3x3
Keller Iván: Csoportelsőként szeretnénk továbbjutni
A férfiak is megkezdik az olimpiai selejtezőt.

:
:
A mai napon megkezdi a szereplését a férfi válogatottunk is a debreceni olimpiai 3×3 selejtezőin. A nemzeti csapatot erősítő Keller Iván nyilatkozott a BB1.hu-nak. Magyarországot a Keller Iván – Demeter Attila – Ivosev Tamás – Kerpel-Fronius Balázs négyes fogja képviselni.
– Előbb Romániával, majd Mongóliával mérkőzünk meg. Az igazat megvallva nem nagyon ismerjük őket, hiszen nem játszottunk még velük. Idén még nem is szerepeltem 3×3 tornán. Egy biztos, a Mongolok az erősebbek, míg a Románok a gyengébbek kettőjük közül. Számunkra mindenképp az a cél, hogy elsőként jussunk tovább a csoportunkból és így automatikusan kvalifikáljuk magunkat az elődöntőbe. Az, hogy hazai szurkolók előtt léphetünk pályára sok plusz energiát jelent, hiszen egy majdnem teljesen zárt szezon után állunk.
Magyarország szombati menetrendje:
19:30 Magyarország – Románia
20:35 Mongólia – Magyarország
Fotó: fiba.basketball

Mindkét mai meccs pipa,viszonylag simán hozták a srácok a 2 győzelmet
Mongólia? Hmmm…
velük szerintem utoljára 1241-ben játszottunk,az hazai zakó lett…)))
Mongóliára gondolva valahogy nem a kosárpalánkok meg 3X3 ugrik be
Nem arról volt szó, hogy Toma nem játszik többet a magyar válogatottban?
Szerintem is
https://m.nemzetisport.hu/kosarlabda/3×3-as-kosar-ivosev-tamas-a-szerb-valogatottban-folytatja-2755897
Nem bántásból, de tényleg nem tudnánk erősebb kerettel kiállni? Demeter Attila?
Te azzal tisztában vagy, hogy Ivosev mögött ő a második legmagasabban rangsorolt magyar játékos? Hogy még a külföldi oldalak is rá figyelmeztetnek?
Rajtuk kívül a másik két kerettag 500 helyekkel van mögé sorolva. Legalább, ha nem értesz hozzá és életedben nem láttál még egy 3×3-as meccset sem akkor ne égesd magad. Teljesen más az 5-5 elleni kosárlabda, mint a 3×3 és Demeter Attila jelenleg a magyar válogatott meghatározó játékosa ?
Kérdezni csak lehet, nem? Vagy te olyan kibaszott okos vagy, hogy mindenhez értesz?!? Nem én égetem magam, hanem te az ilyen arrogáns hozzászólással.
Te tisztában vagy azzal, hogy kb ez a 3X3 jelenleg sajnos semmit nem ér? Kb mint a női kosárlabda. Képzeld el, ahogy a görögök kiállnak a 4 Antetokounmpoval és a Demeter Attilával fémjelzett magyar válogatott próbál megmozdulni ellenük?. Csakhogy az USA-t ne is említsem. Annyit azért kilehet jelenteni, hogy amennyire komolyan veszik ezt a 3×3-mat a mai világban, úgy egy Hanga-Perl-Rosco/Filipovity-Voja 4essel olimpiát lehetne idén nyerni. Valószínűleg a következő olimpián már nem így lesz és elkezdi komolyan venni a világ ezt a sportágat is, de jelenleg még nincs semmi nívója.
Számodra lehet nem ér semmit, szerintem pedig jelenleg pont annyit ér, hogy olimpiai sportág. Természetesen nem ez Magyarország legerősebb négyese, de Ők évek óta minden nyáron hónapokat áldoznak arra, hogy rengeteg utazással és edzéssel egybekötve képviseljék hazánkat hétről hétre meglehetősen sikeresen nemzetközi, vagy éppen itthoni versenyeken. Mikor a 3×3 berobbant ők szerették volna kipróbálni magukat és azóta sem hátráltak meg. Nagyobb nevek is voltak hívva bőven, egyikük sem vállalta el nyáron a plusz munkát, napi két edzést, kondit, rengeteg utazást. Ennek tudatában nem hiszem, hogy ezeknél a srácoknál bárki jobban megérdemelné a részvételt még akkor is, ha mondjuk egy LeBron,… Olvass tovább »
Ebben abszolut igazad van, max respect nekik. Ami megakadályozza, hogy valaha is a legjobb kosárlabdázók legyenek ott az ilyen versenyeken, az az, hogy 6-os labdával játszanak a férfiak is. Komoly szinten játszó kosaras nem fogja megkockáztatni, hogy a dobása szétessen emiatt.
+1
haha lófaszt edzenek,csak ingyen utaztatják öket, ök meg élvezik(igazuk van) Ivosev a magyar máosodosztály piros-alma zöld-maci vagy melyik al csoportjába pattogtat, Demeter dettó ,a 2 Szegedi meg 1 évig aszisztált a 4 jó légiósnak .Olimpiai sportág? a Kötöttfogású birkozás is az,igaz lassan nem,mert nézhetetlen,igaz ahol aján tamás (kisebb betüvel nem bírtam írni)féle bünözök vezetnek.. ez egy vicc,ahol sokan jól járnak…. tudod mint a kilátó a semmi közepén közpénzből 🙂 de azon is jót röhögtem hogy magasan jegyzett játékosok,ott ahol a jók nem indulnak ergo : na kitaláltad??? nem is jegyzik öket xD kitalálok egy új sportágat ,és napokig én leszek… Olvass tovább »
Hát ez esetben elnézést kérek, mikor több szálláshelyen is egy épületben laktam velük nem így láttam.