Kaposvári KK - Sopron KC
Bajnokság, 5. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna, vasárnap, 18:00
V.: Cziffra Cs., Pozsonyi L., Kovács N. (Gorka Sz.)
KKK: Davis - Norfleet - Ponjavics - Hendlein - Dramicsanin.
Sopron: Pitts - Thompson - Supola - Takács - Carter.
Ellenkező utat járt be a két kék-fehér csapat az elmúlt négy fordulóban: a hazaiak három vereség után szerezték meg első sikerüket Oroszlányban, míg a vendégek első győzelmük után háromszor kikaptak.
Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű egy csapat élete akkor, ha kiesik egy, esetleg két légiós. Ezt mi is átéltük már, de ez benne van a sportban. A Sopron egy nagyon erős csapat, nem számítok könnyű mérkőzésre, de természetesen szeretnénk nyerni. Ehhez jól kell védekeznünk, támadásban pedig limitálnunk kell az eladott labdáink számát. Baki Gergely állapota sokat javult, jelen állás szerint – Hock Gergőn kívül – mindenkire számíthatok.
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Elég sok problémával küzdöttünk, nem csak egy hazai mérkőzést, hanem játékosokat is elveszítettünk. Természetesen nem volt jó senkinek a szájíze ezek után, kérdés, hogy holnap milyen kerettel tudunk pályára lépni. Ami pozitív, hogy Jones pénteken visszajött, és csatlakozott a csapathoz, annak ellenére, hogy sajnos anyukája nincs jó állapotban. A következő két mérkőzésen óriási segítségünkre lehet, főleg úgy, hogy Rivers sérülése miatt kevesebben is lettünk. Rivers egyébként tegnap megpróbált a csapattal együtt mozogni, ötven-ötven százalék, hogy pályára tud-e lépni, én természetesen bízom benne, hogy ha összeszorított fogakkal is, fájdalmakkal, de a csapatért meg fog tenni ő is mindent. A legfontosabb, hogy bízzunk magunkban, és úgy álljunk hozzá a mérkőzéshez, hogy megadjuk magunknak az esélyt arra, hogy tudjunk nyerni. Minden fejben dől el, ha rendben leszünk, akkor meglesz az esélyünk rá. Bízom benne, hogy az új kaposvári csarnokot mi is be tudjuk venni.
[totalpoll id=”32545″]
A szakértő:
A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:
– Egyikük sem topcsapat, de nem is az utolsó négyes kategóriájába tartozik, mindkettőt nagyon stabil középházas csapatnak várom. Többször is elmondtam már, hogy a magyar a közép-európai térség legerősebb bajnoksága, ezek a klubok pedig a törzsállományát képezik ennek a mezőnynek. A bajnokságunk és a válogatottunk hatalmas érték, vegye tudomásul mindenki, hogy egy ilyen erős bajnokságot felépíteni nagyon komoly dolog, és ezt nagyon meg kell becsülni.
Az, hogy a Falco megver egy PAOK Szalonikit, óriási dolog. Az, hogy a Pécs szerencsétlen körülmények között, játékvezetői nyomás alatt egy ponttal kap ki a szlovák kirakatcsapattól, a Körmend pedig a Dániában egyeduralkodónak számító Bakken Bears ellen nyer idegenben, úgy, hatalmas siker.
A Kaposvár egy hektikus szezon után tulajdonképpen stabilizálta a szakmát. Megtartotta a helyi Fekete Ádámot, mellé tette Sztojan Ivkovicsot, akinek a tekintélye és a karakterisztikája megkerülhetetlen tényező a magyar kosárlabdában. Azonnal látszanak is a jelei, a válogatotthoz és a Kecskeméthez hasonló taktika: egyértelműen a stabilitásra törekvés látszik támadásban és védekezésben is, emellett a filozófiájuk a hierarchiára épül, nem pedig az egyéniségekre, sokkal inkább a csapatjátékra. Öt légiósuk van, de egyikük sem szupersztár, mindegyikük megbízható csapatember. Nem lesznek sem pozitív, sem pedig negatív értelemben meglepetések velük kapcsolatban. Van most egy új, háromezres csarnokuk, amibe bekerült egy ezerfős szurkolótábor, ami tökéletesen megtöltötte a régi létesítményt, de az újba kevés. Ahhoz, hogy itt is telt ház legyen, szerintem nagyobb költségvetésre van szükség, illetve megkerülhetetlen egyéniségekre, akik ki tudják csalogatni a közönséget. Valószínűleg még nem áll rendelkezésre ehhez a megfelelő keret.
Nagyon stabil a belső játékuk. A Hendlein, Lalic, Dramicsanin triót rotálja körbe az edző. Lalic nagyon stabil támadójátékot tud hozni a gyűrű alatt, Hendlein igazi lepattanó-király, a helyezkedés magasiskolása, Dramicsanint pedig ismerjük, a pick and pop szituációkból, középtávolról, távolról borzasztóan stabil, elképesztő veszélyt jelent. Ha csak támadás lenne a kosárlabdában, tökéletes hármas lenne, de az átmenetekben, tranzíciókban, védekezésben lassúnak érzem őket. Ezt persze tudják kompenzálni csapatjátékkal.
A mezőnysorukból Ponjavics, Norfleet, Davis, Baki és Krnjajski abszolút megfelelőek arra, hogy ezt a középcsapat státuszt tudják biztosítani. Norfleetban érzek labilisságot, nem tudom megmondani előre, hogy nulla pontos, vagy huszonöt pontos meccse lesz. Bakit nagyon szeretem, de nála sem tudom, mikor mi történik, Krnjajski pedig még fiatal, a kora miatt az instabilitás jellemző rá.
A Sopron az előző szezonban ott volt a play off-ban, amihez jár a gratuláció. Csodálatos város, amikor jó kosárlabda van, azonnal telt ház van, „megbolondul” a nép. Nagyon stabilnak érzem a Sabáli-Sterbenz-Bors trió által vezetett szakvezetést. Tudom, hogy a nyáron Sabáli kollégánk nagyon nagy munkát végzett – mint ahogy minden évben – a légiósválasztásnál. Mindig a pénz befolyásolja a kérdést, Pitts szerződésénél meg is köszönte Pojbics Szabolcs ügyvezető szerepét, nyilvánvaló, hogy akkor ez anyagi hozzáadást is jelent. Carter nagyon tetszik nekem, újonc center, de azok közül is az egyik legjobb, aki Magyarországra került.
Pittset és Thompsont nem kell bemutatni a magyar közvéleménynek. Mindkettő különleges játékos, de Pittsnek mindig Pitts módjára kell játszania. A múltkori meccsen látványosan kivonult a játékból a második félidőre, amikor a ZTE ellen ki is kaptak. Nem is értem, mitől lett ennyire passzív, hiszen őt nem ezért vitték oda, vezérszerepet várnának tőle. Az első forduló előtt már elmondtam, amolyan Kálmán Laci-féle stílusban, vagy Braniszlav Dzunics-féle stílusban kellene játszania. A játék minden elemében, bontásban, asszisztban, pontszerzésben is, a vezérszerepet fel kell tudnia vállalni. Vagy hogy ne menjünk messzire, mint a Warner-Lemar duó tavaly. Legyen az az etalon. Sokan azt mondták tavaly, hogy ők öncélúan játszottak sokszor, pedig ez egyáltalán nem igaz, azt csinálták, amit kellett. Csodálatos két játékos volt, csodálatos kosárlabdát játszott a Sopron. Kívánom Pittsnek is és Thompsonnak is, hogy nőljenek fel ehhez a feladathoz.
Mindig kritizálják a soproni magyar magot, de én századszor is azt mondom, ha engem ennyit cikiznének, mint Takácsot, Supolát, Élőt, Molnárt és Fazekast, mérgemben fapuskával neki mennék a vörös hadseregnek, vagy elmennék hólabdát gurgatni a Lővérek oldalába, esetleg felfutnék rá magas térdemeléssel, de nem hagynám, hogy rajtam élezze a nyelvét a fél kosaras társasalom. Nem igaz, hogy nem tudnak már hozzátenni ezek a derék magyar gyerekek…
Akarunk segíteni a magyar játékosokon, a szövetség is próbál kitalálni mindent, de igazából belülről kell, hogy fakadjon, mert a jó isten sem tud segíteni annak, aki nem áll készen erre, ezt értsük meg. Mindig kíváncsi vagyok arra, hogy a nehéz helyzetekben ki tud előugrani a második vonalból. Sopronban csak a nulla, vagy mínusz VAL-pontokat látom magyar oldalról. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, hogy mi a jó isten történik a pályán? Annyi eleme van a kosárlabdának, védekezés, lepattanószerzés, bontás, gólpasszok, nem hiszem el, hogy ezek a gyerekek mindig sterilek…
Forrásban lévő állapotban érzem a Sopront, a csapatjátékuk most fog majd kialakulni. Sajnos ezt nem segítették, hogy Jonesnak családi okok miatt haza kellett utaznia – ezt nyilván meg kell érteni, hiszen bárki így viselkedne a világon, ha az anyjáról lenne szó –, illetve Rivers sérülése. Nem tudom, hogy most Johnson rendelkezésre áll-e, illetve Rivers vissza tud-e térni, és ha igen, akkor milyen állapotban lesznek, de ezek mindenképpen fontos tényezők.
A Kaposvárt érzem esélyesebbnek, a hazai pályája miatt, illetve az egyre stabilabb játékuk miatt. Nem rossz az irány, Szombathelyen abszolút vállalható teljesítményt hoztak, majd Oroszlányban tudtak nyerni, márpedig idegenben mindenhol nehéz. Jó érzéssel vagyok a Kaposvárral a szakmai stábjukat tekintve, senki nem fog csalódni bennük, tudni lehet, mit várhatunk el tőlük, és azt meg is kapjuk.
Hajrá KKK , győzelem mindig győzelem …. ?
Van elég gondunk,csak egy személyt kéne cserélni.
Ismét csak gratulálni tudok Gumi úrnak!
Élvezetes kiváló elemzést készített.
Azért a dán bajnok elleni (sic!) hatalmas győzelmet ünnepelni “közép európa legerősebb bajnokságának” leg…leg… és leg csapatának
…elég gáz…
Felkészül a gibraltári bajnok…
Hajrá Sopron!
Déri elemzéseit imádom ??
Hajrá Sopron!
Kaposvárt nagyon sajnálom, hogy Cziffra itt lesz…. Bárki más jobb lenne…