Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Katona Bence: a Jászberény bármire esélyes lehet

A JKSE új bedobója szerint a csapat az egyik leggyorsabban és leghatározottabban tette össze a játékoskeretét.



:

:

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Katona Bence a Jászberényben folytatja a pályafutását. A 21 éves kosaras a JKSE szurkolói oldalának adott interjút, melyben elmondta, hogy mi döntött a váltás mellett.

– Szimpatikus csapat volt számomra a Jászberény, a célok a körülmények és az elvárások korán tisztázva lettek. Első osztályú gárdába szerettem volna igazolni mindenképpen és az egyéni fejlődésem szempontjából ebben az együttesben volt a legtöbb potenciál számomra, így nem sokat vacillálva döntöttem mellettük. Illetve körbejártam a várost is már és csak jókat tudtam mesélni róla itthon, nyugodt környék, minden megvan, ami kell.

A bedobó arra is kitért, hogy a csapat bármire képes lehet az előttünk álló szezonban.

– Szerintem a Jászberény idén talán az egyik leggyorsabban és leghatározottabban tette össze a játékoskeretét. Erős légiósokat igazoltunk és a magyar mag is versenyképes lesz. Kötelező elvárások nincsenek, de a tavalyi év után idén egy bármire esélyes csapatot fognak látni esténként a szurkolók. Egyénileg azt tűztem ki célként, hogy beépüljek teljesen a csapatba a lehető legrövidebb idő alatt és beletegyem mindazt, amire képes vagyok, legyen szó a játék bármely szegmenséről. Minden meccsen és edzésen 110%-ot fogok adni, remélem, ez biztosítani fogja sikerességemet és a fejlődésemet az első osztályban.

Fotó: jkse.hu

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
donnarummaCsakegyfan Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Sok sikert! Nagyon kíváncsi leszek rá

Csakegyfan
Olvasó

Sok sikert Bence!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés