Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kárpótolná bérletes szurkolóit a Szombathely

A drukkerek támogatását kéri a Körmend.



:

:

Érzékenyen érintette a bajnokság félbeszakadása a bérletes szurkolókat is, akiket Szombathelyen kárpótolna a klub a következő szezonban – árulta el Gráczer György, a Falco-Vulcano Energia KC ügyvezetője a vaol.hu-nak.

– A tavalyi szezonban a bajnokság talán legizgalmasabb része maradt el, az alapszakasz hajrája, a középszakasz és a rájátszás, ami érzékenyen érintette a szurkolóinkat is. Közel 1500 bérletesünk van, akiket szeretnénk kompenzálni. Ők a terveink szerint a következő szezonban kedvezményes áron juthatnak hozzá a bérletekhez. Természetesen időben kommunikáljuk a megoldást.

Hajba Ádám, az Egis Körmend ügyvezetője pedig elmondta, előre nem látható pluszterhet rótt rájuk a COVID-19 pandémia.

– A koronavírus-járvány miatt sajnálatos módon sokkal előbb vége lett a bajnokságnak, amely előre nem látható pluszterhet rótt ránk. Azt tervezzük, hogy leülünk a szurkolói csoportokkal és arra kérjük őket, hogy támogassanak bennünket. Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy a következő szezonban azonos feltételekkel biztosítsuk számukra az éves bérleteket.

Fotó: Unger Tamás/vaol.hu

HIRDETÉS

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Jockey EwingLeklibajszaderryldonnarummalaja Recent comment authors
Jockey Ewing
Olvasó

Igazi szerencse h nem vagyunk falco szurkolók! Kb mintha az újpestnek szurkolnánk!

donnarumma
Olvasó

Haat igen..
Mi is orulunk,hogy nem vagy Falco szurkolo..

Falcomarci
Olvasó

Én sem kérem a támogatást, inkább felajánlom a részem a Körmendnek, a legnagyobb rivális, és ott, lehet nem lesz annyi pénz!!! Számomra a bajnokság egy fabatkát sem ér, ha a legnagyobb ellenfél, Nem kiegyenlített lehetőséggel bír!! Ezt őszintén, kérem, és jelentem ki! Mert engem se a szar z
te, sem pedig a buzi szopnok nem érdekel!!!

SárgaPárna
Olvasó

Remélem csak ironizáltál, vagy részegen írtad…

laja
Olvasó

Kevesebbet igyál sárga majom!

Pbask
Olvasó

Én is jobban kedvelem a Körmend csapatát mint a fent emlitett 2 csapatot valaha is..Elég megnézni a bb1es kommenteket is idén vagy a fröcsögést lelátón,ha nem velük játszottunk. Körmenddel való meccseink mindig izgalmasak,egy kuriózum mindkét csapat szimpatizánsai számára,örülök hogy megtapasztalhattam,örülök hogy Va(z)s (:) ) megyei vagyok. Nemes ellenfél.

derryl
Olvasó

Mondjuk annak a buzi Szolnoknak egyenlőre még a farvizét sem látjátok, de sebaj!Megszoktuk már a hasonló kaliberek magvas megnyilvánulásait, de komolyan mondom neked, első olvasatban mindjárt beugrott, minden filkós kap egy papírkupát, amit aztán a kellő helyre eltehet, vagy alkalmi eseteknél célszerűen felhasználhatja.
És ha hiszed, ha nem, inkább buzi, mint Falco szurkoló!

Bozic
Olvasó

“És ha hiszed, ha nem, inkább buzi, mint Falco szurkoló!”

Fú, elég szar életed lehet 😀 😀

derryl
Olvasó

Hidd el, rendben az életem gyerekekkel, unokákkal, nem vagyok köcsög, de inkább elviselem ezt a primitív, alpári bunkó minősítést a kultúra fellegvárából, minthogy közéjük tartozzak. Nem tudom, felfogtad-e, vagy tartozom még magyarázattal? Köszönöm!

Bozic
Olvasó

Az a vilag legnagyobb orome, hogy rendben van az eleted. Ezt oszinten irom.
A tobbirol meg annyit, hogy.. en ugy gondolom: JOBB ADNI, MINT KAPNI! 😀
(ha erted.. 🙂 )

Leklibajsza
Olvasó

Jahh, hüje sz@r filkó, sose nyernek kupát lol!!!

Tomba01
Olvasó

Mindenki kap egy falco sört!:)))
Ezt a csapatot józanon nem lehet elviselni!:))))

Kovacs
Olvasó

Egy sörtől te lehet bevágsz, de a többség bírja azért. ???

Pbask
Olvasó

Szegény hátára felkerült az olTÁSKA ?

crazybasket
Olvasó

Én hiába voltam bérletes az fix, hogy nem fogom kérni a kedvezményt! Én a csapatomat támogatom, ez az idei szitu pedig olyan, amiről senki sem tehet! Remélem többek is így fognak cselekedni, ha megtehetik! Minden Ft számít a jelenlegi helyzetben a csapatunknak is! Persze biztos van olyan szurkoló, akinek ez fog segíteni abban, hogy idén is vásároljon bérletet! Ez is teljesen érthető!
Hajrá Falco!

Bozic
Olvasó

+1
Hasonloan gondolkodom en is.

Pbask
Olvasó

Csatlakozom.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ez a beszéd, Cimbora!? Berényben egy sörre vendégem vagy!

donnarumma
Olvasó

Ott is lesz Falco-sör????

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés