Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kardos Péter: Ez már a Szedeák-kultúra

“A számok alapján szinte hihetetlen, amit az elmúlt években elértünk!”



:

:

A tavalyi bajnoki bronzérem után idén magyarkupa-ezüsttel szerzett felejthetetlen pillanatokat a szegedi szurkolóknak a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. A sikerekről és a jövő kihívásairól Kardos Péterrel, a klub elnökével beszélgetett a delmagyar.hu.

Meddig tartott a sikeres szezon felett érzett öröme, és mikor gondolt először a következő idény tervezését jelentő feladatokra?

– Az öröm természetesen még nem múlt el, hiszen ismét egy olyan év áll mögöttünk, amelyre még évek múltán is büszkeséggel tekinthetünk vissza. Ezzel együtt az is tény, hogy a Szedeák stabilitásának egyik alapja, hogy soha nem rövid távlatokban gondolkozunk, és igyekszünk olyan koncepció mentén építkezni, amely a jövőnkre is kedvező hatással van. Említhetném többek között az edzőink kiválasztását, a magyar játékosaink számára biztosított játéklehetőséget vagy a saját nevelésű kosarasaink beépítését.

Mit tart a mögöttünk hagyott idény legnagyobb hozadékának?

– Egyetlen gondolatban ezt nagyon nehéz megfogalmazni, de megpróbálom. Bátran mondhatom, hogy Szegeden kialakult a Szedeák-kultúra, és a meccseink egyre rangosabb eseménynek számítanak a városban. Hétről hétre többen és többen szurkolnak a mérkőzéseinken, és a drukkereink között van egy olyan csoport is, a „Külön Szektor”, amelynek a tagjai idegenbe is szép számmal elkísérik a csapatot. Aki a helyszínen látta a Falco elleni negyeddöntő negyedik mérkőzését, olyan hangulatot tapasztalhatott az újszegedi sportcsarnokban, amely korábban kosárlabda-mérkőzésen elképzelhetetlen volt, és amely valóban igazi hazai pályát jelentett a fiúknak. Ezenkívül mérhetetlen büszkeséggel beszélhetünk a saját nevelésű edzőink, Simándi Árpád és Kiss Zsolt munkájáról, valamint arról is, hogy az utánpótlásunkban felnőtt játékosaink, Balogh Szilárd, Polányi Kristóf és Szatmári Zsombor milyen remekül helytálltak az A csoport darálójában, és arról is, hogy ismét hatékonyan és felelősségteljesen használtuk a büdzsénket, amikor kialakítottuk a keretet, akár a magyar, akár a külföldi játékosokra gondolunk.

Ez most magas labda! A Szedeák a rendelkezésre álló költségvetéshez mérten folyamatosan erőn felül teljesít…

– Sok pletyka kering arról, hogy melyik klub milyen költségvetéssel dolgozik. Érdekes módon csak nagyon ritkán szokott napvilágra kerülni olyan elemzés, ami a csapatokat működtető gazdasági társaságok mérlegadataira hagyatkozna, pedig meggyőződésem, hogy ezek, ha nem is tökéletes pontosságú, de mindenképpen a valós viszonyokat mutató adatok. A tavalyi mérlegadatok már nyilvánosan elérhetőek bárki számára. A számok alapján szinte hihetetlen, amit az elmúlt években elértünk! A bevételek rangsora szerint az A csoportos feljutásunk óta rendre az utolsók voltunk a sorban, és csak az elmúlt két-három évben sikerült magunkat felküzdeni az utolsó előtti helyre…

A tavalyi bajnoki bronzérem és az idei kupaezüst után reálisan milyen tervekkel lehet nekivágni a 2022–2023-as évadnak?

– Noha a 2016–2017-es idény óta a bajnoki és a kupaszereplést összesítve csak a Falco és a Szolnok nyert nálunk több érmet a teljes magyar mezőnyben, a mi célunk továbbra is az lesz, hogy minél több meccset megnyerjünk. Ahogyan az élet valamennyi területén, a kosárlabdában is jelentősen emelkednek a költségek, így ahhoz, hogy ne kelljen alább adnunk az elmúlt két év minőségéből, a költségvetésünkön is jócskán „igazítanunk kell”. Ezúton is szeretném megköszönni a szponzoraink kitartó támogatását, a Naturtex Kft., a Szegedi Tudományegyetem és Szeged Város Önkormányzata folyamatosan mellettünk áll. Természetesen már zajlanak a tárgyalások a jövő évi lehetőségeinkről, és talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondjuk, sikerült bebizonyítanunk, hogy maximálisan rászolgáltunk támogatóink bizalmára.

Fotó: Bálizs Zsuzsa
Forrás: delmagyar.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Dudi Recent comment authors
Dudi
Olvasó

Szegény Szedeák!!!
A kézisek újra bajnokok lettek, nem biztos,hogy ez a kosárlabda csapatnak jó lesz….
Amúgy Szegeden szinte csak a kézi létezik.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés