminek köszönhető a győzelmük. A statisztikát látva ez nem is volt annyira kirívó, mert ami nem jellemző rájuk, hogy mi több lepattanót szereztünk, nagyon sok támadó lepattanót. Olyan nyomást tettek ránk főleg az első 5-6 percben, amire nem volt válaszunk. 5-6 perc alatt eldöntötték a mérkőzést. Utána úgy gondolom, hogy jobban felvettük a ritmust, félidőre tartottuk ezt a 20 pontos hátrányt és a harmadik negyedben a 3-2 zónavédekezésünkkel esélyt adtunk magunknak. A negyedik negyedben, amikor volt lehetőség közelebb jönni 10 pontnál több támadást is elhibáztunk és ezeket megbosszulta a Körmend. Gratulálok a győzelmükhöz – nyilatkozta a somogyi irányító.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most, így kicsit megkésve és utólagosan is BOLDOG NÉVANPOT KÍVÁNOK EMŐKÉNEK és sok boldogságot !
    Emőke egy üde színfolt, egy állandó tag és egyik legnépszerűbb, legolvasottabb hozzászóló a fórumon. További szép életet és vidám időtöltést neki és kedves édesanyjának is!
    BOLDOG NÉVNAPOT, EMŐKE!
    SZERETÜNK. 😉

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK