Bajnokság
Kaposvár: Szőke Balázs visszatér, eldőlt, milyen tisztséget tölt be Ivkovics
A jövő hét elejéig lezárulnak a kiszemelt magyarokkal a tárgyalások.

:
:
Új fejezet kezdődik a Kaposvári KK életében, a változások nemcsak a játékoskeretet, hanem a vezetőséget és a szakmai stábot is érintik. Puska Zoltán a BB1.hu-nak elmondta, hogyan épül fel ősztől a somogyi klub struktúrája.
– Az a fajta rendszer, ami eddig volt, változtatásra szorult, mert nem működött.
Valami újat, mást, hatékonyabban működőt szeretnénk megvalósítani. Ez úgy nézne ki, hogy én továbbra is a klub ügyvezetőjeként dolgozom tovább, enyém lesz a háttérmunka, a pénzügyi háttér, illetve minden olyan támogatás és feltételrendszer megteremtése, ami az első csapat működését segíti. A General Manager pozíciót Sztojan Ivkovics foglalja el, aki a stratégiát, az útirányt és az elveket határozza meg, az operatív munkában nem vesz részt, de meghatározza, hogy mi lesz a cél, illetve, hogy azt milyen formában tudjuk elérni. A szakmai stábot Fekete Ádám vezetőedző mellett két másodedző, Filipovics Gordan és Szőke Balázs alkotja. Utóbbi visszatérésének különösen örülünk, hiszen ő mindkét bajnoki címünknek részese volt – mondta el Puska Zoltán a BB1.hu-nak.
Végül azt is megtudtuk, hogy áll az átigazolási piacon a KKK.
– A kiszemelt játékosokkal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, nagyon biztató a helyzet, nagy reményekkel fogadjuk az új érkezőket. A jövő hét elejéig lezárjuk a magyarokkal a tárgyalásokat.
Fotó: Sport TV

Uuuu kismalac, nagyon fázok, csak a lábamat had melegítsem meg….
Captain General.
Szikó 🙂
https://youtu.be/Cnagio0OA_E?t=431
A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!
Nyugodjon le mindenki a csudába. A Mester most Vojára gyüjti a lóvét, aztán meglátják mennyi marad a többi játékosra. Voja itthon akar maradni, ha megkapja az eddigi zsetont. Külföldön azért pici gyerekkel nem egyszerű.
Lesznek még itt meglepetések.
“A General Manager pozíciót Sztojan Ivkovics foglalja el, aki a stratégiát, az útirányt és az elveket határozza meg, az operatív munkában nem vesz részt, de meghatározza, hogy mi lesz a cél, illetve, hogy azt milyen formában tudjuk elérni”.
Egyre jobban vicces.
A General Manager a konkrét munkában nem vesz részt (a pénzt viszont lecsapolja).
Ez nagyon ütős !!!
Eddig is az volt, egy öttagú tanácsadó testület osztotta a tanácsokat (zsebelte a pénzt).
Röhej.
A lényeget megfogtad!
Stole is!
De ki a faszom az az Ivkovic? Oooo egy fasszooppóóó!!
Monok távozása után egyértelmű volt, hogy se Puska se Fekete nem tudja átvenni a koncepció felállítását, és lehet nem szeretni, de itthon Ivkovicsnál erre alkalmasabb személy nincsen. A Fekete Filipovics páros nem elegendő, és a drágébb csere helyett hoztak egy kaposvári szívű harcost aki remek ember és ami szerintem szintén jó döntés. A játékosok a tippem szerint magas fix fizetésen voltak, amit át szeretnének alakítani teljesítményhez kötöttre(én VAL hoz kötném valamilyen formában), ami ha így van akkor megint jó irány. Hogy mennyi a pénz, jövő hét elejére kiderül:) Hogy milyen lesz a szezon? Az majd csak akkor, ha itt vannak… Olvass tovább »
Tuti nem kötném VAL-hoz… Jönnek a légiós statisztika mágusok és ez akkor a csapat eredményesség kárára fog menni.
Úgy tűnik a legokosabb az lesz, ha most már kivárjuk a magyar neveket.
Abból már látszódni fog a pénz helyzet.
Napelemparkos kínaikakat sikerült behálózni?
Pedig milyen jól hangzana:
CMC Kaposvár 😉
Most akkor van pénz vagy nincs pénz ? Lesz csapat vagy a fiatalok talán talán első 8 .. ?!
Szinte minden A csorportos csapat 3 / 4 légiossal , mi ennyi vezetővel ?.. Valaki írta pár hete .. Sztojan pénz szagot érez és a szimata nem csal , egy két napja jött a hír nem lesz kiváló csapat mert nincs pénz .. hogy is van ez ?
Jajj szegény Kaposvár!!!!
Látva a szakmai stáb látszámát,nem is csodálkozom hogy kevesebb pénz marad játékosokra ..:)
😀
megöl a kíváncsiság , hogy fog kinézni a keret
Remélem Gordan csak másodedző marad és nem viszi tovább az u20-at hihetetlen mennyire játékos ölő a pali..