Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kecskeméten számolnak a fiatalokkal is

A rájátszásban is lehetőséget kapnak.



:

:

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét fiatal centere, a mindössze 20 esztendős Kiss Dávid a legutóbbi, körmendi meccsen csapata egyik legjobbja volt 13 pontjával és 9 lepattanójával. A 209 centiméter magas játékos elmondta, hogy rengeteget fejlődtek szakmailag, és társaival szeretnének minél szebb eredményeket elérni – írja a kecskemétiek honlapja.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetésének és szakmai stábjának egyik legfőbb célja, hogy a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián pallérozódó kosárlabdázók tudják folytatni pályafutásokat a felnőttek között Kecskeméten. A klub vezetői sokszor hangoztatták: a jövő szempontjából kulcsfontosságú, hogy megfelelő jövőképet tudjanak kínálni a tehetségek számára. Ezért indították el a fiatalokat az NB I B-s felnőtt bajnokságban is – ez a lépés a nevelési folyamat kiemelkedő eszközének bizonyult, ezért a következő bajnokságban is ott lesz a csapat a bajnoki résztvevők között. Az ott megszerzett tapasztalatokat jól tudják hasznosítani az A-csoportos mérkőzéseken.

Kiss Dávid és a többi akadémiáról felkerülő játékos keddi, remek produkciója (amiből persze messzemenő következtetést még nem szabad levonni) ékes bizonyítéka a nevelőrendszer fontosságának.

– Az egész szezonban igyekeztem a legjobb tudásomat nyújtani – mondta Kiss Dávid. – Érzem, hogy bízik bennem a vezetőedző, a szakmai stáb, én pedig szeretném ezt meghálálni jó játékkal. Kecskeméten komolyan számolnak velünk, mi, fiatalok pedig szeretnénk minél szebb eredményeket elérni, ezzel dicsőséget szerezve az Akadémiának, a KTE-nek, szurkolóinknak és a városnak. A körmendi meccsen jól megmutatkozott, hogy az NB I B-csoportban már sok meccs van a hátunk mögött a többiekkel, összeszokott csapat vagyunk. Szakmailag sokat fejlődtünk, és ezeket a tapasztalatokat az A-csoportban is tudjuk kamatoztatni.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
RedbidBaszketboll Recent comment authors
Baszketboll
Olvasó

Bravó KD, csak így tovább!???

Redbid
Olvasó

Tehetséges, ügyes, tökös, magas posztú játékos, ha odafigyel akkor ő simán lehet a jövő egyik embere!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés