Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Kecskeméten a kihívás teljesítve

Nyolc héten keresztül kellett kreatív sportági ügyességi feladatokat teljesíteni a résztvevőknek.



:

:

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia a veszélyhelyzet ideje alatt is versenyben tartotta sportolóit egy nyolc héten át tartó kihívás sorozat keretein belül. Hétről-hétre kreatív sportági ügyességi feladatokat kellett teljesíteni a résztvevőknek, amelyeket Nagysolymosi Nagy Dóra és Adamik Csilla szakemberek vezetésével az Akadémia volt növendékei, vagy éppen a KTE csapatkapitánya mutatott be (Wittmann Krisztián, Gereben Lívia, Kucsera Dániel, Révész Boróka, Farkas Petra).

Sok gyakorlást követően a legelszántabbak minden korosztályból teljesíteni tudták a “leckét” és gyűjtötték a pontokat. Az így kialakult házi bajnokságot az utolsó héten az Akadémia csarnokában megrendezett döntő párbaj zárt le. Párbajozók: Tózer-Nemes Boglárka, Váczi Kata, illetve Brassai Zalán, Farkas Noel. A győztesek jutalma az Akadémia Hónap Csillaga cím volt felkerülve a dicsőségtáblára és az ezzel járó díjak – számolt be róla Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes–Benz Gyár Kosárlabda Akadémia igazgatója.

Kihívást teljesítők: Tózer-Nemes Boglárka, Váczi Kata, Rigó Noémi, Csomor Laura, Forray Patrícia, Kele Viktória, Dudás Mirkó Alexander, Kocsis Zsófia, Brassai Zalán, Molnár Lilien, Kerekes Hédi, Farkas Noel István, Molnár-Gábor Vanda, Csomor Babett, Baranyi Lilla, Patik Lilla, Vörös Sámuel, Kovács Álmos, Szűcs Viktória, Hasur Anna, Baranyi Hella, Nagy Kristóf, Ivkovic Márkó.

A sorozatról egy összefoglaló videó is készült:

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és a győzteseknek, a nyári szünetre mindenkinek kellemes pihenést kívánunk!

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés