Bajnokság
Kecskeméten nem a másikban keresik a hibát
Berényi elismerte, szerencsésebbek voltak, Forray örül, hogy a DEAC visszakerült a magyar kosárlabda térképére.
:
:
Tegnap este a DEAC hazai pályán 89-86-ra legyőzte a KTE-Duna Aszfaltot a 15. forduló záró mérkőzésén. Így látta a találkozót a két vezetőedző:
Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: A sérült Amigo hiányzott, főleg az első félidőben voltak lepattanó-gondjaink a jól felkészített Kecskemét ellen. Közönségszórakoztató meccset játszottunk, amely az utolsó másodpercekben dőlt el. A szerencse most mellénk állt, de meg is küzdöttünk a sikerért.
Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Mi eddig sem foglalkoztunk a játékvezetőkkel, most sem tesszük, nem miattuk kaptunk ki. Mindenkinek csak a kosárlabdával kell foglalkoznia, én is így teszek, hiszen azt vallom, hogy ez visz előre minket, nem pedig az, ha másban keressük a hibát. Mindenkinek megvan a feladata, az edzők és a játékosok dolgozzanak, a szurkolók szurkoljanak, a szponzorok pedig támogassanak. Annak örülünk, hogy nyolc éve alakult meg a KTE Kosárlabda Klub, és a mai napig nyugodt és tiszta körülmények között tudunk működni, büszke vagyok rá, hogy ilyen játékosokkal, ilyen vezetőkkel, ilyen közegben dolgozhatok. A debrecenieknek természetesen gratulálok, jól játszottak, nem véletlenül nyertek, még ha a végén szerencsésebbek is voltak, de megdolgoztak érte. Örülök neki, hogy Debrecen hosszú évek után újra felkerült a magyar kosárlabda térképére, szimpatikus tervekkel, komoly koncepció mentén haladnak, ez pedig elismerésre méltó, mindenképpen megsüvegelendő. Mi tudunk örülni egymás sikerének. Most ugyan kikaptunk, de nyolc vereségünkből hétszer idegenben maradtunk alul, és egy kivételével mindig egylabdás meccseken. Van az a mondás, hogy „ma nekem, holnap neked”, biztos vagyok benne, hogy hosszútávon ez kiegyenlíti egymást. Örülünk annak is, hogy már egyre több helyen rendszeresen telt ház van, nálunk is, mint ahogy most Debrecenben is remek hangulat volt. Hajrá magyar kosárlabda! Innentől már csak az előttünk álló feladatra, az Alba legyőzésére koncentrálunk.
Fotó: Réti Attila

Valóban szimpatikus nyilatkozat, mint ahogyan a kecskeméti koncepció is szimpatikus. Itt a játékosok időben megkapják a fizut es csak iszonyúan ritkán válnak meg olyan játékostól , aki nem teljesít . Viszont nem is nyerünk soha semmit, elvagyunk a langyos vízben a 8-10. helyek egyikén… lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel , de idén is csapatok tömkelege küldött el gyenge légióst, mi nem! Pedig sztem van olyan játékos , aki sokkal gyengébben teljesít , mint azt remélték . Persze semmi gond , ha jó a 11. hely! Hajra Kecskemet !
Igazat adok neked. Nem tudom, hogy ez a langyos viz kinek jó Kecskeméten. A 4-5 szerb, akik már évtizede vannak Kecsón, állandósítják ezt langyos vizet. A Forrayt is kielégíti ez? Vagy nem meri elküldeni a szerbeket, mert van aki……
Ha maradnak a légiósok, akkor boritékolom a következő bajnokságban sem lesz felsőház meg kupa
Respect, Gábor!
Így kellene nyilatkoznia minden magyar edzőnek. Nem megsértődve, csapkodva, hanem higgadtan, kultúráltan. Igen, valóban tegnap szerencsénk is volt, de a szerencséért is megdolgozott hazai pályán a DEAC, mint sok esetben más magyar csapatok is. Hosszú ideje nem hallottam vezetőedzőtől ilyen korrekt nyilatkozatot. Örülök, hogy a Kecskemetnek ilyen szimpatikus edzője és erős csapata van! Sok sikert Hírösváros, de hajrá, DEAC!?