Bajnokság
Keller Ákos a Falcóba igazolt
A szombathelyiek bejelentették a magyar válogatott center érkezését.

:
:
A magyar válogatott csapatkapitánya, Keller Ákos a Falcóban folytatja a pályafutását – adta hírül a klub honlapja. A center 1,5 évre írt alá.
Mint írják, a 31 éves, 210 cm magas, 5-ös poszton bevethető játékos az Alba Fehérvárnál kezdte pályafutását, később megfordult Szolnokon és rövid ideig Körmenden is. Külföldön szerepelt a francia Pau-Orthez, a horvát Zadar, az olasz Orlandina Basket csapataiban, most pedig a lengyel rekordbajnok Slask Wroclawtól érkezik Szombathelyre.
Az ötszörös magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes center a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként részt vett a 2017-es kosárlabda Európa-bajnokságon, jelenleg a nemzeti csapat csapatkapitánya.
Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat és a kosárlabda-barátokat, hogy Keller Ákos a Falcóban folytatja pályafutását. Ákossal korábban már több ízben is tárgyaltunk, most azonban az egyezség is létrejött a játékossal, így bajnoki címvédő csapatunkat erősíti a jövőben. 1,5 éves szerződést írtunk alá, amely nem tartalmaz kilépési opciót. Örülünk, hiszen tudjuk, hogy hazai és nemzetközi szinten is hosszú távon versenyképes csapatot elsősorban erős magyar maggal tudunk létrehozni. Ennek jegyében igazoltuk le Ákost, aki Benke Szilárd, Perl Zoltán és Váradi Benedek mellé negyedik válogatott játékosként csatlakozik klubunkhoz.
– mondta az oldalnak Gráczer György ügyvezető.
Keller Ákos a hétfő esti edzésen csatlakozik a csapathoz, ahol együtt készül a fiúkkal a szerdai, ZTE elleni hazai mérkőzésre.

Két tökös legény van jelenleg a magyar kosárlabdában, akik Külföldön is sztárok – illetve az egyik már az, a másik most van azon az úton – Hanga Ádám és Filipovity Márkó!
Ők nem sírnak, nem rohannak haza szipogva, mint valami kisiskolás…Ők teszik ami a dolguk és magas színvonalon! Az itthoni futattak még “sztárocskák” akiknek kitelt a becsülete erősebb bajnokságokban, itthon leakasztanak 3,5-8M forintot, minek is mennének máshová…jó az itthoni langyi…
Sok sikert Ákos az új klubodban! :))) Pfff….
Az internet nem felejt.
https://bball1.hu/keller-akost-bejelentette-uj-csapata-hivatalos/
https://bball1.hu/keller-akos-meg-bennem-is-van-hianyerzet-azzal-kapcsolatban-amit-elertem/
Jó komment olvasgatást és b.zizást filkósok. 🙂
Mit kell nézni?
Falcósokat kérdem mi az a klixklax a falcó fórumán? Néha elszoktam olvasni azokat is,de most arra gyanakszom hogy vírus.Tudtok róla?
Úgy tudom hogy valami vírus!!
Azóta már más oldalon/fórumon vannak!?
Átköltöztek ide, mert úgy tudom, hogy gazdátlan lett az a fórum és tele van spammal.
https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9246117&error=badpass
Remek hír. Egy szép napon rájönnek a sárgák hogy egy csomó jó játékos még nem csapat. Nekem az jön le hogy egyénileg vitathatatlan hogy a legjobb összeállítás de nem csapat. Nincs vezér és nem is látom hogy valaki alkalmas lenne rá. Legutóbb Govens vagy Kálmán volt aki vezér szerepet vállalt. Kivételesen nem rosszindulat beszélt belőlem. Nem kizárt hogy bajnokok lesztek de ez a plusz szerintem hiányzik. Remélem hamarosan újra élőben szurkolhatunk a csapatainknak Csak az OLAJ!
Szerintem sokkal nehezebb egy olyan csapat ellen játszani, ahol nincs kiemelkedő csapattag, hanem mindenki 10-15 pontot tesz bele a meccsbe. Ilyen csapatok ellen sokkal nehezebb védekezni, mert nem egy-egy kulcsembert kell megfogni. Ráadásul, ha adott meccsen egy játékosnak nem megy, akkor a többiek simán hozhatják a meccset. Tegnap Govens levegőt se nagyon kapott, nemhogy labdát, máris ki volt húzva a Szeged méregfoga. Egész meccsen szoros fogást kapott, zárás után azonnal el lett váltva. Nem is nagyon tudott kintről vállalni. Szerintem a Bajnokok ligájában és tegnapi Szeged meccs második félidejében kifejezetten jó csapat képét mutatta a Falco. Védekezésben és támadásban is.… Olvass tovább »
Szerintem másra gondolt Heinrich csak nem tudta megfogalmazni. Igazad van, hogy nehezebb védekezni egy kiegyensúlyozott csapat ellen, de azt a vezért aki a végén a kezébe fogja a labdát és eldönti a meccset, azt jelenleg én sem látom. Egyedül azt az embert nem látom a Falcoban, akinek 1,8másodperccel a vége előtt odaadnám szívesen a labdát…? De nagy eséllyel ez a játékos lesz a Dorsey-Walker, vagy akit éppen hozni fogtok, az ilyen típusú lesz.
Tényleg nem csapat.
Azért vertek meg egy spanyol első ligás gárdát.
199.?
Ui.: Meg is vagyunk! XD
Hihetetlen mennyi IRIGY félkegyelmü ember hozzászól a Keller leigazolásához fikázva a Falcót Okornt és még talán orbánt is.Ez a W,Sreborn nem kérdés hogy elmebeteg!!! De ezen az sem segit ha tükörbe nézne.Talán a diliházba szerencsével kigyógyitanák!!Több szót nem is érdemel. A sok sok tisztességes kosárlabda szimpatizáns nevében irtam!!!!
Mégis melyik pont nem igaz? Egy elmebeteg hogy kap 35 like-ot?
Inkább nálatok van baj fejben, nem kicsi.
Mellesleg nálad ki a tisztességes kosárszerető? Aki beveszi a kamu dumátokat?
Ahol ti számítotok normálisnak, ott szívesen vagyok elmebeteg.
Dislikeod meg nincs.
Ja, de.
Mondtam, hogy nincs???
Az a baj hogy azt nem mondtad, mert azért az is fontos? jelenleg 31 van?
Tökéletesen igazad van! A Falco cikkekhez nagyrészt szolnoki és körmEND-i szól hozzá! Másfél éve e két táborból folyamatosan gyaláztak szombathelyi lányokat és a város vezetőit és a csapat vezetőit. De emberükre találtak mert feljelentették őket a rendőrségen. Igaz hosszú időbe tellett mire a rendőrségi nyomozás és a birósági itélettel decemberben lezárult az ügy. A szolnoki és körmEND szimpatizások ültek a vádlottak padján / az azóta eltünt motoros kapta a legsúlyosabb büntetést/. Erről mélyen hallgatnak az érintettek. Úgy hogy csak okosan a beirásokkal!
Ja télleg, veled vagyis sárgapárnával az élen nem is a ti takonykommandódok gyalázkodik minden más cikknél 🙂
Akinek nem inge ….
Hazudsz buktás, senkit nem büntettek meg?, de nyugi hamarosan te is megismered mi a különbség a büntetés meg az intézkedés között????
Vesszen a filkó!!!!
Motoros?️?️?️?️
Na előbújtál? Aki hazudik az te vagy! Ha igazak a hirek kaptál pártfogói felügyeletet ez sem igaz? Az elötte lévő itéleteidről meg majd később!A nyilvános tárgyaláson hangzottak el
BIZONYiTTÉK???
Én sem mindig értek egyet WS-sel, de az általa leírt állítások az itteni falcos hsz-ek eszenciája. A kommentjei az adott pontokhoz pedig ülnek. Tények.
Ezekre nem tudsz mit mondani, hanem lehülyézed – na ez az, amiből ki kellene gyógyulni. A magyar helyesírás pedig tanulható, fordíts rá energiát!
Hajrá magyar kosárlabda!
Összefoglalva az épületes szombathelyi hozzászólásokat: 1.) Ők mindig kevesebb pénzt ajánlanak 2.) Náluk a legjobb az üzleti hozzáértés 3.) Ők a legjobbak az utánpótlás-nevelésben 4.) Ők nem rabolnak játékost, csak sportszerűen, kevesebb pénzért odacsábítják, mert egy ilyen patinás klub igen vonzó 5.) Nem ők a leggazdagabb csapat, hiszen nincs állami pénzből felduzzasztott szponzoruk, a ktgvetésük nagy részét az Önkori állja 6.) Náluk a legjobb és legátgondoltabb a szakmai munka 7.) Ők szimplán mindent jobban csinálnak mint bàrki korábban. 8.) Az ő saját nevelésű játékosaikat nem lehet pénzért megvenni. 9.) Náluk van a legtöbb néző. Akkor ezekhez pár észrevétel: 1.) Akkor… Olvass tovább »
Ok
“… 4.) Ők nem rabolnak játékost, csak sportszerűen, kevesebb pénzért odacsábítják, mert egy ilyen patinás klub igen vonzó…”
Azt is megígérik a játékosnak,
hogy sárga mezben nem fogjàk lebuzizni és már két meccs után búcsúmérkőzést szerveznek neki.
Ez azért vonzó lehet…
Fejtegesd csak a dolgaid, mi köszi jólvagyunk, tegnap nyertünk Szegeden és a 4.válogatott játékost tudhatjuk a Csapatunkban, akivel a BL csoportkör utolsó fordulójában játszhatunk Oroszországban a továbbjutásért! Ezek a tények, ja meg az hogy te meg lassan beleőrülsz ebbe, és 200-on pöröghet a vérnyomásod ami nem egészséges, szóval csak nyugi de tényleg!?
Hát reméljük lassan már mindenki lehiggad, nagyon pörögnek.
Köszönöm h leírtad helyettem! Minden szavad igaz!
Élményekkel gazdagodva, hazatért a nagy utazó!
Akkor most ez hogy is van kedves Mendez és Marillion?
Mendez
Falcoba nem jön, Okorn megmondta, hogy ő elengedte már ezt a Keller témát.
És ahogy látszik nagyon jól tette.
Ilyen bohóc nem kell ide.
Paksba pont illik.
Nem lesz olyan feltűnő, hogy nem okos.
Marillion
Keller nem más mint egy vándorcírkusz! Mindenhova benéz aztán…lelépek! Most komolyan az ország összes kosárlabda csapatának szúrkolójához lenne egy kérdésem…szerintetek érdemes itthon akármelyik csapatnak is kaparni érte a ha kűlföld megint uncsi?! Szakmailag mit lehet alapozni rá? Elkezd megint pattogtatni….esetleg pár meccs is mellette aztán kap egy gellert és megint tovább áll! A Falcot is emlegetik páran? Remélem ide nem!
Hát na, asszem erre mondják, hogy fején találtad a szöget…..
Marilliont annyiban védeném meg,hogy nem hiszem másképp látja a dolgokat, nem ő mondta,hogy hahó,igazoljátok le! Illetve írta reméli ide nem.
Ahogy én is tartom a véleményem róla.
Az hogy ez megváltozzon,nagyon sokat kell tennie a csapatért,elől-hátul,főleg hogy Searcyt ne sajnáljam,elment.
Nagyon-nagyon sokat.
Én már felkőptem és aláálltam….A tőbbi meg a klub és a Keller dolga! igaz hogy hosszútávra menne a buli de mi a garancia arra ha jól teljesít nálunk és erre bejelentkezik valaki érte akkor ugrott a másfél éves opció….a pénz beszél a klub elad…a játékos meg tovább szalad! De a jelenben most nekünk nincs más dolgunk mint szurkolni a csapatnak!
Na, itt még nem volt. Sok sikert neki.
Searcy már nincs. Elköszönt az instagramján.
Akkor valszeg 1-es, 2-es pozícióba fogtok helyette igazolni, Andreson sérülése/sérülékenysége okán.
Azért ment, mert 3 center felesleges a csapatba. Szerintem max. akkor jönne valaki, ha Anderson több hétre kiesne.
De azt is hallani, hogy a Lublinnal megegyezünk cserében, és Dorsey-Walker helyet cserélne Searcyvel…
Gráczernak nem számít, hogy a Falco eladósodik, vagy az a tény, hogy tömegsport szintre süllyedt a szombathelyi utánpótlás!
Majd Nemény András, Tóth Kálmán, meg a Czeglédi Csaba kisegíti…
Közben Szombathely sportja lenullázódik!
Gyuri Bácsi kb 70 éves, legfeljebb megkezdi a tényleges nyugdíját?
Van pénz, semmi sem drága?
Vergődj te szerencsétlen!
már unalmas ahogy te minden csapatnál csak okoskodáshoz értesz,de pozitivumot nem tudsz irni,nem is feltétlen most a falcora gondolok.
Jól jártak.
Engem nem érdekel hová igazol, ő dolga. De olyan jó tudni, hogy mindig a Falco ajánlott kevesebb pénzt, mégis oda mennek a játékosok. Legalábbis valaki mindig ezt mondja. Nektek van a legtöbb pénzetek, örüljetek neki, nem kell állandóan tagadni. Én továbbra is szeretem Keller játékát, akárhová igazol.
Gyuri bácsi beszart,hogy az OLAJ leszopatta őket szarénában,igazolt is gyorsan egy autistát..??
Akarom mondani turistát…?
Micsoda vízhang lesz az arénában: ” Buzi Kelller, buzi Keller!!”
Ja, vagy nem? Kétszínű bazári majmok, pici sárga rigók, most mit fogtok skandálni???
Talán visszament volna hozzátok,ha Ivánt látványosan nem szopatta volna jó nép..Aztán nem kéne miről beszélni.
Egyik kedvenc játékosom,aki jön a padról,embertelen amit védekezésben beletol.
Bármikor elfogadnám kiegészítő embernek.
Talán erről kéne gondolkodni,meg hogy elvetettek egy évet a karrierjéből neki,mikor mehetett volna máshová,de egy másodpercet sem kapott.
Nád a házam teteje teteje… ezt fogjuk énekelni 🙂
Azt a körmendiek szokták nektek, s úgy tényleg poénos is !
Milosevics homoszexuál is volt nálunk az arénában…de az én torkom szakadtából bíztos hogy soha sem…Keller Ákossal ugyan igy vagyok….És lám csodát mind két játékos felveszi (az előbbi sajnos múlt idő már) a csapatunk mezét! Igen van az a pénz vagy akármi ami miatt ezek a játékosok elfelejtik milyen az ellenhangulat…és áláírnak oda ahol “közönségkedvencek” voltak más mezben! De most személy szerint hihetelennek tünik hogy pont a Falcot választotta…hiszen nagyon jó keret van most tőbb város csapatainál is…bajnoki címre stb…Hát igen…akkor felköpök és alá állok…mert én vállalom a korábbi kommentjeimet az Ákos jövök megyek itt is vagyok ott is vagyok hozzáállásával… Olvass tovább »
Vízhang? ????
4x-es magyar kupagyőztes játékosa van a falconak…hogy is van ez?csak turista…az nb1-es vizilabda,röplabda,már el lett süllyeztve,ki lesz a következő?
Nálatok is volt, 2 hetet bírt ki de Pistád úgy látszik nem akarta.
Ott van nektek a sok amcsi fekete srác. Szerintem a Falco nem turista az első osztályban.
Volt vagy 200 néző(lehet túlzok) összesen a két sportág meccsein, aminek a nagyrésze hozzátartozó volt!
Nálatok mi a szitu? Lassan összedől a kastély, de Pista arra nem ad haha! Megint nem a saját házad táján sepregetsz, de vergődj csak! ?
“Volt vagy 200 néző(lehet túlzok) összesen a két sportág meccsein, aminek a nagyrésze hozzátartozó volt!” – Ti is úgy kezdtétek anno, tehát nem kell a nagy arc. fakombinátosok. 😀
Nem igazán értem, mi ezzel a probléma. Nem jött be neki igazán sehol külföldön. Úgy gondolta, itthon lehet még pár jó éve. Volt már itt, ott, amott, most gondolta, kipróbál egy számára új helyet. Hová kellett volna mennie, Jászberénybe?
Természetesen Szolnokra, letolt gatyával sürü elnézéskérések között ??
Remélem Searcy marad és Lake megy. Persze ez nem kívánságműsor…
És ha még írányító poszton is kialakulna valami végleges megoldás végre…Benível ez nem megy el a végtelenségig…
Az jo hir, hogy egy valogatott jatekos haza igazol. Ezzel erosodik a bajnoksag, a BL-ben stabilabb az ott indulo csapata. Kerdes, hogy ez neki is jo-e?
Illetve nekunk tobbieknek jo-e??!!
Mert ugye ezzel a kerettel papiron siman nyernie kene a Falconak a bajnoksagot.
Remeljuk azert marad nemi izgalom…
Meglátjuk, hogy milyen állapotban érkezik és mit tud hozzátenni a csapat játékához. Eredetileg őt akarta Searcy helyett Okorn, így most ez a kívánsága teljesült. Abban biztos vagyok, hogy nem fog a csapat három centert megtartani. Talán a Novgorod elleni meccsig jó lenne, ha meglenne az öt légiós. Ki tudja, hátha sikerülne ott varázsolni valami nagyot. Ha viszont odamegyünk két frissen érkezett játékossal, amelyek közül az egyik még erősen formán kívül van, plusz egy sok mérkőzést kihagyó irányítóval, akkor az nehezíti a helyzetet. Ezzel a másfél éves szerződéssel inkább a jövő építését érzem. Nem gondolom, hogy center poszton volt gyenge a… Olvass tovább »
Én pont ugy látom,hogy Lakeben védekezés palánk alól megy,lepattanók,blokkok,de Searcy sokkal jobb védőmunkát csinál,főleg 2-2-ben,amiben Ákos is jó. Véleményem szerint ketten sokkal ütösebbek lehetnek, ha védekezés a kulcs. Ha Searcy megy,4 légióssal folytatjuk,ez a csapat semmivel sem lesz erősebb mint Searcy+Lake-el,csak azt értük el,még nehezebben szokunk össze,és 2 új embert kell beépítenünk.
Searcyben ott a pont is,középtávoli,Lake meg elzsákolgat ha olyan kedve van.
Meglátjuk. Gondolom Okorn hozza meg a döntést ebben. Ő tudja, hogy milyen játékot vár el, és abba hogyan illeszkednek a játékosok. Az biztos, hogy Searcy kellemes meglepetés. Ahhoz képest, hogy már szögre akarta akasztani a szerelését, és papíron Lake mögé hozták, jó teljesítményt nyújt. Mondjuk én 2-2-nél nem érzem olyan jónak a védekezését. Szerintem túl gyakran marad kint kisemberrel és nem tud jó ütemben visszaváltani a leválló centerre. Lake-nél meg inkább a tüzet, a harcosságot hiányolom. Olykor borzasztó kedvetlennek és érdektelennek tűnik. Ami meglepett amúgy, hogy a mai mérkőzésig statisztikája jobb volt Lake-nek, mint Searcynek. A bajnokságban is és a… Olvass tovább »
Sziasztok.
Siralmas amit páran itt művelnek. Lehetne beszélni sok mindenről itt a fórumon, de csak a másik szidása, alázása megy egyeseknek. Lehetne beszélni Barac játékáról, rossz volt nézni. Lehetne örülni a válogatottak remek formájának. Örülni még 1 válogatott haza térésének.
Szégyen.
MINDÖRÖKKÉ MTE
Amig egy ilyen hozzaszolasra is tudnak sokan negativot nyomni addig itt sosem lesz normalis beszelgetes!
Páran magukra ismertek.
Klubtól függetlenül adom,szégyelhetik magukat,hogy ebben az országban mindenki csak akkor nyugszik meg,ha gyülölködni,utálkozni kell.
Jó ilyen szép gondolatokat olvasni tőled. Majd akkor is jusson eszedbe mikor Kovács Adriánt, Forrait vagy éppen az Albát fikázod.
Sok sikert Ákos, csak ellenünk ne.
Akkor tegyük tisztába a dolgokat: Forrayval semmi bajom. Bár én ezt már előzőleg is leírtam 20x Rednek,csak sokszor idén egybefolyik az Albával,ami rengeteg dolog miatt nem szimpatikus. Főleg Red miatt ugrottam rá,de mint utolag kiderül,ez magában ilyen hülye. Fikázás,gyülölködést ok nélkül,arra utaltam,mikor érvek nélkül köpködünk másikra. Tudtommal én nem gyülölködtem,fikáztam,akivel bajom van nálatok, hangot is adtam,mit,miért. Lóránton (szegény gyermkeknek adott volna kosárcipőt,akiknek nem tellik de gőgből és egóból ezt is elvettétek szegény sportolni vágyó kisgyerekektől,sőt mi több kikötöttétek abba senki sem teheti be a lábát!) – Dávid Kornélon keresztül Ivánig egészen a paksi edzőmeccseteken át Markovic mulatságáig. És akkor arról… Olvass tovább »
Csak jelzem mindenkinek, hogy Szombathelyen születtem, itt is élek, viszont a családban rajtam kívül mindenki FALCO szurkoló, mégis boldogan élünk. De ezt lehet sokan nem értik.
Sokan vannak így, barátok,munkatársak, hidd el.
Ja, és nem tévében nézek meccset, hanem lejárok KÖRMENDRE SZURKOLNI.
Felüdülés ilyen kommentet olvasni. Nekem tavaly szabályosan nekem ugrottak, mert hogy hogy merek Falcósként a Körmend-nek szurkolni a Fiba Euro Cup-ban. Pedig ez így normláis. Itthon riválisok vagyunk de nemzetköziben nem.
Hát van olyan ,,szurkoló” társad aki másként gondolkodik salyna
minden fiokban van egy eletlen kes altalaban 🙂
Biztos az a körmendi kissrác is “boldogan élt”, akit öt sárga várt meg egy megyei rangadó után a Savaria Aréna előtt… 😉
Amúgy elképesztő mekkora Olaj fóbiája van mindenkinek? Olaj szurkolók nem tudom miért háborodnak fel, Falcosok meg nem értem miért próbálnak velünk védekezni? Örüljetek már egy kicsit, hogy egy válogatott centert igazoltatok és ezzel bajnokságot és (végre valahára) kupát nyertek nagy eséllyel. Egyébként nekünk ez nem jött jól, de legalább még egy játékos aki miatt jobban utálhatom a Falcot, ahogy ők is utálnak minket az elmúlt évekért. Csak mehessünk már meccsre…❤️?
Ha tehetném minden szavad után járna a +1.
Oda vissza mindkét oldalra.
Írta már valaki, hogy alapból is milyen normális vagy..
Hát igaza van/volt. 🙂
Olvasom itt a komment áradatot, és csak kapkodom a fejem minden 2dik hozzászólás az Olaj így az Olaj úgy az Olaj ezt csinálta az Olaj azt csinálta és mekkora ge..ik voltak! Kedves falcosok az OLAJ 8szoros magyar bajnok és 8szoros kupagyőztes! A Falco 2szeres magyar bajnok! Nem kell Nektek semmit úgy csinálni ahogy az Olaj.. Ti csináljátok jobban, kevesebb pénzből, saját neveléssel lerablás nélkül ahogy akarjátok csak Unalmas már ez az állandó hasonlítgatás hogy mit csinál csinált az Olaj és a Körmend! Hajrá OLAJ ❤?
Semmi baj nincs veled , csak pont ti irogattok ide .??
Nem is tudom milyen választ vársz ezekre .
Nem várok semmilyen választ egyszerűen leírtam én is a véleményemet!
Azt ugye tudod,hogy nem mi kezdtük,egyes reagálásra,beszólásra pedig tényekkel miért nem lehet reflektálni?
Úgy általában 10ből 9x ez van,csak mindig elkerüli a figyelmedet érdekes módon.
Kedves OLAJ Szurkoló társaim hagyjátok abba!!! Mert miattatok foglalkoznak ennyit velünk!
….
Esküszöm én egy szót sem szóltam!
?
1-0
????+1
Olvasod… nem artana ertelmezni is! Kutya nem foglalkozna a csapatoddal ha nem toletek jonne a feszkokeltes.
Sokkal jobb lenne egy facen keresztuli regisztracio es akkor a par megmondoember eltunne mindegyik oldalrol ha mar sajat nevvel kellene hozzaszolni!
Kutya nem foglalkozna a csapatoddal ?? aha ezt érzékeltem az elmúlt időszakban.. években.. ?? nem vagyok face utálom.. De sose titkoltam ki vagyok sőt sokan ismernek, de ha Te nem, szívesen küldöm a nevem és a fényképem.. bármikor bárkivel szemben vállalom a véleményemet személyesen is mint ahogy volt is rá példa nem egy nem kettő amíg járhattunk meccsre.. ha valaki okádik az arcnélküli nagy megmondóktól az én vagyok…
Most errol a cikkrol volt szo, hogy Akos hozzank igazolt! Te berugtad az ajtot es minket hibaztattal, hogy miert veletek foglalkozunk! Erre irtam, hogy kutya nem foglalkozott volna itt a csapatoddal ha nem kezdi itt el par szolnoki az esz osztasat! Lenyegeben enyni a tortenet!
Rendben! Köszönöm!..
Jó tudni hogy egy Olaj drukker morog mert igazoltunk 2 válogatottat. Ők anno a dupláját, de az rendben van. Beni és Zozó mi fiunk, akit nyilván meg kell fizetni, de nem lerablás történt mint pl Voja esetében. Más. Egy MTE drukker szerint felháborító hogy a város igy tolja a csapatot. Tiszta szívből örülök hogy Körmenden nem igy van… Francokat nem. Bebes egyik zsebéből átrakja lóvét másikba. Mint polgi és egyesület elnöke ezt megteheti. Ott is sokan vannak akiknek ez nem tetszik. Konkrétan 2 munkatársam is morog hogy mennyi mindenre nem jut pénz emiatt. Szóval hátrább az agarakkal, mindenki saját portáján… Olvass tovább »
+1
Ez így van mindenki tudja, csak sokan elvakultak és nyomják a saját faszságaikat!(Bocsi és tényleg elnézést a kivételtől!!!) Nézzetek rá körmendre, aki ott él tudja, nekem is mesélik, semmire nincs költve kb csak a kosárlabda! Ez olyan tipikusan bagoly mondja! Szóval kicsit tényleg először a saját háza körül söprögessenek az illetékesek! Hajrá Falco! Üdv Ákos!
Ez az idegesitő , hogy ilyen keretünk van és mindigon nézegetjük a fiukat . Itt volt Milo aztán nem tudtuk megtapsolni az embert az utolsó meccsén .??
Irásod +10.
Nem felháborító. Sajnos Körmend sokkal kisebb város, kisebb önkormányzati lehetőségekkel. Mivel Magyarországon az állami/önkormányzati források dominálnak, így nekünk versenyhátrányunk van. Mégis életben maradunk. Messze a legkisebb településként. Örüljetek Kellernek, mi meg maradunk, akik vagyunk. Mindörökkét MTE!
Magyar játékos hazaigazol! Örüljünk már kicsit, hogy 4 válogatott játékos együtt játszhat itthon, vagy akár a BL-ben!
További sok sikert Szombathelyre!
Korrekt !
Végre vki !
??‼️
Keller nagyon illik Okorn stílusához. A kettő kettőre épülő támadójátéknak egy fontos eleme lesz Keller, mivel ez a játékelem neki különösen az erőssége. Ezen felül végre a védekezés is stabilizálódik, mivel mind ha kisegítésről vagy elváltásról van szó klasszisokkal jobb ebben mint Searcy vagy Lake. Sok meccsen a centerek védekezése volt a csapat leggyengébb láncszeme. Ezen felül a fizikuma nagyon jól jön majd pl. Cakarun ellen.
Az pedig elég kémény hogy Keller:
Alba
Olaj
Körmend
Falco
2 év múlva talán Deac??
2 év múlva Kémény KC 🙂 🙂 🙂
Illik a csapathoz!?
Eddig a fórumon is egy normális Falco szurkolót ismerhettem meg az pedig Pbask!?
Akkor már eggyel több van,mint Nálatok????
Hatalmas!!!! 🙂
Bozic,Donnarumma és Crazybasket is full normális tagok Pbask mellett.
Szerintem.
Bozic, Marillon és Pbask normálisak. Donnarumma, Mendez, Sárgapárna a félcédulás vadbarmok.
WSreborn és Rouge, a fórum egysejtű csúszómászói.
Ez jó volt, látod van neked fantáziàd, ilyen aggyal mint a tiéd ez nagy szó!!!
Ha mi WS-sel egysejtűek vagyunk,
akkor vajon te mi vagy, nuni?
Egy molekula maximum.
De abból sem a legbonyolultabb,
hanem egy kis egyszerű, öt atomos metán molekula.
CH4.
Tudod, ami kijön a tehén seggén.
Nanana. Azért lehet Rouge-al egyet nem érteni meg minden, de szerintem nagyon is jó meglátásai szoktak lennie. Legalábbis szerintem.
Mennyivel szórakoztatóbb intelligens poénokat, fanyar kritikákat olvasni mint rosszindulatú személyeskedést vagy izzadságszagú, viccesnek szánt erőlködést!
Az előbbi inkább jellemző Rouge-ra, az utóbb Te vagy Mendez! Engedd el ezeket, nem kell mindig belemenni a verbális szkanderbe!
baltazart kifelejtetted 🙂
Köszi, pedig sokszor nem rejtem véka alá a véleményem, az utazásos hirdetés után meg ki is lettem bannolva (:D),de rajtam kívűl vannak szerintem is normális Falco drukkerek.
.
Jó igazolás, gratulálok! Viszont a többi csapatsportra meg nincs pénz! Ákos meg 70Milla körül lesz a 1,5 évben! Elég fura érzés lehet ez a többi csapat játékosainak, vezetőinek!
A Halinak kulon tulajdonosi kore van. A varos a raeso reszt es meg tobbet is beleteszi. Egyebkent Keller lenyegesen kevesebb penzert jott mint amit nyaron kapott volna. Az Alba es a Szolnok megbombazta nagyobb loveval.
4,3 M / hó, az nem kevés pénz!
fele.
Hidd el most tévedsz! 4,3M! De nekem igazából mind1. Nem az én pénzem, vagyis részben az enyém is ? és a Tiéd és még sok emberé, ha az önkormányzat adja! Sok sikert nektek a BL-ben! A kupát meg hagyjátok meg nekünk ? !
Hogy a Szolnok mennyivel bombázta meg,azt te honnét tudod?Ha rám hallgatsz kérded meg Rouget.
Annyit tudok, hogy mi kevesebbet adtunk neki mint Ti vagy az Alba akartatok! Nyaron jobb lovet ajanlottunk neki de akkor nem elt vele. Egyebkent nem sokon mulott, hogy nem nalatok kotott ki.
Ez igaz, de az utóbbi években eredmény is csak ennél a csapatnál van.
Én sem az nb2-es Haladásnak adnám.
Azt nem hinném, 7000 euro körül van a pénze, az nem jön ki ennyire. Nálatok is van olyan játékos, aki a gyógyszercég jóvoltából ennyiért, ha nem többért pattogtat. A csapatsportokról meg annyit, hogy talán a futsalosokat és a női kéziseket kifelejtetted.
Nem kötelessége a városnak minden sportcsapatot eltartania . Arra adjanak pénzt amire a nézők ki is mennek .
A Falco a legnézettebb csapatsport Szombathelyen . Eleget kaptak a halisok eddig is kidobott pénz volt az ablakon kb .
Egész Magyarországon Viktor miatt a focit nyomják , végre egy hely ahol nem ez az első . ???
Hali meccsre nem 3 ezer ember járt! De ez legyen a Hali szurkolók baja! Engem nem érdekel a foci, így személy szerint nekem nem fáj, de Őket biztos bosszantja! Ja és a női kéziseket és futsalosokat is! Amúgy sok sikert Ákosnak, én bírom az idegbeteg fejét!
5 eves korom ota jarok Hali meccsre! De amig a Koborek ott vannak a csapat korul addig egy fillert sem szabadna adni nekik. Amennyi penzt kiszedtek abbol a klubbol az utobbi 10 evben az tobbszorose mint amit a varos kolt a Falcora! Egy 100 eves klubot nullaztak ki es egyszeruen hiaba akadna vevo olyan osszegeket kernek amit senki se akar kifizetni.
Sztem most sok Hali szurkoló szívébe loptad be magad! ? Amúgy Te tudod a legjobban, hogy sokkal többen járnak Hali meccsre mint 3 ezer ember!
Ha lenne egy stabil nb1-es csapat siman kint lenne 5 ezer nezo ebben biztos vagyok. De ne felejtsuk el, abban benne vannak azok a sportszereto nezok is akik Kormendre jarnak kosarmeccsre. De most sajnos jo ido eseten sincsenek tobben 2 ezernel…
2019-2020-as szezon átlag nézőszáma:
Hali: 1799 fő
Falco:2771 fő
forrás: sportstatisztika.blog.hu
Azért amellett ne menjünk el, hogy Keller hosszútűvű szerződést kötött. Neki, Perlnek, Váradinak jövőre is van szerződése, ez már olyan minőség, ami mellé már lehet légiósokat találni (akár gyengébbeket is (értelemszerűen olcsóbbat), akikkel sikeresek lesznek. Tehát az a vita, hogy kidurran a szombathelyi csapat jövőre, már nem lehet kérdés.
A Bajnokok Ligája miatt örülök neki. Ha pedig a Falco megtartja Benkét is és mellé hoz négy jó légióst jövőre már a BL-ben is lehetnek komoly célok.
Kicsit irigy vagyok.
Benkének is, csak külföldre mehet jövőre, kiderül,él-e a lehetőséggel.
Azt azért ne feledjük, hogy egy hosszútávú szerződés csak akkor ér bármennyit is, ha lóvé ott van mellette, hiszen ha a szerződésben foglalt juttatás nem teljesül, akkor már mehet is.
Tehát játékos részről “nem kockázatos” a döntés (pláne neki 🙂 és ha fél+1év akkor a klubnak sem, de ha másfél, akkor a többivel együtt a jelenlegi politikai viszonyokat ismerve azért “bátor” vállalások ezek 🙂
Nalunk ilyen nem igen szokott elofordulni! Ez inkabb Nalatok volt divat! 🙂
Tudjuk tifelétek jellemző ez, nálunk nem, de nyilván mindenki azt hozza amit otthon tanul!:) Jó olvasni, hogy így nyugtatgatod magad, hogy talán majd itt is ez lesz mint nálatok! De megnyugtatlak, itt ilyen nem volt és nem is lesz! Jó éjt!:)
Nálatok szoktak megbetegedni a légiósok nagymamái karácsony tájékán.
Kovari-crazy-Mendez @: Lehet besértődésbúl “okosakat” mondani, de had kérdezzem meg, ti hogy látjátok? Hogy egy kicsit inkább a relitás legyen felül ? 🙂 1. csak nekem tűnik úgy, hogy a kormány pénzügyileg el akarja lelhetetleníteni az ellenzéki városokat? 2. Az elmült 10 évben ha valamit a fejükbe vettek, azt úgy láttátok, hogy letettek volna egyről is amíg el nem érték, vagy ha nem ment elsőre akkor ne mentek volna neki még jobban? 3. Ezek alapján nem túl optimista döntések ezek, akár még Ákos részéről is :)? És akkor az egyéb dolgokat érintő racionalitást most hagyjuk is. Mindezek fényében értékeljétek a… Olvass tovább »
Csak úgy süt a múlból eredő frusztráció ebből az öntömjénező monológból Gyuribá.
Remélem tartogat a sors pár kellemetlen meglepetést a hatalmas falco számára.
Viszont kívánjuk!
Te szerencsétlen, a 10. Hszt írod egy Szeged-Falco-Keller cikkhez???
Akkor ki a frusztrált?
Mi meg azt sem tudjuk,hogy a világon vagy …
Te egy senkiházi vagy ezt már sokszor bizonyítottad. Moslék egy banda vagytok.
Huuu de ragozooool..nyugodjál meg, attól megnyugszol? ja és ne légy frusztrált?
Nyomjad bucka nyomjad.
De innentől te sárgapárna 2 vagy itt a fórumon, remélem azzal tisztában vagy.
Te kis nyomorék.
Sárgapárna te vagy a másik nickneveddel.
Csak úgy süt a frusztráció ebből a kommentedből.
Az a lényeg hogy te még véletlenül se vagy frusztrált.
Ez a WSreborn már hónapok óta a legnagyobb bohóc ezen a fórumon.
Itt töltöd a vasárnap estéd, úgy hogy a csaptod tegnap nyert egy jó meccsen és még csak új cikk sem volt este róluk! Na most akkor ki hisztizik mint valami p*csa? De nyomjad imádom ahogy vergődsz, a hal a parton ehhez képest Buddha!
Hála Istennek, jó helyre igazolt ez a f@sszopó!??
A Falco ugyanazt csinálja, mint néhány évvel ezelőtt a Szolnok, felvásárolja szinte az összes valamirevaló magyar játékost. Egyrészt, hogy erősödjön a csapat, másrészt, hogy gyengítse a többieket (vagyis egy jó játékos ne igazoljon konkurens csapathoz).
Korábban mindenki kritizálta (és akkor még finoman fogalmaztam) az ilyen csapatépítésért a Szolnokot.
Azt sem igazán értem, hogy a Falconál ezt miből finanszírozzák. Szolnokon akkoriban ott volt a csapat mögött a Simicska-Nyerges páros, de a Falconak nincs jelentős szponzora, nincs mögötte nagy, tőkeerős cég, gyakorlatilag csak az önkormányzat, ott meg mostanában a nagy elvonások jellemzőek.
Vagy netán van valami amiről nem tudtok?! 🙂
Viszont van ész (Gráczer), szakma (Okorn), egy jó politikus (Nemény).
Ezzel egyet kell értenem mindenféleképpen.
Gráczer néhány évvel ezelőtt a Falco szurkolók körében is nevetség tárgya volt már, legtöbben nyugdíjba akarták már küldeni. Okornnál nem látok semmi különös pluszt, egy a délszláv edzők közül. Nemény esetében egyetértek.
Okornban nem latsz semmi kulonos pluszt? Kerdezd meg a jatekosokat majd elmondjak van e valami plusz!
Akkora senki vagy, hogy a véleményed nézőközönsége erősen konvergál a nullához.
Felvásároltuk….Benkére és Kellerre gondolsz?…
Felvasarolja az osszes valamire valo jatekost…. 🙂 Varadi es Perl sajat neveles. Volt Szili es most lett Akos! Hatalmas felvasarlas.
Szolnok anno ennel joval nagyobb bevasarlast csinalt! De nyomjad csak a hulyeseget most annak van itt az ideje.
“… Azt sem igazán értem, hogy a Falconál ezt miből finanszírozzák…”
Kg Invest 2008 Kft(Vulcano) = Mészáros Lőrinc.
Mészáros azt se tudja, hogy létezik a Falco…
Bárcsak megtudná és megtolná a szekeret nekünk! Én adnám! Ti kevésbé haha
Nem kell nektek mindent érteni.
Nektek csak annyit kell érteni és tenni,
hogy ha Milo ellenetek játszik,
akkor ordítsátok hangosan hogy homoszexuàl,
ha pedig véletlenül sárga mez van rajta,
akkor tapsoljátok pirosra a tenyeretek.
Persze Rouge, hogyne!
Kicsit szerintem túldimenzionálod magad, ami itt már sokmindenkinek lejött, főleg a tíz oldalas esszé után, ahol többek között azt is levezetted, hogy Mészáros megvette a BB1-et is…
Simon Balazs es a tobbi, mas csapatban szidott majd kesobb szolnoki mezbe bujt jatekosrol is irhatnal egy 10 oldalast mondjuk piros tenyer cimmel.
Wow
Te is bejutottál a Tágra zárt szemek szeánszra?
Lölő szponzorálja annak a városnak a csapatát ahol ellenzéki önkori van?
Rúzs.
Most komolyan.
Azt tudtuk eddig is, hogy nem vagy okos.
Sőt, tudtuk, hogy totál kapufa vagy.
De miért kell még ennél is lejjebb másznod?
Miért csinálsz magadból napról napra nagyobbnál nagyobb hülyét?
Esszét ne fogalmazz, mert az csak még tovább ront a helyzeteden.
Nalatok meg Szalay bekopog a vezerhez es lekuldenek masfel milliardot csak ugy!
Na itt a válasz Kövi!
Az önkormányzat pénzéböl
Dirrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr???
Mennyi pénz lehet vajon Szobathelyen? Ez már a 2013/14-es csapatunkra hajaz lassan…….
Így már talán meglesz a kupagyőzelem is…
Vajon Okorn mikor nyilatkozza le megint, hogy nem ők a leggazdagabb csapat????????
Kupagyőzelem?
Azért túlzásokba nem kell esni…
Amikor kéred bucka 🙂
Bucka az anyád te labanc senkiházi
???? Ahha, mert Béri Balogh Ádám labanc volt…
Érik az a töri elégtelen kedves kuruc barátom.
🙂 🙂 🙂
Andaxin.
Körmendről majd küldenek.
Ingyen.
Azért ne túlozzunk ?
Trotter-Simon-Pilcevic
Vojvoda-Rakic
Milosevic-Holiday-Markovic
Lóránt-Ivosev
Báder-Keller
Vs.
Anderson-(gondolom lesz ide egy légiós)
Perl-Doktor-Dancsecs
Benke-Váradi
Bruinsma-Barac-Kovács
Keller-Lake
Azért egy lapon alig lehet említeni?
Annyi nincs mint nalatok volt anno! Nekunk ami elony, hogy a ket sajat nevelesu jatekosunk soha nem oltozne piros-feketebe 4x annyi penzert se. Egyebkent 4 legiosunk marad jelen pillanat
Egyértelmű, ott abban az évben 1milliárd környékén volt a költségvetésünk. Nyilván abbol elképesztően sokat elvett az Adria-liga utazásai, plusz volt EC Final Four is. Amúgy Perl, Váradiról annyit, hogy ha akkora különbség lenne költségvetésben, mint akkor volt akkor ők is piros-feketébe öltöznének, vagy éppen kék-fehérbe vagy bármibe? Kineveltétek őket, így hogy ti vagytok a legtehetősebb csapat most, így könnyű klubhűnek lenni? Ha Kaposváron lenne sok della, akkor Voja, Benke, Filipovity stb ott játszanának és nem játszottak volna soha nálunk/nálatok.
Erre azért ne vegyél mérget.Tudod…van az a pénz.
Szombathely egy oriasi lokalpatriota varos! En biztos vagyok benne, hogy Zozo es Beni sosem vett volna fel Szolnok vagy barmelyik mas rivalis csapat mezet! Zozo ki is jelentette, kulfold vagy Falco semmi mas nem johet szoba. Anno Lacinak az Alba a csillagos eget is lehozta volna. Horgasztavat kinaltak neki a pletykak szerint de nem valtott pedig tobbszoros bajnokkent vonulhatott volna vissza. Helyette itt maradt annak ellenere, hogy anyagilag a beka segge alatt voltunk, egy legiossal (Benitez) probaltunk meg megneheziteni a nagyok dolgat! Szoval hiaba van az a penz, Beni es Zozo szive sarga fekete. Persze volt ellenpelda is Szoszi es… Olvass tovább »
Csak ti anno 5 embert vásároltatok meg itthonról, meg volt mellette minimu. 3 extra légiós. Mi 2 azaz kettő magyart igazoltunk… Tessék nevelni is mint mi….
Ne kérj tőlük olyat, ami fennállásuk óta nem sikerült nekik.
Rudner,Zsíros,Pallai…ne szálljatok el magatoktól.
Rudnert és Zsírost pont az Olaj fanok szidják minden meccs után, hogy semmi teljesítmény nincs mögöttük.
A kedvenceeeeeem! imádoooooom!
Össze is illetek.
Én sajnos nem tudok így védekezni, a három gyerek is igazolja!
Egész pályafutásod alatt végre összejött egy vicces mozzanat 😀
Menni fog ez.
Zúgjon a Keller Ákos- Keller Ákos:DDDD
Sztem azt szoktátok kiabálni, hogy b..i K!
Előbújtál körmEND-i? Emlékszel mit irtál félidőben? Ki kit szopat le?
Nem csak félidőben ? Hülye gyerek olvasd el mit írtam aztán fuss és nyald ki párna barátod hátsóját!
De mit szól ehhez a Pista?! ???
Ez csak téged minősít, hogy ilyenkor is ezzel foglalkozol.
Mit szólna? Gondolom dolgozik a saját csapata erősítésén…
Kendeffy. Miből? A város pénzéből???? Úgy tudom Pista jóban van a polgival. Vagy várjál csak…. Hogy is van ez?
Sosem értettem, hogy ti Falcosok mit foglalkoztok a Pistával, hogy ő mit csinál?
Nem mindegy nektek? Pista fóbiátok van, vagy mi?:)))
(Nem nem védem, csak kíváncsi vagyok)
Nekem semmi bajom vele- ne általánosítsunk.
Ha egy körmendi ír valami olyat, akkor meg mások általánosítanak ugyanúgy. Mert a körmendi..
Bocs, tényleg.
Jóéjt 🙂
Nem akartam e vonalon menni, mert sok konkrét infóm nincs, de ki lehet dolgokat találni/következtetni. Szombathely költségvetése 7-8-szorosa Körmendének. A két csapat költségvetése között kisebb a különbség. Ha költségvetés arányosan megy a támogatás akkor valószínűleg jóval nagyobb a szombathelyi csapat költségvetésében az önkormányzati elem. És igen mindkét csapat kap önkormányzati segítséget. Ebből a szempontból irreleváns, hogy ki a polgármester és egyesületi elnök. Erről ennyit. Örüljetek Kellernek. Mi meg gondolom próbáljuk a csapatunkat erősíteni a lehetőségek szerint.
Capisci?
Pityunak kihullik ettől a hírtől a haja!
Ja miii izé ööö holnapra amúgy elég hideget mondanak mindenki jól öltözzön fel! 🙂
Üdv nálunk Ákos!!!!
Hamar elköltötték a karácsonyra kapott pénzt ??
Mire költöttek volna karácsonyi vásárra meg egyéb rendezvényekre ? Ez marad lassan az emberek egyetlen kikapcsolódása , hogy a tv-ben nézi a csapatát … mintha az Nba-ben lennénk .
Fuck Covid .
Ha a pályán megmutatja azt,amit tud,akkor talán el felejtem az elmúlt 2 évet neki,addig nem,meg lettünk szivatva párszor a vége előtt rendesen. Meg a Körmendről való lelépését egy szedett vedett fos csapatba sem nevezném derekas lépésnek,mikor velük fix FEC volt akkoriban.
Fofó nyugodtan vihette volna.
Akármelyik centerünk fog e döntés miatt menni,nagyon sajnálni fogom. Talán ha Devin megy,még jobban.
Tök mindegy neki van-e kilépési opció vagy nincs …ha úgy gondolja lelép.
Ez csak nálatok divat, már bocsánat….
Senkit nem megbántva, de a mai játék alapján én Baracot engedném el inkább.
3 centerrel azert sok lenne. Baracnak adjunk egy kis idot, sokat kihagyott. A mai teljesitmenye valoban katasztrofa volt de ha utoleri magat eronletben azert ez valtozni fog
Searcy-t nem szabad elengedni, főleg hogy ma Lake nem is jutott kb szerephez és nem is tűn motiváltnak! Nem úgy tűnt mint ha Lake maradna nekem legalábbis!
Proféta szóljon belőled Crazy.
Nagyon-nagyon remélem..
Gondolom Ákos most már hetero lesz 😀
Sok sikert Ákos!
Végre nem b@sztál át, Ákos. ?
?
?????
Miért Te vagy az ügynöke?
Akkor a továbbiakban az ezüstről döntenek…
igen, de titeket az sem érint!
Az könnyen lehet.
De ha a csapatom véletlenül alsóházas lenne, én akkor is leszek valaki.
Te pedig akkor is csak egy senki maradsz ha megnyeritek a Bl-t.
Hasonlóan vagyunk veletek ne szépitsük! Csak a FALCO
És mi van a fényképész haveroddal?
Így már legalább kettő turista lesz a filkóban.
Na megjött a gyógyegér
Rég nem láttalak. Egy közös Falco-Keller cikk kell, hogy az ilyenek előmásszanak a repedésekből.
Sok sikert! Esszel es szivvel! Udv