Bajnokság
Kaposvári KK – JP Auto-Jászberényi KSE
Coleman és Alekszandrov után Pitts is kidőlt a vendégeknél.

Kaposvári KK - JP Auto-Jászberényi KSE
Bajnokság, 26. forduló
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Kapitány G., Török R., Boros T. (Nagy J.)
KKK: Ubilla - Johnson - Baki - Pustahvar - Hendlein.
JKSE: Ruják - Rakics - Brbaklics - Czirbus - Pantelics.
A tizenegyedik a harmadikat fogadja. Mindkét csapat vereséggel hangolt a mai találkozóra, igaz egyikük sincs könnyű helyzetben, hiszen a somogyiak úgy kaptak ki Körmenden 88-66-ra, hogy sem Marko Spica, sem pedig Luka Markovics nem játszott, a JKSE pedig 78-58-ra maradt alul Szombathelyen, Nemanja Alekszandrov és Orlando Coleman nélkül, ráadásul a mérkőzésen még Cseh György is megsérült, azóta pedig Damier Pitts is kidőlt a sorból. A hazaiak a középházért küzdenek, a vendégek helye már biztos a felsőházban.
Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Nagyon közeledünk a végjátékhoz, ez a hazai is egy kulcsmeccs lesz nekünk, hiszen e nélkül nagyon nehéz lenne továbblépnünk. Bármilyenek is a körülményeink, mindenképpen úgy készülünk, hogy aki pályára kerül, hozza ki magából a maximumot. Megpróbáljuk behúzni ezt a nagyon fontos találkozót. Spicára még nem számíthatok, de Markovics játékára is kicsi az esély.
Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Kaposvár a szezon második felében sokkal jobban teljesít. Nagyon meggyőzőek, stabilak, kezdenek szépen összeállni. Tisztában vagyunk vele, hogy náluk is vannak sérültek, de így is minőségi, jó játékosok alkotják a keretüket. Edzői pályafutásom során még soha nem voltam ilyen nehéz helyzetben, mint most. A héten gyakorlatilag semmilyen érdemi munkát nem tudtunk végezni, hiszen Coleman és Alekszandrov után Pitts is kidőlt, egyikükre sem számíthatok a mai meccsen. Cseh még Szombathelyen szedett össze egy sérülést, ő sincs százszázalékos állapotban, de ő talán vállalja a játékot. Megpróbálunk minden tőlünk telhetőt, igyekszünk kihozni magunkból a maximumot, de hogy ez mire lesz elég, azt nem tudom.
[totalpoll id=”12083″]

Meg is cuppantottam a Kaposvár 21+-ot.
Ez a te sportod. Legutóbb Olaj-Kecsó vendég. Az bejött. Ja nem.
Én végigpakoltam 1.83-tól 1.73-ig a sima H-t, de megpakolom a -4 és -4.5 hendit is, Pitts nélkül itt 20-25 pontos hazai győzelem a reális.
nyolcmegnyolc Ha valami fogalmad lenne a kosárlabdáról a fogadásról meg ugy az egészről akkor nem kérnéd rajtm számon a Kecsó vereségét Szolnokon…
Nyilatkozott már a sérülésekről Lazics mester korábban is teljesen másképp, mint amit aztán a meccs mutatott. De még ha tud is Pitts játszani, akkor is sokkal esélyesebb szerintem most a Kaposvár. Tetszett az 1.83, meg is pakoltam alaposan. Ha Markovics tudja vállalni, akkor ez most meg lesz a hazaiaknak.
Az sose rossz ómen, ha ellenünk fogadsz, állandóan besülsz vele, előzetes tippjeid hálistennek sosem válnak valósággá! Mondjuk ma jó eséllyel betalálsz. Vak tyúk effektus…?
Mindegyik value volt. A TF ellen Pantelics visszatérésével nem számoltam (Lazics mester, khmmm). Szegeden meg Juhos sérülésével. De ha most hazai oldalon Spica és Markovics hiányzik, vendégoldalon Coleman, Aleksandrov és Cseh Gyuri, akkor az 1.83 a hazaira irreálisan magas.
Mindenesetre nektek jó szelet, jó szurkolást! Remélem a középszakaszban normál időpontban lesz a berényi meccsünk, le akarunk végre jutni meccsre…
Kidőlt a sorból… Miért, mennyi időre ? Azt érzem simán feladjuk, pedig az öt között sokkal nehezebb lesz győzelmeket szerezni.
Ez most komoly pitts sincs? Es akkor rujak meg brbklics fog 40 percet jásszani? Ez igy nem lesz jó nem tudom hogy mi van pitts de ha ő coleman meg alexandrov sincs akkor meg a meccset se erdemes lejatszani!
Hajrá Kaposvár győzelem !!
A Kaposvár mindig is mákos volt ellenünk…
Ezt nem hiszem el…. Mi történt Pitts-cel? Amúgy köszi BB1, hogy ma délben sikerült kitenni a meccs előzetest… Így eléggé elment a kedvem a meccstől út közben…??????
örülj neki, hogy legalább tőlük megtudtad!
amúgy gratula, igazi divat lehetsz.
Régen Körmenden sokszor ilyen helyzetben történtek csodák! 😉 Az ilyen nehéz helyzetek általában kihozták a körmendi fiatalokból a “csakazértismegmutatjuk” virtust, avagy köznyelven a körmendi szívet!
De mivel nektek nincsenek körmendi fiataljaitok, elég lenne egy tisztes helytállás, olyan 10 pont körüli vereség!
Nagyjából sikerült is, -15.