Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Idegőrlő csatában verte a Kaposvár a Sopront

Mínusz húszról jöttek vissza a vendégek, de kettővel végül a hazai csapat nyert.

Kaposvári KK – Sopron KC 82-80 (20-9, 21-17, 18-29, 23-25)

Bajnokság, 18. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Cziffra Cs., Minár L., Fodor A. (Téczely T.)

KKK: Curry 20/9, Krnjajski 6, Rivers 23/6, Hendlein 16/6, Jukic -. Csere: Miliszavljevics 9/6, Révész 8, Baki -, Bogdán -.

SKC: Thompson 24/3, Fazekas 4, Takács N. -, Jogéla 15/3, Padgett 11. Csere: Borisov 20/9, Halász 6/3.

A héten irányítóját vesztő Sopron KC két elbukott találkozó után érkezett a szintén két elszenvedett vereséget követően javítani igyekvő Kaposvári KK otthonába.

Az első negyed első öt percében gyakorlatilag felváltva estek a kosarak, négy és fél perc után 7-6-ot mutatott az eredményjelző, majd Rivers zsákolása után lett három pont közte. Hendlein triplájával kezdte leszakítani ellenfelét a KKK (14-7), amire Borisov még válaszolni tudott, ezt követően azonban „bedeszkázták” a kaposvári gyűrűt: a negyed utolsó három percében csak a hazai együttes szerzett pontot, így 20-9-es előnyre tett szert.

Nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a Sopron, 26-11-nél már tizenöttel vezetett a Kaposvár. Sőt, egy sikeres soproni támadásra ismét több kosárral válaszolt a házigazda, amely Rivers triplájával már a húszpontos fórt is elérte alig negyed óra játék után. Percekig tartotta a különbséget a Kaposvár, s amikor úgy tűnt, némileg közelebb kerülhet a Sopron, Curry is dobott egy hármast (41-21). A félidő utolsó két percében viszont csak a vendégek találtak a gyűrűbe, így 41-26-ra „zárkóztak”.

Pont nélkül telt el a második félidő első perce, majd Curry tett helyre egy triplát és egy duplát – rögtön visszaállt a húszpontos különbség. Jogéla is távolról talált be, majd Thompson és Borisov következett, hogy Curry egy újabb hármassal törje meg a soproni lendületet (49-32). Nem sikerült: újabb nyolc soproni pont érkezett, amivel ismét látótávolságon belülre kerültek a vendégek. A tíz pont körüli differencia viszont állandósulni látszott: a Kaposvár nem tudott ennél jobban ellépni, de a Sopronnak sem sikerült tovább faragnia hátrányát. A negyed utolsó két percében viszont ismét fokozatot váltott az SKC: 59-50 után Thompson egy triplát, Jogéla pedig egy duplát szerzett egy perc alatt, így 59-55-ről kezdődhetett az utolsó tíz perc.

Hendlein rontott triplát, Borisov kettőt bedobott – azonnal fordított a Sopron (59-61). Már a Kaposvárnak kellett támadnia az egyenlítésért, ami kétszer sikerült is, de Borisov újabb trojkája már háromra növelte a vendégek előnyét. Nem sokkal később már Rivers középtávolijával vette vissza a vezetést a Kaposvár, amit soproni időkérés követett. Halász csak egy büntetőt dobott be, Thompson viszont kettest értékesített (69-71). Jogéla lendült bele, néggyel hagyta le a Kaposvárt a Sopron (74-78). Hendlein triplája adta vissza a kaposváriaknak a reményt (78-80), főleg, hogy azt rontott soproni támadás követte. Miliszavljevics is triplát dobott (81-80), mikor kicsivel több mint másfél perc volt vissza, a következő hatvan másodperc viszont csak rontott támadásokat hozott. Krnjajskit faultolták, de ismét csak egy büntetőt dobott be – 82-80-nál maradt még néhány másodperce a Sopronnak. Jogéla viszont nem talált be, 82-80 a vége.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
16 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
Kováts Imredarius96BezseOroszlanyi BanyaszPlayer Recent comment authors
Kováts Imre
Olvasó

Ps. Megnéztem a mérkőzés felvételét, az utolsó 2 percet többször is: kapkodás volt mindkét oldalon, főleg a soproniak kapkodtak. Az utolsó előtti támadásuknál háromszor tették vissza a támadó lepattanót, nem tudták bedobni. Az utolsó támadásuk során először Halászt próbálta visszahúzni Curry, majd a Jogélát faltolta Miliszavljevics (ahogy elhagyta a litván kezét a labda Milo rázuhant a játékosra). Természetesen egyik faltot sem fújták be. Ezzel együtt a Sopron nem érdemelt volna győzelmet Szóval, ennyit a rutinról. Persze, lényeg az hogy győztünk, mert ez nagyon fontos volt. Ötpontos soproni vezetésnél Roli és Milo dobott két fontos triplát.

Kováts Imre
Olvasó

Mindig az mondtam, hogy az új edző tevékenységét, a csapat “újkori” teljesítményét mértéktartóan kell értékelni.Ez vonatkozik Fekete Ádám múltbeli tevékenységére is (akinek lemondását már két évvel ezelőtt kezdeményeztem). A tárgyilagosság érdekében mondom: meggyőződésem szerint az itt vélemény írók, ha ezt a meccset Ádám hozza le, azaz alig tíz perc alatt eladott volna a csapat húsz pont előny – a két pontos győzelem ellenére – mindenki “köpködte” volna. Ugyanazok most azt mondják, hogy Lazics rutinja döntött. Lehet, hogy így van. Lehet “minuszolni”.

darius96
Olvasó

Akkor az idei szezonunk véget is ért. Ismét idejekorán, de hát már megszoktuk. Csak a szokásos: “majd jövőre”…

skc-brasil
Olvasó

Kosztasz Flevarakisz: – Mindenki tudja, hogy a magyar bajnokságban mennyit számít egy kulcsember kiesése. A kaposváriaknak is nehéz volt Hendlein nélkül. Nálunk is vannak problémák, a centerünk csak nemrég érkezett, az irányítónk elment, Boriszov pedig edzeni sem tudott a sérülése miatt. Ha rendeződik a helyzetünk, akkor elfoglalhatjuk azt a helyet, amelyet megérdemlünk. Tavalyelőtt november óta, amióta itt vagyok, ez a csapat mindenki ellen az utolsó percig küzd a győzelemért, ez most is így volt.Görögnek nem szóltak hogy mire osszerakja a csapatot vége a bajnokságnak!

Bezse
Olvasó

Na hál isten, végre egy győzelem. Kellet mint egy falat kenyér. Bár majdnem sikerült elszórakozni 20 pontos előnyt. Lazic klasszisokkal jobb mint Ádám. Borisovnak meg még soha nem volt gyenge meccse kapos ellen , sőt ! Állandóan dob 20+t , úgy hogy közben vakarja a lába közét ? . Talán nem esünk ki , lemegy ez a bajnokság, aztán a remény hal meg utoljára. Majd jövőre!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Na végre! Grat, Somogyország!

KPSVRKK
Olvasó

…ja és Ákost lecserélte a Molten. 0 eladott 5 assz.

Player
Olvasó

Hu, ez nagyon szoros volt! Most ha szuken is, de a szerencse mellettunk allt. Lazics mester munkaja, torekvesei kezdenek helyenkent latszani. Roli pedig ennyit szamit ebben a csapatban, kulon gratulacio neki is. A ket amerikai ma mutatott vegre ujra valamit a jatektudasbol, kellett a gyozelemhez. Jukics a ket utolso meccsen erthetetlen produkciot mutatott. A lenyeg: gyoztunk! Szukseg is volt erre. Bajaink ettol meg nem multak el, de azert a jobb hangulat sem utolso szempont! A Sopron kemenyen kuzdott nemileg nem optimalishoz kozeli felallasban is. Latszott, hogy vannak gondjaik, ezeket ma nem sikerult kezelniuk kello hatekonysaggal. De ugy latszik, ez van,… Olvass tovább »

KPSVRKK
Olvasó

Jó meccs volt, Roli nagyon kellett.
Jukic legjobb meccse is csak közepes volt, ez meg szörnyű. Az eddigi jó védekezése is eltűnőben.
Révész többet ér nála, a hozzáállásáról nem is beszélve.
A hullámvölgy megvolt, de talpraálltak, alakul egy kis tartás a csapatban. Lazics meccsrutinja nélkül nem lett volna elég.
Van remény.

KKK72
Olvasó

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez ! Sajnos a vetélytársak is nyerték a meccseiket (persze azért gratulálok a Zetének és Kecsónak is még ha más eredményre is vártam), de legalább nem nyílt tovább az olló. Jukic és Milisavljevic Ádám utólsó bosszúja volt a szurkolók felé.

skc-brasil
Olvasó

Régóta mondom agyatlan légiósokkal nem lehet meccset nyerni! Amíg nem csapatként játszanak marad az örök luzer titulus!Első félidőben azt hitték hogy a cipő is elég!!! Rá is húzták őket a szopó rollerra! Majd egészen az utolsó 3 percig elkezdtek csapatként játszani! 3 perccel a vége előtt 5 pontos előnynél mindegyik Jordannak hitte magat! 1-2 passz azt dobjunk mindegy ki honnan van! Van e helyzet vagy nincs! Meg lett az eredménye… Már nem elöször!
Aztán lehet jönni majd megint a nem volt irányítónk, meg falatot kellett volna fújjni! Meg a szokásos fasszságok!

HajraKapos
Olvasó

A felvezető cikknêl megírtam, hogy Borisov játszani fog, és 20/9-et dob nekünk. 🙂 Kösz srácok, hogy nem adtátok fel, de azért ekkora előnyt eljátszani nem szép dolog. Hajrá Kaposvár, kösz Sopron a jó meccset, jó utat hazafelé.

gulyasszabolcs00
Olvasó

20 pontos előnyről majdnem elbohóckodta a KKK.

Gratula, Nikola!

sopronfan
Vendég
sopronfan

Szabolcs kérem vissza Kinney-t! Küldök egy zsák krumplit meg egy alig használt SKC-bérletet cserébe.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Az egész csapatunkat vihetitek, vezetőséggel együtt.?

sopronfan
Vendég
sopronfan

Elmehettek a sunyiba a köddévált irányítóval együtt. Falco elleni győzelemmel le lett tudva a szezon. Mi volt ez ma is? Supola meg Bagó szabin voltak vagy mi a jó fene?

SopronKCfan
Olvasó

Gratulálok a Kaposvárnak. Végén a sporik igazán fújhattak volna egy faultot, Halászt csúnyán visszahúzták. Szépen visszajottunk 20 pontról, de megint csak egy vereség
SKC!

Kaposkosár KKK
Olvasó

Írtam hogy országos hazai lesz így lett
Gratulálok a csapatnak szép volt fiúk !
-20 ról valóban izgulni kellett ám most ide billent a mérleg nyelve és ez a lényeg !

Pbask
Olvasó

Mondtam meglesz a Kaposnak 🙂 Nem volt irányító, így az eddigi játék helyett másra kell hagyatkozni, plusz Lazics ült már a Kapos padján,ennyi idő után kezdi összeszedi a darabokat,hogy kész legyen a puzzle. Mindazonáltal igen szoros meccs kerekedett belőle,ennyire nem számítottam.
Gratula.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés