Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kaposvári KK – KTE-Duna Aszfalt

Davis játékára van esély.

Kaposvári KK - KTE-Duna Aszfalt

Bajnokság, 10. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna, szombat, 19:00
V.: Papp P., dr. Mészáros B., Kulcsár T. (Várhalmi Zs.)

Kaposvár: Davis - Norfleet - Ponjavics - Hendlein - Lalic.

Kecskemét: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Djuraszovics - Karahodzsics.

A 10. fordulóban a Kaposvár igyekszik kiköszörülni a vasárnapi csorbát – a sereghajtó Jászberény tudott nyerni náluk -, a Kecskemét viszont a Sopron legyőzése után a hetedik sikerére hajt.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Elég komoly hullámvasúton vagyunk, azon leszünk, hogy a hétvégén újra fent legyünk. A Kecskemétnek nagyon erős csapata van, erősebb mint a Jászberénynek, nagyon sokat kell javulnunk, ha nyerni szeretnénk, de megmutattuk már korábban is, hogy jóval erősebb csapatokat is le tudunk győzni. A legfontosabb, hogy mentálisan legyünk olyan állapotban, hogy a legjobb formánkat tudjuk hozni. Felkészültünk belőlük, ismerjük őket, játszottunk velük többször is a felkészülés alatt, nyilván mindkét csapat ismeri a másikat, így túl sok meglepetéssel nem fogunk szolgálni egymásnak. Bízom benne, hogy azt a formáját fogja hozni a csapat, amit tud, Davis még nincs százszázalékos állapotban a sérülése után, de remélem, tudja vállalni a játékot.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: A Kaposvár egyelőre ebben a szezonban elég kétarcú, idegenben tudott hozni bravúrt a Pécs ellen, legutóbb viszont kikapott hazai pályán a Jászberénytől. Nem tudjuk, melyik arcukat mutatják holnap, de minden eshetőségre felkészültünk most is, ahogy eddig is. A bajnokságban talán a Kaposvárnak az egyik legerősebb az alsó posztos szekciója, Lalic, Hendlein és Dramicsanin is elég hatékony a tábla alatt, Dramicsanin a liga egyik legjobb dobója, Hendlein pedig már évek óta a liga egyik legjobb lepattanózója. Lalic ugyan nem túl gyors, de nagyon jól fogja a pozíciót és iszonyatosan erős, iskolázott center, akit rendszeresen meg is találnak a palánk alatt. A kulcs az lesz, hogyan tudjuk levédeni ezeket a szituációkat, illetve a két amerikai hátvédnél figyelni kell Norfleet pick and rolljaira és extra dobásaira, Davis pedig ugyan sérüléssel bajlódik, de biztos vagyok benne, hogy játszani fog, ő jól tör be, jól passzol, a motorja a csapatnak. Ponjavics képes meccsnyerő emberré előlépni, nagyon harcos, jó szellemű légiós, aki agresszíven támadja a lepattanókat és betalál kintről is. Kellemetlen csapat a somogyiaké, biztos, hogy kettőzött erővel harcolnak majd ellenünk, nyerniük kellene, mert nem volt bekalkulálva a hazai vereségük a Jászberény ellen, ha pedig ellenünk is veszítenek, nehéz helyzetbe hozzák magukat. Mi mindenfajta nyomás nélkül utazunk Kaposvárra, eddig szereztünk már olyan győzelmeket, amiket nem lehetett elvárni a csapattól, természetesen nyerni megyünk holnap is, de nem lesz egyszerű dolgunk. Remélem, hogy helyt tudunk állni, és elhozzuk a két pontot.

[totalpoll id=”38161″]

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Hubie BrownSomogy011KPSVRKKBezse Recent comment authors
Kaposkosár KKK
Olvasó

Hajrá KKK !
Mindent bele gyerekek !

KPSVRKK
Olvasó

“Felkészültünk belőlük”
Elválik a szar a víztől, Ádám!

Persze hajrá Kaposvár!

Bezse
Olvasó

mi a tippmix odds ?

Hubie Brown
Olvasó

Most 1,8 – 1,8

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés