- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Keller Ákos bejelentette visszavonulását a magyar válogatottól

Köszönünk mindent, Ákos!

Keller Ákos, a magyar válogatott centere és csapatkapitánya bejelentette az olaszok elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy visszavonul a nemzeti csapattól.

Köszönünk mindent, Ákos!

Keller Ákos: „Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt és ahogy a két legutóbbi meccsen játszottunk, bárcsak ilyen teljesítményt tudtunk volna nyújtani az első négy összecsapáson, sajnos azonban ez nem sikerült. Szomorú vagyok amiatt, hogy lemaradunk az Európa-bajnokságról, mert Izland nyert Törökország ellen, de ez ellen már nincs mit tenni, nem volt szerencsénk. Boldog vagyok amiatt is, hogy két ilyen győzelemmel tudom lezárni a válogatott pályafutásomat, büszke vagyok a csapatra!”

Fotó: Bálizs Zsuzsa

24 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon sok közös van Jani és Ákos mentalitásában. Ákost lehetett nem szeretni a hisztik miatt, de max ellenfélként. Én sportszerűtlennek sosem láttam, mindig hajtott, talán kicsit későn érő típus, leginkább ezért sajnálom, hogy már nem erősíti a válogatottat. Szerintem a Falconál lett igazán érett játékos. Még bőven van benne pár év, de nyilván ő tudja, mi most a fontosabb. Mindenesetre nem látom még a pótlását, de majd biztos honosítunk valakit, akinek annyi köze van Magyarországhoz, hogy a szülei szomszédjának van egy magyar vizslája.

  2. Köszi Mindent Ákos. Mi Falcosok tudjuk mennyire fontos és hasznos tagja vagy a csapatnak, akár a Falconak, akár a Válogatottnak. A védekezésed mindig extra.
    Sokan teli pofával szidtak, most majd megtudják milyen amikor nem leszel.
    Azok a férgek (zetések, és szolnokiak) akik tavaly is többször kórusban szidtak, meg autistáztak Téged, azokról meg szót sem érdemes ejteni, nyilván az intelligenciájukhoz (<50) kell mérni.Nekik ennyi jutott.

    A lényeg, hogy egyértelműen pótolhatatlan leszel, senki belátható időn belül nem fog tudni Téged pótolni.
    Rád mindig lehetett számítani, nem mondtad le a válogatottságot, nem császárkodni jöttél a válogatottba, nem az eszed játszottad,(ugye van aki így volt ezzel), hanem mindig mentél a hívó szóra, és teljesítettél.
    Nem is akárhogy. Pedig nemzetközi meccseken Neked van az egyik legnehezebb dolgod, Nálad is hatalmasabb emberekkel szemben.

    A mai meccsedhez is Gratulálok, nagyon jó voltál ma is. Szép lezárása egy nagyon szép válogatottbeli pályafutásnak.
    Remélem klubszinten még pár évig folytatod, ma is látszott hogy nem kell abbahagynod. Megy ez Neked.

  3. A mai meccs is bizonyítja, hogy megállja a helyét még az olaszok ellen is idegenben! Hatalmas köszönet a válogatott teljesítményért, nagyon fog hiányozni a válogatottból! Falco Szombathely meccseken még lesz alkalmam látni!
    Szerintem korai a válogatott visszavonulás, de tiszteletben tartom a döntést. Azt mondják a csúcson kell abbahagyni, ez most Reggio Calabriában sikerült. Bravó!

  4. Köszi mindent! Nem volt a legképzettebb, a legügyesebb, a legokosabb, viszont a szíve mindig a legnagyobb volt a pályán. Csípett, rúgott, harapott, mindent megtett, amit a képességei engedtek. Köszönünk mindent, szerintem meglepően nagy űrt fog hagyni maga után!A Falcoban a legjobbakat, még pár év magas szintű játék kijár neki, ebben a magyar bajnokságban pedig addig tud játszani, ameddig akar.

  5. Ákos és Jani kemény csupaszív játéka nagyon fog sajnos hiányozni!!
    Igazi bástyák voltak ők, akikre mindig lehetett építeni!
    Jelen pillanatban pótolhatatlannak tűnő az űr mögöttük, tisztelet és köszönet mindkettőnek!!

      • Pont az ilyen nehéz felfogásúak miatt, mint te, nyilatkozta le a Jani hogy a két hosszabb, egész szezonos sérülése miatt már a válogatottat nem akarja bevállalni, mert a nagyobb terhelés miatt ha ebből jönne még egy, az valószínű a pályafutása végét jelentené. Nem “szépen” lèpett le – ahogy te fogalmaztál.

      • Szépen lelépett mi ? Na ez a Falco -s mentalitás amit sokan rühelnek itt és teljes joggal.Pontosan tudod hogy miért ” lépett le „. Az is tudható hogy a tavalyi szezont szinte teljes egészében ki kellett hagynia a sérülése miatt. Szó sincs itt lelépésről. Egyszerűen nem akarja hogy kiújúljon a sérülés és mi Paksiak sem akarjuk hogy nektek okozzon kellemetlen perceket! 🙂
        Sajnos ez eddig mások sérülései miatt eredményileg nem jött össze , de hátha pont majd a rájátszásban.

          • Ez igaz. Csakhogy a Falco alapböl erősebb csapat, tehát még 2 releváns játékos hiányát is elbírja. Nálunk Benke kiesése a bibliai 10 csapás egyikével felér. Sajnos idén is max.az lehet a cél hogy borsot törjünk az orrotok alá , egy rájátszásban 3 meccset szinte biztos hogy nem tudunk nyerni a Falco ellen.

        • Minden falco-s nevében köszönjük az általánosítást. Eilingsfeld sztem pont azon játékosok egyike, akit bármelyik szezonban szívesen a csapatában tudott volna bárki.
          Az amúgy kedves dolog, h nem akarod, h kellemetlen perceket okozzon nekünk Jani. Mi sem szeretnénk. 🙂

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK