Connect with us

Bajnokság

Keller: egyedül éreztük magunkat Lengyelországban, több magyar csapat is megkeresett

Már a macskája is vele van Szombathelyen.



:

:

Vasárnap este jelentette be a Falco, hogy leigazolta a magyar válogatott csapatkapitányát, Keller Ákost. A center másfél évre írt alá Szombathelyre, a klubhonlap készített vele interjút.

Az utóbbi hetekben felgyorsultak események. Sajnos Lengyelországban több kisebb sérülés is hátráltatott, nem tudtam igazán formába lendülni. A korlátozások miatt a mindennapok is monotonná váltak. Reggel edzés, majd ebéd azután újabb edzés majd vacsora és alvás. A páromnak még nehezebb volt ez az időszak, mert ő nem mozdulhatott ki egyáltalán. Nagyon egyedül éreztük magunkat, nem voltunk jó passzban és ehhez még társult, hogy sajnos nekem sem ment úgy a játék, ahogy azt szerettem volna. Karácsony után fogalmazódott meg bennem a váltás gondolata és le is ültem az edzőnkkel megbeszélni a helyzetet. Ő elfogadta a döntésem, egy kikötése volt, hogy addig maradjak, amíg nem találják meg a helyettesemet. Természetesen ennek eleget is tettem, végül múlt hét csütörtökön bontottuk fel a szerződésemet. Szombaton pedig már útra is keltünk. Először hazautaztunk Székesfehérvárra, majd onnan Szombathelyre. Jött velem a macskánk, akit mindenhova viszek magammal, kedvesem pedig majd később csatlakozik hozzám – kezdte Keller.

Rengeteg csapat érdeklődött irántad. Miért pont a Falcora esett a választásod?

Igen a szerződésbontás után több magyar csapat is megkeresett, hogy üljünk le és tárgyaljunk. Mindenképpen egy olyan csapatba szerettem volna igazolni, ahol esély van a bajnoki címre és komoly szakmai munka folyik. Fontos szempont volt még, hogy olyan közegbe kerüljek, ahol újra fel tudom építeni magam. A Falco mindkettő szempontnak megfelelt, hisz Váradi Benedek, Perl Zoltán és Benke Szilárd személyében a válogatottból már ismert arcok mellé kerültem. Csábító a Bajnokok Ligája szereplés is, még akkor is, ha idén lehet, hogy csak egy találkozó jut nekem.

Milyen elvárásaid vannak magaddal és a csapattal szemben ebben a szezonban?

Számomra a legfontosabb, hogy újra önbizalmat gyűjtsek, és hasznos tagja legyek a Falconak. 100%-os fizikai állapotban érkeztem Szombathelyre. Volt szerencsém megnézni egy-két magyar bajnoki mérkőzést és az eredményeket állandóan nyomon követtem, így van egy kis rálátásom az erőviszonyokra. A Falco évről évre bizonyítja, hogy a legjobbak között van, a lehető legtöbb mérkőzést meg akarom nyerni a bajnokság során. Még talán jól is jön, hogy eddig mi játszottuk a legkevesebb mérkőzést, így még több lehetőségem lesz segíteni a csapatot. A Bajnokok Ligájában az utolsó mérkőzés fog dönteni, hogy tovább léphetünk-e a TOP 16 csapat közé, ami önmagában nagy eredmény. Óriási dolog lenne, ha tudnánk menni még egy kört, mert ez sokat jelentene a Falcónak és a magyar kosárlabdának egyaránt. Nagyon motiváltan várom ezt az időszakot és remélem sikeres szezonunk lesz.

HIRDETÉS

70 hozzászólás

70
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
23 Comment threads
47 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
33 Comment authors
FreebulletzGézukadonnarummaCSAK AZ MTEBarro Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Keller : You’ll Never Walk Alone

Yellowblack
Olvasó

Majd egy Szolnok elleni győztes meccs után megkérdezem tőle milyen fajta. Brit rövidszőrű, sziámi… 😄😄

Tiszapart
Olvasó

Bocs, minden vajlelkű macska- és kosárbaráttól elnézést, kicsit szélsőségesen fogalmaztam.
Nem veszem fel a kesztyűt, nem szidom és nem illetem jelzőkkel egyik bírálómat sem, de nem érzem magam ordas parasztnak és primitívnek sem kedves Lebronz és Godemperor szurkerek. És nem bántottam életemben egyetlen állatot sem, nem is voltam,vagyok “menő csávó”. Részemről lezártam a dolgot, óvatosabb leszek a jövőben.
Még egyszer sorry!!
Azért hajrá Olaj!

Gézuka
Olvasó

Nem egyszerű külhonban, nem kell bántani a srácot. Ez van, nem érezte jól magát. Ő legalább nem nagypofával ment ki mint Vojcika aztán jött haza picsogva mert másodhegedűs volt, az meg az arc mellé nem fért be ugye… Az hogy Keller olyan amilyen, arról meg nem tehet. Nem volt kedvencem a srác soha, de most együttérzek vele. A sok fröcsögő tajparaszt suttyónak aki ide böfögi a kommentjeit egy kicsit gondolkodni kellene néha.

donnarumma
Olvasó

Minden játékos mellé személyiségi jellemzést kellene csatolni…Nagyban befolyásolja a teljesítményüket rengeteg körülmény-külső belső egyaránt. -Perl nem elég vagány..jó kosaras-talán az egyik legjobb itthon.De kint a profik bedarálják felőrlik a “gyengéket” ahol minden percért óriási a harc ott hátránnyal indul a szerénység szótlanság stb.. -Márkó pont az ellenkező..hasonló játéktudás, de óriási önbizalom, vagányság, céltudatosság, tipikus profi-légiós mentalitás -Voja meggyőződésem, hogy későn próbálkozott. Évek óta sztárként volt már kezelve itthon.A pályán a csapatban az élet összes területén. Innen nagyon nehéz leadni, egynek lenni a sok közül,küzdeni,kaparni, harcolni a percekért..5-6 évvel ezelőtt ez simán ment volna.. -Ákos..egy nagy gyerek…tengerpart,mezszín,társaság…próbálta Ő ezeket kizárni, látjuk… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Így van, be kell látni nem mindenki való légiósnak.
Talán Benke tudna az eddigi garnítúrából,de erre sem vennék nagy mérget.

donnarumma
Olvasó

Határeset..

Leklibajsza
Olvasó

Ha Zozónak olyan lenne a személyiségi, mint Márkónak…🤔

Pbask
Olvasó

Akkor nem lenne lojális a Falcohoz? 🤔

apafibeni
Olvasó

A lelkivilágodat (önbecsülésedet)nem egy macska, hanem egy jó pszichiáter tudja helyrerázni. Segíthetne még talán egy “sylist” is, hogyha reggel ezzel a fizimiskáddal belenézel a tükörbe, ne ijedjél meg saját magadtól.
A közönséget meg FÉRFIAS, jó játékkal tudod magad mellé állítani.
Sok sikert!

Kendeffy Botond
Olvasó

Kígyónak lábsó,
madaraknak fogsor,
diktál a beteg,
írja a doktor.

Beszél majd az utókor,
kiről? Ha-ha-ha,
Doktor Bubóról!

Köhög a harcsa,
reumás a mókus,
nem segíthet rajta,
csak a pszichológus!

Beszél majd az utókor,
kiről? Ha-ha-ha,
Doktor Bubóról!

Füllentett a hüllő,
az a vén bolondos,
csak úgy rektor úr ő,
ahogyan én orvos.

Beszél majd az utókor,
ha-ha-ha, kiről?
Doktor Bubóról!

Beszél majd az utókor
Doktor Bubóról!

Rouge
Olvasó

A macska pörög a sarkán,
Majd Ákos mindkét karján,
S legvégül a farkán.

Mármint a saját farkán.

WSreborn
Olvasó

Ákos Ákos!!!!! Ilyen kijelentés manapság akár feminista tüntetést is eredményezhet 😂😂😂😂
Személy szerint neked nem kívánok rosszat, mondjuk egy BL továbbjutàst és két ezüstöt.
Ámen!

Dallas
Olvasó

Igen ez igazi “magas labda” volt ,szegény macsek mit kap amig nincs az asszony,szinte látom ahogy felborzolt szőrrel hátrál hogy : neee neeeee miiiáááááúúúúú xD
Bocs, csak vicceltem .)

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Tévedsz. Ilyen kijelentés nem eredményez feminista tüntetést, amúgy sem érdekli a kutyát sem, miről hablatyol egy külföldön (sorozatban) megbukott magyar kosaras.
Ráadásul NEM politikus, nincs semmi hatalma, nem kegyeltje a hatalomnak, még csak nem is (fidesz-közeli) celeb. És ami a legfontosabb: nem szándékosan nyilatkozott nőkre vonatkozólag dehonesztálóan. Nem fejtette ki, kinek hol van a helye a családban, társadalomban, kinek hány gyereket kell szülnie és mikor,lehetnek-e érzelmei vagy sem, gondolkodhat-e vagy sem, kereshet-e ugyanannyit, mint a társa vagy sem, “önmegvalósíthat”-e vagy sem, beleszólhat-e a “nagyok” dolgába vagy sem. Még csak asszonyságnak sem nevezte.
Szóval akad azért némi, bolhafingnyi különbség…

Tiszapart
Olvasó

A macskája már vele van- nagyon durva! Bocs, de vérbeli macskagyűlölőként ez nálam kiverte a biztit. A kedvese még nincs, de a négylábú már ott van, így tényleg már elviselhetőbb a magány!!??
A szakmai részről leírtatok sok mindent, ehhez nem fűznék hozzá, ezektől függetlenül elnéztem volna- persze kevés hisztivel- még Szolnokon a szezonban. Mindenesetre(tisztelet a néhány kivételnek) ezek a fiúk zsoldosok, ezt el kell fogadjuk.
Na de ez a macskahelyzet? Hú de gáz…

Pbask
Olvasó

Szerintem a macskák aranyosak, én szeretem őket.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Én is. Nem is értem, hogy lehet “gyűlölni” bármilyen állatot. Az állat nem gyűlöl senkit.

moldi56
Olvasó

Nálunk lerendezte a díszeket a fenyőfán…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Előfordul. 😀 A törékeny díszektől meg kell szabadulni, sajnos, mi is így jártunk… 🙁 🙂

Yellowblack
Olvasó

Én is nekem is van 🙂👌

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az tényleg gáz, hogy – gondolom, nem szándékosan, csak ennyire ost… meggondolatlanul – ekkora baromságot nyilatkozott, amit úgy is lehet érteni, hogy a macska fontosabb társa, mint a “kedvese”.

Lebronz dzsemsz
Olvasó

sztem csak egy gyépés érti félre, mivel nem lehet összehasonlítani a kettőt, ha vki meg annyira primitív, hogy gyűlöli a macskákat vagy egyéb élőlényt, csak egy ordas nagy paraszt lehet

Olajheart2
Olvasó

Szerintem nem primitívség ha valaki nem szereti macskákat! Lehet durván fogalmazott Tiszapart! Én mondjuk nem tartom magam primitívnek.. De a macskákat piszkosul nem szeretem hideg kiráz tőlük..

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

TE nem szereted. De azért más még lehet elfogadóbb, és szeretheti őket, vagy nem? Igen, jól látod, durván fogalmazott. Szerinte ugyanis gáz, ha valaki nem úgy gondolkodik, mint ő (azaz, ha nem gyűlöli a macskákat). Senkire sincs egyébként ráerőltetve, hogy macskát tartson, legalábbis én nem tudok ilyen kormányha….jogszabályról.

Godemperor
Olvasó

Gondolom a feleségének még van elintéznivalója, aztán jön utána. Mit lehet ezen félreérteni? Ha valaki elmegy a kutyájával egyet kirándulni, megfuttatni, akkor a kutya fontosabb mint a gyerekei vagy a felesége? A nagy túrót! Persze ha csak kötözködni akar valaki, akkor beleköthet bármibe. Ahogy fentebb is látszik “Tiszapart” roppant szimpatikus megnyilatkozásán. Gondolom gyerekkorában pár macskát ki is nyírt, mert attól aztán ő volt a menőcsávó.

Godemperor
Olvasó

Büszke lehetsz magadra!

törrögszultán
Olvasó

Nem “erre” énekelték korábban a sportszerű sárga rigolettók B közepe: …..egy pénzéhes qrva!
Akkor most Ákoska micsoda/ mi lesz?
( b.zi, qva?)
Nem jutnak a bajnokok ligájában tovább, nem lesz pénz, majd innen is idő előtt továbbmegy…

wiley
Olvasó

Ti a Vojvodának fizettek kb. annyit, mint mi a 4 válogatottunknak összesen… 😅🤡

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na, azért ugye, ezt te sem gondolod komolyan ?!

Pbask
Olvasó

Voja elvileg 3 évre = 150 millió.
Az leosztva hónapra 4,16 millió. (Gondolom offseasonban is van fizetés)

Nálunk Keller 2 millió. De nem hiszem Zozo,Beni,Szili együtt kevesebbet keresne mint 2 millió. Gyanítom szerintem is hogy a Falco többet fizet.

Leklibajsza
Olvasó

Meglepne ha Zozó bére nem érné el a 3 milliót.

Pbask
Olvasó

Valószínűleg,talán nem Vojvoda-szerű bér, de súrolja a környékét.
Akár hogy is,szerintem többre jön ki, mint 4,1 Ákossal együtt.

wiley
Olvasó

Pbask! Csak poén volt. Persze, hogy több a 4 játékosé összesen. 😉 De Zozóé közel sincs annyi mint amit írtok… Azt viszont biztos forrásból tudom, hogy Zozóé és Benié együtt nincs annyi, mint Vojáé egyedül.
Sztem Vojvodáé kiugróan magas a bajnokságban, egy magyar játékos bére se közelíti meg.

Barro
Olvasó

wiley kapjál már az eszedhez…NB1/B ben 750 ezer forint nem kiugró egy meghatározó játékosnak…bajnokeseélyes válogatott játékos hogy lehet 2 milla alatt? Csak azon gondolkozz el, ha ilyen keveset keresnek akkor 2-3-4 éve rég el hoztuk volna őket onnan.

CSAK AZ MTE
Olvasó

Keller 4,5 Milla havonta! Nyugodj meg, ennyit fizettek neki!

Leklibajsza
Olvasó

Olvastad a Vendégkönyvben?

Pbask
Olvasó

Azért legyünk reálisak, Voja nem keres ennyit, aki más polc Ákoshoz képest + végigkeringőzte egész Európát még sem sikerült maradandót nyújtani az utobbi egy évben.
Én 2 millióról tudok,és tartom hogy annyi.

donnarumma
Olvasó

😂😂😂😂😂😂

Aranyalba
Olvasó

Kószi, feldobtad a napom 🙂

Barro
Olvasó

Szili Szolnokról azért lépett le mert keveselte a 2-2,5 Millát biztos lehetsz a 3 millában.

Freebulletz
Olvasó

Istenem, az én szívem mindig megszakad, amikor arról kell olvasni, hogy a Falco és Olaj játékosair csak fillérekért tudják a klubjaik foglalkoztatni.
Ellenben az Alba a karvalytőke képviselője, és még a büfésnéni is 5 milliót visz haza…

😀

balldontlie
Olvasó

Amúgy eddig a magyar bajnokságban az ismert esetek nagy része magyarokhoz volt köthető, esküvő, lagzi, spinning klub, családi eszemiszom, beköltözök a covidos barátnő mellé, stb stb. Jóval profibb hozzáállás kellene. Ebben a mai pandémiás világban eléggé fordított gondolkodás az, hogy hazajövök, mert ott csak edzés volt és meccs. Itthon se lehet vidámparkba vinni a macskát. Elég sokan kerültek/kerültünk olyan helyzetben az elmúlt egy évben, hogy tökmindegy volt, hogy 3 vagy 30000 km a különbség köztünk és a szeretteink között.

Heindrich
Olvasó

Sok nyugtató legyen az orvosi stábnál, kelleni fog. Remélem nem sérti meg senki a városban mert eligazol egyből.

moldi56
Olvasó

Emlékszem Bolognában a Final Fourban amikor lecserélte Dragan úgy kellett lefogni mert kárt akart csinálni saját magában.Rá fújtak egy véleményes faultot.

Yellowblack
Olvasó

Kész a magyar dream team jöhet a 3.arany🙂azt mondja a macskámat elhoztam, a feleségem meg majd később csatlakozik hozzám😄😄nagyon bírom, Hajrá Falco

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Hát, ha ennyire bírod, költözz össze vele, úgysincs itt még a “felesége”.
Vagy a macskákat nem bírod? 🙁

Yellowblack
Olvasó

Szeretem a macskákat, nekem is van

Hubie Brown
Olvasó

Gondolom a felesége máris felszabadult, hogy itthon vannak, és elkezdte körbelátogatni a rokonokat, barátnőket, műkörmöst, fodrászt, stb.

Redbid
Olvasó

Jaj anyuci szegény pici babája 🙂 Csak azt nem értem, ha tudják, hogy ilyen mimózák, akkor minek mennek légióskodni? Pláne ebben a bizonytalan helyzetben. Hogy aztán kiröhögtessék magukat? Hiszen erre mit lehet mást mondani, vállalnak valamit nem kevés pénzért, de nem képesek azt teljesíteni!! A többi csak duma! A másik “kedvencem” meg amikor a lelépés után azt emlegetik, hogy így majd a válogatottnak is sokkal jobb lesz, ami persze igaz igaz is, de ezt akkor, amikor úgy döntenek, hogy márpedig mindenképpen külföldre akarnak menni, akkor is látható nem? Gondolom akkor még ezt a szempontot eltakarja a tengerprt meg az egyebek… Olvass tovább »

Zsarkov
Olvasó

Kiszámíthatatlan az ember…, ha nincs jó passzban, vagy egyedül érzi magát, vagy hiányzik neki a tengerpart, akkor mennie kell…, ez azért nem túl profi mentalitás, viszont ahol jól érzi magát, ott sokat tud hozzátenni…, így már azért 99%, hogy a Falco lesz a bajnok

Pbask
Olvasó

Engem nem győzött meg.
Elmúlt 2 évben is volt nemzetközi,szakma,Beni-Szili-Zozó(még Márko is..)
Rizsa.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Valószínűleg tényleg szerepet játszhattak az általa felsoroltak Keller döntésében, szemérmesen elhallgatva persze azt a kevés kis pénzt, ami sejthetően az egyik döntő motiváló tényező Szombathelyre jövetelében. Amit írsz, igaz. Ezért utálni, megvetni őt nem sportszerű és nem is érdemes. Mindenki pénzből él, senki sem játszik jótékonyságból vagy csupán szeretetből. Ráadásul úgy dönt, ahogy akar, ehhez minimum, hogy joga van, vagy nem ?! Két másik aspektus azonban szerintem figyelembe veendő e körben: 1. Vajon valóban jót tesz-e Ákos karrierjének, szakmai fejlődésének ez a “sehol hosszú távon megmaradni nem vagyok képes”-mentalitás ? Szerintem egyáltalán nem. Persze nem vagyok hozzáértő, de gyanítom, hogy… Olvass tovább »

Redbid
Olvasó

Még az is érdekes, hogy most is arról beszél, hogy az egyik legfontosabb számára, hogy visszanyerje az önbizalmát.
A játék szempontjából persze érthető nagyon is, viszont asszem pont akkor szokott a mindenáron légiós vágyódása kezdődni amikor viszzanyeri az önbizalmát 🙂
Hát, elég érdekes 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

“…viszont asszem pont akkor szokott a mindenáron légiós vágyódása kezdődni amikor viszzanyeri az önbizalmát” — hadd idézzem erre megint csak Pofánkát, aki erre biztosan azt mondaná: “És ez lehet, hogy nem is véletlen ?” 😀

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na, ja, így megy ez. Magyarországon teljesítgetünk, teljesítgetünk, ezzel párhuzamosan szépen kezd megnőni az arc, szélesebb lesz már a járás, lassan elvágyódunk a tengerpartra, ki is megyünk “oda” segíteni a helyi csapatnak egy kicsit (de nem eleget). Aztán, ahogy telik-múlik az idő, fogynak az IBM-pontok meg a percek, meg a kávézók, ezáltal laposodik is az arc, szerényebb már a testtartás, hazavágyódunk. Előjön a Magyarország, szeretlek!-fíling, a honvágy, a buli a skacokkal, Operatív Törzs, macskázás, válogatott szereplések, fergeteges nyilatkozatok a Nemzeti Sportnak, miegymás. Aztán megint jönnek a dupla-duplák, a jó VAL-számok, megint kinőjük ezt a nagy falut (Magyarország), jön a sok… Olvass tovább »

Modus operandi
Olvasó

Érdekes számomra, hogy az itthoni “nagy sztárok”: Voja, Keller, Perl külföldön nem maradnak meg, pár hónap múlva hazajönnek. A “szürke eminenciás” Márkó pedig hozza az eredményeket és sokat játszik. Pedig covid miatt valóban besz@rás nehéz lehet Olaszban. Érdekes.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az első mondatod teljesen igaz, vitán felüli. A második mondatodban megfogalmazott állításod igazságtartalmának eldöntéséhez viszont azért várnék még pár hónapot…

Artois
Olvasó

Ez szerintem hozzaallas kerdese. Van aki profi, van aki amator szinten ragad meg ezen a teren.

Kendeffy Botond
Olvasó

Lehetne idézni Dr.Bubót.

vasipasi
Olvasó

Arról lehet tudni, hogy a “régi nagyok” közül miért nem akar vagy nem megy vissza senki Szolnokra? Tóth Ádám, Vojvoda, Keller, de akár Milo is?
Szolnokon van pénz, van normális edző, vannak célok. Ezért is érthetetlen.
A vezetőséggel van a baj? Vagy mi az oka?
Remélem értelmes válaszokat kapok és nem idióták trollkodását.

Milo
Olvasó

Tóth Ádiról tudok nyilatkozni, ő Pór Peti ~ Ivkovic vonal miatt ment el és valószínűleg ezért sem fog visszajönni soha. Milot már kiveséztük, akartuk, de próbajáték nélkül nem akartunk belemenni a gyenge magyar magunk miatt. Vojvoda és Keller is Nyergessel voltak jóban, illetve Vinkó is Nyergesnek volt az embere, a mostani vezetőséget nemigen csipázza. Tavaly télen az Orlandina előtt nagyon nekünk állt a zászló Kellernél is, de mi fix 1,5évet akartunk, Keller 0,5+1et nyáron kilépési lehetőséggel. Akkor ezért nem/sem lett belőle szerződés, idén viszont elfogadta a Falconál ugyanazt a fix 1,5éves szerződést…

kekfr@nkos
Olvasó

Remekül összefoglaltad. De még annyit hozzátennék, hogy a régi és az új vezetőség kapcsolata nem mondható jónak. És ezzel most finom voltam.
Az is jól érzékelhető, hogy a régi vezetőséghez valamilyen szálon kötődők (játékos, manager, stb) nem állnak szóba az új csapattal. Hogy ennek mik az okai az már egy szappanoperába illik szerintem…

Zsarkov
Olvasó

Viszonylag egyszerű és emberileg teljesen érthető oka van, ha 20 évig csinálsz valamit, amiben sikeres vagy majd egyszer azt mondják, hogy köszi, mostantól majd más csinálja, te sem szeretnéd azt, aki a helyedre ült…, viszont Pór Peti mindkét vezetésben pozíciót fogott…, számomra ez a furcsább, bár azt mondom, neki mindenképpen helye van a szolnoki kosárlabdában…

moldi56
Olvasó

Valószínű Báder is ezért állt tovább…

Zsarkov
Olvasó

Én Tóth Zolira gondoltam, Báder jobban járt a Honvéd Akadémián – eredménykényszer nélkül – többet keres mint nálunk, plusz az a 4-5 trafik is hoz a konyhára…

SárgaPárna
Olvasó

Imádom ezt a palit! Imádom! A kedvencem!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Lóránt Petivel jók lehetnek együtt a kövi szezonban. 😉

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Naaaaaa, Vojvoda után egy másik szerencsétlen hajótörött. 🙁
Alig bírják ezek a fiúk a monotonitást, meg a bezártságot, nagyon kell őket sajnálni, nagyon ! 🙁 🙁

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés