Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kaposvári KK – Jászberényi KSE

Bemutatkozhat a Kaposvár két új igazolása.

Kaposvári KK - Jászberényi KSE

Bajnokság, 4. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna, szerda, 18:00
V.: Praksch P., Tözsér D., Boros T.

Kaposvár: Curry - Krnjajski - Sinovec - Rivers - Hendlein.

Jászberény: Penn - Donaldson - Katona - Radukics - Milicsevics.

A negyedik fordulóban játszik egymás ellen az egy vereséggel rendelkező Kaposvári KK és az eddig kétszer kapituláló Jászberényi KSE csapata. A hazaiaknál bemutatkozhat a két újonnan igazolt légiós, Milos Miliszavljevics és Josip Jukic is.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: A Jászberény a hazai pályán elszenvedett veresége miatt még jobban fog küzdeni és igyekszik sikeresen játszani majd. Az első hazai mérkőzésünk lesz, ahol a nézőinknek akarjuk bizonyítani, hogy egy ütőképes csapat vagyunk. Múlt héten elmaradt a meccsünk és mint akkor is, most is meg akarjuk mutatni, hogy tudjuk hozni ugyanazt a szintet, amit a Kecskemét ellen hoztunk, annyi különbséggel, hogy most a végén győztesként jövünk le a pályáról. A két új légióst már elkezdtük beépíteni a csapatba, de ez egy hosszabb folyamat, azonban már most is nagy segítség lesz a jelenlétük. Sajnos van olyan játékos, akire nem számíthatok holnap, de aki rendelkezésre áll, azzal a maximumot próbáljuk nyújtani. Révész Ádám már edz a csapattal, de még pár vizsgálata vissza van, lassan már ő is pályára léphet.

Miljan Csurovics, a Jászberényi KSE vezetőedzője: A Kaposvárnak két kulcsjátékosa van Curry és Rivers személyében, rájuk nagyon oda kell majd figyelnünk. A felkészülés során a két új légiósukból is próbáltunk készülni, ez a régebbi meccseik átnézésével történt. A két érkező miatt jobb rotációjuk lett, ami megnehezíti a dolgunkat; főleg hogy hazai pályán lesznek és ott erősebb szokott lenni a kaposvári gárda. Szoros mérkőzésre számítok.

 

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Somogy011JusticeBezse Recent comment authors
Kaposkosár KKK
Olvasó

Hajrá Kaposvár !

Justice
Olvasó

Itt most érik egy kaposvári kiütés !

Bezse
Olvasó

ezek szerint lehetnek nézők ? Ádám : ne óvatoskodj , ezt a meccset minden körülmények között hozni kell. Csak a győzelem az elfogadható .

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés