Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kamarás György: Két külföldinél nem engednék többet egyetlen klubban sem

“A Szombathelynek csak gratulálni tudok éppen ezért az elhatározásért.”



:

:

Újságírói pályafutásom során nem először találkozom olyan sportemberrel, aki éppen csak lemaradt annak idején egy kerek jubileumról. Ez esetben például a Budapesti Honvéd egyik kosaras kiválóságáról, Kamarás Györgyről lehet elmondani a fentieket. Ő ugyanis 148 válogatottbeli szereplésig jutott, ott viszont megállt. Így maradt az egyszerűbb változat, a „csak” 148 válogatottság, amely tény egyébként egyáltalán nem izgatja a házigazdát. Mindjárt egy régi játékostárs került szóba, akinek az ajándékában, egy sötétkék, minőségi pólóban domborított. A Hunbasket interjúja.

– Igen, eltalálta, ez az Angliában élő dr. Németh László (Grün) ajándéka – válaszolt rákérdezésemre -, akivel annak idején együtt játszottunk a TF-ben, és azóta is tartjuk a baráti kapcsolatot. Van egy stabil baráti mag, 6-8 játékos, amelynek tagjai amikor csak lehet, találkozunk. Legutóbb két évvel előbb Gellér Sanyi szervezésében, valahol Zala megyében futottunk össze, „Grün” is rendszeresen eljön, ha egy módja van rá. Gellér Sanyi, Losonczy Árpi, Kiss Tamás, Heinrich Robi, Légrádi Zsolt, Szűcs Józsi, jómagam és esetleg még egy-két emberünk mindig odatalál.

– Már az eddig elmondottakból is kiderült, hogy két csapat mindenképpen fontos szerepet töltött be az életében: a TF és a Budapesti Honvéd.

– Így igaz, de azért voltak előzményei is a történéseknek. A mi családunk ugyanis miskolci volt, édesapám oktatott a Testnevelési Főiskolán. Amikor engem felvettek a TF-re, egy szerény NB II-es csapatuk volt, ahol azután Bánki Feri bácsi irányításával, az érkezettek sikeres játékával két év alatt felkerültünk az élvonalba. Pálinkás Joci, Mészáros Lajoska, Varga Matyi, a Grün és mások is ott játszottak – szóval jó csapatunk volt. 1976-ban végeztem a TF-en. Érdekesség, hogy én már előbb elköteleztem magamat a BSE felé, de szinte az utolsó napokban kiderült, hogy a Honvéd engem akart. Az egész ügyletet a felejthetetlen „Simi”, Simon János bonyolította. Az ő dolga volt a BSE „megvigasztalása” is…

– Így lett a BSE helyett a Honvéd a nyerő.

– Nagyon érdekes alaphelyzet volt, mivel a Honvéd korábbi törzsgárdájából mindössze hárman maradtak: Gellér Sanyi, Losonczy Árpi és Gyurasits Pisti. Recska Laci és én érkeztünk. Egyidejűleg az ifiktől felkerült Farkas Attila, Kiss Tamás, Helembai Feri és Szigeti Tamás. A KSI-ből jött Márton Gabival lett tizenegy felnőtt játékosunk. Ez egy olyan erős keret volt, hogy ettől kezdve az én ott töltött kilenc évem során valamennyi bajnokságot megnyertük.

– Ebben a sikersorozatban a játékosok jó teljesítménye mellett az edzőknek is jól kellett dolgozniuk. Érdekelne, milyen tapasztalatokat szerzett azokról a szakemberekről, akiknek a keze alatt megfordult?

– Ahányan voltak, annyiféle hatást tettek rám. A legmélyebb benyomásokat az apám okozta, tette, aki egyébként a sportágban elsőként kapta meg a mesteredzői címet. Miután a DVTK-ból már felnőtt NB I-es játékosként a TF-re kerültem, jött a Bánki Feri bácsi. Ő egy roppant jó pedagógus volt, sokat tanultam tőle, de leginkább emberi tulajdonságaival tűnt ki. Utána Ránky Mátyás következett, aki az utóbbi évtizedek elméletileg legtöbbet tudó szakembere. Simon János óriási fej volt, nagyon szerettük őt. Az edzéseket Gellér Sanyi vezette, Simi leginkább csak meccselt. Tőle az útbaigazításkor mindig ugyanazt kaptuk: „haljatok meg értem a pályán”. Ez volt a legjobb két évem a Honvédban, de ezután a szövetség letiltotta a játékosedzőséget. Jött Mészáros Lajoska, nyertünk neki két-két bajnokságot, illetve kupát, így került a válogatott élére. Bár nemzetközi mércével mérve is erős csapatunk volt, a csoportunkból soha nem juthattunk tovább, mert olyan volt a sorsolási szisztéma, amely a legnagyobb neveket védte. A nyugatiaknál már bevett dolog volt az amerikaiak vendégjátéka, nekünk pedig itthon még az oroszok leigazolását sem engedélyezték.

– Nyilván vannak mérkőzések, amelyekre ma is szívesen gondol vissza?

– Hát persze! Luzernben például az olimpiai selejtezőt egy rendkívül elegáns, de félig nyitott csarnokban játszottuk októberben, így ott a tömény reszketés volt a jellemző. Szalonikiben, egy Eb-selejtezőn pedig a törökök hárompontos győzelme miatt maradtunk le az Eb-ről. Akkor már a nyugodt, kiegyensúlyozott Zsíros Tibor volt az edzőnk, akit nagyon szerettem.

– 1985-ben vonult vissza, mihez kezdett?

– Ma már azt mondom, korán hagytam abba, mert 33 évesen még nagyon jól ment a játék, bennem volt még néhány sikeres szezon. A befejezés után a tanításról hallani sem akartam, az edzőség nem vonzott. Szerencsére akkor már volt egy papír-írószer boltunk Cinkotán és volt egy butikunk a Rákóczi úton. Elmondhatom, hogy az átlagemberek fizetésének a két-háromszorosát kerestük, és ebből kiindulva lehetett gyarapítanunk a megtakarításainkat. Ezt a két üzletet vittük a kilencvenes évek elejéig. Ekkor Mészáros Lajoska maga mellé hívott edzőnek, ezzel eltelt újabb két esztendő. A Tungsrammal volt fúzió is két évig tartott, majd Sopronban vállaltam két évre edzőséget, végül Nyíregyházán három évre futotta. Ekkor a lányunk iskolája miatt visszajöttünk Budapestre. Az újabb fordulat éve 2000 volt, ekkor egy sörözőt és egy kaszinót is kinyitottunk Pesterzsébeten. Utóbbit 2014-ben két nap alatt kellett bezárnunk. Amikor nyugdíjas lettem, megtalált Kiss Lenke, és edzőnek hívott a saját maga alapította Kiss Lenke Kosárlabda Akadémiára, ami egy szerencsés döntés volt. Öt éve álltam ott csatasorba, a legkisebbekkel kezdtem, most éppen a juniorokkal, a 2004/2005-ös születésű fiúkkal foglalkozom. A Kiss Lenke Akadémia elsődleges célja olyan játékosok kinevelése, akik felnőve érdemi utánpótlást jelenthetnek az élvonalbeli hazai szakosztályoknak. Akik pedig nem lesznek igazán jó játékosok, azok is számos módon kötődhetnek a sportághoz. Sajnos, ma már tényleg más világ van, a fiatalok sokkal kevésbé lelkesednek a sportsikerek eléréséért.

– Jelen időben hogyan látja a kosárlabdázás helyzetét?

– Alapvetően elhibázottnak tartom, hogy mennyi külföldi játszhat egy-egy csapatban. Ezek a “fiataloknak pályán kell lenniük ennyit vagy annyit”, nem komoly döntések. Két külföldinél nem engednék többet egyetlen klubban sem, mert akkor reális perspektívák lennének a felfelé törekvő fiatalok előtt a csapatba kerülést illetően. A Szombathelynek csak gratulálni tudok éppen ezért az elhatározásért, mely szerint csak két külföldit foglalkoztatnak! Ez lenne a válogatottnak is az érdeke: minél több játéklehetőséget adni a hazai fiataloknak, mert csak meccsterheléssel tudnának igazán kifejlődni.

– Csak a kosárlabda érdekli?

– Én mindenevő vagyok! Az olimpián szinte minden versenyt végig néztem, amit közvetítettek, az íjászattól a vadvízi kajakozásig bezárólag. A labdajátékokat különösen kedvelem, közöttük a jó focit is! Azért szerettem különösen a TF-re járni, mert ott a legkülönfélébb sportággal megismerkedhettem olyan tanárokon keresztül, amilyenek aligha lesznek még! Csak egyetlen sportág nem tud igazán lekötni: ez pedig a vízilabda. Nem tudom ugyanis követni, hogy mi történik a vízszint alatt. Másrészt pedig meggyőződésem, hogy a bírók azt fújnak, amit akarnak, ezzel pedig én nem értek egyet. Nem látom, hogy ez vagy az a szituáció miért éppen „kontrafalt”? Talán a röplabdát külön is megemlíteném, mert ezt a csodálatos sportágat csak egészen magasszintű játék esetén lehet élvezni. Akkor viszont nagyon!

Jocha Károly

34 hozzászólás

34
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
3samuGézukaZsarkovOlajheart2zsoti Recent comment authors
Gézuka
Olvasó

Majd nézzük már meg azt a 2 légióst akkor is amikor bejön a valódi sorozatterhelés a nemzetközivel és a magyar kupával…

Olajheart2
Olvasó

Én nagyon szívesen nézem a magyarokat.. a jól kosárlabdázó magyarokat.. legyen az fiatal vagy rutinos.. de hol az a 140 magyar játékos… ha minden csapatban 2 légiós lehet.. hozzá kell tennem az uram az utánpótlásban edző, elég sok vitánk van erről a kérdésről.. hol vannak a jó magyarok.. hol vannak a feltörekvő fiatalok.. miért nem tudunk jobban zárkózni az európai kosárlabda nemzetekhez.. máshol sincs rá több pénz, mégis van jobb kosárlabda..

Zsarkov
Olvasó

A múltkor – miközben néztem az ifimeccset – pont ezen gondolkodtam…, ki lesz a következő, aki helyet követel magának a felnőtt csapatban…, hát egyet se láttam…, valahogy mindegyikből hiányzik a tűz, az alázat, az akarat…, amelyikbe szorult egy kis tehetség, az már istenkirálynak képzeli magát, pedig ilyen tessék-lássék hozzáállással sehova nem lehet eljutni…, de biztos van kivétel!?

Olajheart2
Olvasó

Remélem, hogy van kivétel.. legyen minél több kivétel.. de az az igazság, hogy “kényelmes” a mai fiatalság.. nem tudom minek vagy kinek a hibája, hogy kiveszett belőlük a kitartás, küzdeni tudás, akarat, nemcsak a sportolókból, én úgy látom általában a fiatalabb generációkból..

donnarumma
Olvasó

de erre nem az a megoldás hogy alanyi jogon had játsszon és majd belejön! jelenleg ez van!Profik között U23 as szabály…hihetetlen

zsoti
Olvasó

ez a nagyokost!ha mindenki annyi pénzből gazdálkodna mint a fa…,akkor minden csapatnál több magyar lenne.ez csak pénzkérdés.de le van maradva az öreg.

Bezse
Olvasó

igaza van

donnarumma
Olvasó

Sokan írtatok már..és mind mind igaz/félig igaz …sok összetevős az egyenlet… el kell dönteni,hogy profi kosárlabdát szeretnénk(akkor nincs korlát, U s szabály stb…) vagy azt hogy saját nevelések-városok csatáját akarjuk nézni.. nem mi döntünk,max álmodozunk..de a legrosszabb ami most van,mert se ez se az… sok pénzbe is kerül de mégsem elég “semmire”…. Sokszor pénzezett itt már szinte mindenki…legtöbben úgy hogy fogalmuk sincs semmiről…teljes rálátása meg nincs SENKINEK… Azért az sok mindent elmond,hogy a TAO a költségvetés x százaléka lehet maximum!!! Tehát ha van 200m kp-d akkor ahhoz használhatsz 600m TAO-t…Több céget is tudok(egyik a “mienk”) akik nem tudnak Tao-t utalni…mert… Olvass tovább »

3samu
Olvasó

egyesülettől függetlenül ilyen szombathelyi cég(ek) érdekelne

Mivanmivan
Olvasó

Ha sportról beszélnénk világszerte, akkor jogos a 2 légiós. De már rég nem sportról, hanem üzletről beszélünk…

Csippa
Olvasó

A pályafutása elsimerest érdemel, nem vitás. De fogalma nincs már a mai profi sportról. Bár megértem, a szombathelyiek extra jó fejek, puszta önzetlenségből összegyűjtik a legjobb magyarokat, h tudjanak játszani. Bezzeg a többieknek nem kellenek, ők szívesebben igazolnak légiósokat, h kicsesszenek a magyarokkal..???

Milo
Olvasó

Netto f@aszság, előző évezredben maradt nyugger. Kell az 5 légiós, főleg a nemzetközi miatt, persze pár év múlva ellehet gondolkodni rajta, hogy lehet-e 4, vagy 3, ha a fiatalszabály bevált. Azért az látszik, hogy szépen lassan kezd értelme lenni ennek a szabálynak. Csak pár példa Somogyi, Kovács, Pallai, Vincent, Lukács, Balsay, Takács, Kenéz, Csuti, Simó, de nekem most nagyon tetszett Polányi játéka is stb mind padot koptatnánk még jó pár évig, ehelyett arról beszélünk, hogy Somogyit a spanyol első osztályú csapat hova adja kölcsön, mert hosszútávú tervük van vele… Várjunk pár szezont aztán, ha lesz több minőségi magyar játékos és… Olvass tovább »

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

“Netto f@aszság, előző évezredben maradt nyugger”
Nagy fasz lehetsz, hogy egy 145-szeres válogatottat csak úgy “lenyuggerezed”, aki az előző évezredben maradt.
Hihetetlen.
Minden sportágban sikeresek lehetünk, minél előbb szabadulunk a felesleges légiósoktól annál jobb. Déli szomszédainktól példát véve:
nem úgy lettek sikeresek, hogy telitömködték a csapatokat légiósokkal. Nulla légióssal lettek bajnokok európai és világszinten.
Jól képzett edzőkre van szükség, nem a “valagnyi” légiósra.

Milo
Olvasó

Az első mondatodra inkább nem is reagálok. Voltak szezonok, főleg a TAO rendszer előtt, amikor nem volt (sok) állami támogatás a csapatok felé, amikor nem volt értelme a hullagyenge légiósoknak. Utóbbi években viszont rengeteget fejlődött a magyar kosárlabda és a magyar bajnokság is és ehhez elengedhetetlen volt a csapatok anyagi biztonsága és a minőségi légiósok igazolása és a bajnokságunk jóhírének terjedése. Már bocs, de ha egy Tóth Norbi – Horti csatát akarsz nézni a palánk alatt, akkor nézz másodosztályt. Milyen nagyot fejlődhetne egy magyar fiatal, ha a már említett Horti, Ruják, Szabó triótól tudná ellesni a kosárlabda “csínját-bínyját”, mintsem minden… Olvass tovább »

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

“nézz másodosztályt”
Mivel ott éltem, néztem kosárlabdát és játszottam is a délszlávoknál, először a szerbeknél, majd a horvátoknál.
Máshogy látom tehát a dolgokat.
Ugyanúgy lehetnénk azon a színvonalon mint ők, nem vagyunk mi magyarok gyengébb sportolók.

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

UI
Ott voltam a kezdetek kezdetén.
Két magyar játékostól indult meg a jugó kosárlabda felfutása. Vidéki csapatnak játszottak Lóczi Vilmos és Engler Lajos, és megnyerték a bajnokságot a Crvena Zvezda elött, játszottak utána a válogatottnak. Több magyar is az ő nyomukban volt, mint Sánta Sándor és Tóth József. Nem engedtek több magyart a válogatottba a szerbek.
Nekem ez most valamelyest hasonló:
most a légiósok miatt nem engedik játszani a magyarokat.

WSreborn
Olvasó

Félreértés ne essék én is pártolnám a kevesebb légióst, ha az nem járna minőségi romlással. Ha ehhez elegendő minőségi magyar játékos lesz, akkor hajrà legyen 4 vagy akár 3 légiós. De ehhez az kell hogy minden klub kineveljen Perl, Váradi, Voja, Keller stb. szintű játékosokat. Ehhez a szponzorok együttműködése is kell. A rövid távú eredménykényszer nem kedvez a fiatal tehetségek beépítésének. Ezt láttuk mi is 2009-2019ig, ez alatt a 10 év alatt sok-sok szolnoki srác hagyta abba a kosárlabdát, mert látta hogy esélye sincs bekerülni az aktív rotációba. 2009 előtt azért mindig volt a csapatban 2-3 saját nevelés, még ha… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

jéé… egyetértek ?

Vadasz
Olvasó

Ha csak két légiós lehetne minden csapatban, akkor a nemzetközi kupát el is lehetne engedni a magyar csapatoknak.
Az induljon, ahol ott van a fél magyar válogatott, ott még lenne esély.
A többiek két légióssal a “futottak még” kategória lennének.

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

“Két külföldinél nem engednék többet egyetlen klubban sem”
Bravó !!!

olaj75
Olvasó

Anyá..t, a filkó lerabolta,kivásárolta a válogatott játékosokat zsoldos,sárga g…k

Vulcano
Olvasó

Ezt mindig olyan vicces egy Olaj szurkoló szájából hallani.

Ewing
Olvasó

Max olvasni?

Marillion
Olvasó

Na nézzenek màr oda…a tükör ismét nem hazudik…csak nem a koràbbi évekből a Szolnok jutott megint az eszedbe….? Mert ha nem akkor helyetted is de nekem igen! Vicc vagy ember!

KD
Olvasó

Remélem jössz szombaton is vagy legalább leülsz a Junoszty elé és akkor láthatod, hogy Váradi, Perl és a többi zsoldos hogy agyabugyálja el a nálatok gombokért pattogtató, Szolnok-szívvel zakatoló légióssereget.

WSreborn
Olvasó

Ha ehhez a két légiós szabályhoz az is társulna, hogy egy csapatban max 2 válogatott játékos lehet, akkor lenne értelme, különben semmi…..

Krisz...
Olvasó

Mi lenne akkor, hogyha egy korábban nem válogatott játékos a rendszeres játéklehetőség, stb miatt kiemelkedik és korábbi kiegészítő ember szerepkörből előre lépve alapemberré válik a klubjában és beválogatnák a nemzeti csapatba szezon közben?
Bontson szerződést az adott csapattal, mert tegyük fel, ott már van 2 válogatott, és ezzel ő lenne a 3.? Vagy emiatt kerüljön tiltólistára a válogatottban, mert ahol játszik, ott már van 2 válogatott, akiről nem mondana le a kapitány?

Elég kivitelezhetetlen lenne ez a szabályozás.

Redbid
Olvasó

Azért Kamarás úr elég nagy tévedésben van ha azt hiszi, hogy a szombathelyieken kívűl más csapatok nem foglalkoztatnának szívesen magyar válogatottakat!
Nincs olyan játékos akit bármelyik klub ne látna örömmel, csak éppen nem tudja megfizetni!! Az, hogy a Falcónál most korlátnélküli a pénz, ez biztosítja ezt a lehetőséget és nem más!
Ezért a kosárlabda érdekében, s légiósok mellett a válogatottak látszámát is maximalizálni kellene 2fő/klubban, és felette csakis akkor lehetne, ha ennél több a sajátnevelésű játékosuk!
Az érintetteken kívűl semmi, de semmi értelme olyan bajnokságoknak, ahol előre lefutott már minden, nevezzék is azt a csapatot bárhogyan!!

voldemort
Olvasó

1. Szombathelyet nem a válogatottak miatt dícsérte, hanem a két légiós miatt. 2. Szombathely költségvetésének sokszorosával rendelkezik a magyar mezőny több, mint fele. Lenne lehetőségük stabil körülményeket teremteni, magas szakmai színvonallal. Baromian el van tévedve mindenki, aki azt mondja, hogy korlátlan a pénz. Az másik város! Debrecen, Szolnok, Alba, stb. ömlik oda az állami pénz, úgyhogy inkább azok zsebében nézelődj. Azért mert Szombathelyen jobban beosztják a pénzt, és nem az ár az értékmérő egy játékos kiválasztásánál, az nem azt jelenti, hogy Dagobert bácsi módjára lubickolnak a pénzben. Gondolom, az sem tűnt fel, hogy már nincs névadó szponzor. És nem önként… Olvass tovább »

maxx
Olvasó

A legjobb magyarok oda mennek, ahol a legtöbb pénzt kapják. Ez sokáig Szolnok volt, most Szombathely. Mindenhol állami pénzt költenek TAO, önkormányzati támogatás, állami cégek szponzorációja, tökmindegy. Amúgy meg a Falconál azért van két légiós, mert ennyi kell ahhoz hogy megverjenek mindenkit. Ha esetleg kell még, akkor hoznak.

WSreborn
Olvasó

“Szombathely költségvetésének sokszorosával rendelkezik a magyar mezőny több, mint fele.”
Inkább Szombathely a magyar mezőny több mint felének költségvetésével rendelkezik.

Akkor légy oly kedves írd már meg Keller, Golomán, Benke, Perl, Váradi fizetését…..
A tények elferdítése helyett végre egyszer írhatnátok tényeket.

SzhelY
Olvasó

nevethetek? a városnak lassan egy buznyákja sincs de erre van ,szupi!

Ewing
Olvasó

Egyet kell, h értsek. Olaj szimpatizánsként azt kell mondanom, h tökéletesen igazad van. A magyar bajnokságban kiállítani a válogatottat a többiekkel szemben…hát, mondjuk, h nem túl fair…mondom ezt úgy, h a szolnoki hasonló korszakban is így gondoltam. Nyilván jó érzés a sok zászlót látni a csarnokban, illetve a sporttörténelem kitörölhetetlen része vagy..de pl. nálam nem egyenértékű egy 9-0- ás playoff és bajnoki cím ( ahol kb. az ellenfél csupán sportszerűségből és muszájból állt ki..hisz az eredmény már szezon előtt borítékolható volt) pl. egy ’91-es ZTE ellen megnyert döntővel…ellenben azt szabályozni, h ki hol játsszon, sztem kivitelezhetetlen.

Bezse
Olvasó

a szabályozást úgy hívják , hogy fizetési sapka . Elég jól működik .

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés