Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kálmán László: Változás kell Szegeden

Állandó szakértőnk mondta el véleményét a 14. fordulóval kapcsolatban.



:

:

Egis Körmend- MVM-OSE Lions

“A Körmend az utóbbi időben nagyon mélyen van, régen fordult elő velük olyan, hogy lemaradtak a kupáról, nagy csalódás ez nekik. Az OSE ellenkező utat jár be, a kerethez képest maximumot hozzák ki, szép eredmény számukra a kupaindulás. A Körmend játékára nagy hullámvölgyek jellemzőek, sokszor adnak el nagy előnyt, amikor pedig ellenkezőleg alakul a meccs, – bár gyakran visszakapaszkodnak – a végét azonban elrontják. A kiszámíthatóbb, tudatos játék hiányzik ahhoz, hogy jobban szerepeljenek, küzdenek becsülettel, de elviszi őket a hév. Nincsenek olyan légiósaik mint tavaly, nincs vezére a csapatnak, a kereten belül hiányzik a rend és az egység. A Falco és a Paks ellen is bebizonyosodott, hogy nincs játékosuk, aki éles helyzetekben nyugalmat sugározna a többieknek, pedig ebben a keretben sokkal több van, mint amit jelenleg a tabella mutat. Az OSE más utat választott mint tavaly, dolgos megbízható csapat, akik azt hozzák, amit el lehet tőlük várni, főleg otthon. Az Alba elleni meccset leszámítva sehol nem verték őket agyon, ami a küzdeni tudás bizonyítéka. Teljesen jó a szereplésük, nem írnám le őket Körmenden sem, főleg, mivel két olyan stílus csap össze itt, amelyek nem fekszenek egymásnak. Összességében mégis azt gondolom Körmend nyer, földindulás lesz ha nem.”

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Budapesti Honvéd SE

“Az első fordulóban sokáig a Honvéd vezetett, benne volt a levegőben a meglepetés, de ahogy az az egész évben jellemző rájuk, a mérkőzés végére elfáradtak. Számtalan mérkőzésen alábbhagyott a lendület egy erős kezdés után, ez történt legutóbb a Szolnok ellen is. Kevés pontot dobnak, főként a védekezésre alapoznak, de az látszik, hogy hiányzik még egy-két játékos, szűk a rotáció. Megsüvegelendő a teljesítményük, de a holnapi mérkőzésen a Falco az esélyes, amely egész évben kiegyensúlyozott, jól épültek be az újak, mérkőzésről-mérkőzésre erősebbek, bajnokság legfőbb esélyesei, Konakov mester remek munkát végez. Nagyobb arányú Falco győzelem a tippem.”

Arconic-Alba Fehérvár – Atomerőmű SE

“Az első forduló talán legnagyobb meglepetése volt, amikor -20-ról nyert az ASE, Csirke Feri sok problémával küzdött a szezon első felében – gondolok itt légióscserére és sérülésekre -, ennek ellenére jól szerepelnek, akik játszottak, szívüket-lelküket kitették a pályára, sok meglepő győzelmet arattak. Tavalyhoz képest a szebbik arcukat mutatják. Kovács és Eilingsfeld újabb virágzását éli, nagyban befolyásolják az egész csapat teljesítményét, összességében üde színfolt idén az ASE, de a fiataloktól több kell. Az Alba egy erős csapat, döntőesélyes, Somogyi kiemelkedő fiatal a bajnokságban, de a második félidőkben hajlamosak leereszteni, annak ellenére, hogy a rotációjuk nagy. Támadásban a gyorsindításokra és az egyéni képességekre alapoznak, jobb napokon simán megdobják a 100-at, én úgy érzem még mindig több van bennük. Visszavágást várok és Alba győzelmet, még akkor is, ha ez nem lesz egyszerű.”

DEAC – Sopron KC

“Érdekes meccs ez, a Sopron nagyon jól szerepel, de nem érzem annyira magabiztosnak őket, sok értékes győzelmet arattak, kíváncsi vagyok kipukkan-e a lufi. Voltak gyengébb meccseik, de stabil, jó játék jellemző rájuk, az öt amerikai légiós magas szintet képvisel, de a magyarok közül Molnár és Valerio is jó formában van. Flevarakisz mester ügyesen forgatja a keretet, de DEAC ellen nem lesz könnyű dolguk. Debrecenben vannak problémák, nem egységes a csapat, nem olyan jók mint azt vártuk, egy légióst is elvesztettek. Itt meglepetést érzek a levegőben, DEAC győzelemre voksolok.”

Szolnoki Olajbányász – Kometa Kaposvári KK

“A Kaposvár értékes győzelmet hozott a DEAC ellen, végre jó támadójátékot mutattak, helyenként tavalyi önmagukat idézték. Brown jól néz ki, igazi bontó-befejező játékos, nagy erőssége lehet a somogyiaknak. Bár két győzelemből jönnek, a Nyíregyháza ellen nem játszottak jól, pláne védekezésben vétettek sok hibát, lemaradtak egy az egyben, vagy épp elváltották magukat. Nehéz feladat vár rájuk, Szolnokra nem győzni járnak a csapatok, ráadásul Griffin biztosan kettőzött bizonyítási vággyal lép pályára, kíváncsian várom mennyit tesz hozzá, az Olajnak nagyon kell, hogy pluszt adjon amíg Lukács és Gavin vissza nem tér. Érzésem szerint a Szolnok nyer, a Kaposvár még nem tartott, hogy ekkora bravúrt mutasson be.”

Naturtex-SZTE-Szedeák – Zalakerámia ZTE KK

“Szegednek valamiért idén nem jön össze semmi, sorra bukja el a szoros meccseket, érdekes lélektani helyzetben vannak. Sztarovlah játéka kérdéses, vele sokkal jobban néznek ki, hiányában kevés a variációs lehetőség. Washington támadásban a kulcs, nagyszerű képességű játékos, viszont ha őt sikerül lelassítani az ellenfeleknek, akkor nagy a baj. Persontól ezért több kell, nagyon egysíkú a Szeged játéka, a taktikában vagy a keretben változás kell – elsősorban mezőnyposzton -, rendszerint a fáradtság és a kiszámítható játék miatt kerekednek felül ellenfeleik a végjátékokban. A ZTE felülmúlja azt amit a szezon előtt vártunk, végre komoly csapatot építettek, amely stabil mindkét oldalon. Öt minőségi légiósuk van, akik tökéletesen kiegészíti egymást, emellett csapatként is jól funkcionálnak. Őket tartom a mérkőzés esélyesnek, mert nehéz őket megtörni, mentálisan is erősek, és kiegyensúlyozottabbak, mint a Szedeák.”

 

HIRDETÉS
5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
donnarummaCsakegyfanHebritortajanosYoWassupFam Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Mte-Ose H
Falco-Honved H
Alba-Ase H nagy meccs lesz
Deac-Skc H. A forduló mérkőzése
Szolnok-Kkk H
Szeged-Zte H (meglepetés)

tortajanos
Olvasó

A bajnokság alakulása
https://kepkuldes.com/image/iNsm8g

YoWassupFam
Olvasó

Mte-Ose H forduló meccse 6. Ember behúzza
Falco-Bhse H
Alba – Ase H
Deac-Skc V ha a Sopron komolyan gondolja a 4 közét akkor ez egy olyan meccs amit hozniuk kell.
Olaj-Kapos H sajnos nagy arányú szagot érzek
Szeged-Zte V
Sikeres tipszmixet!

Hebri
Olvasó

Nálam szintén ezek a tippek.

Csakegyfan
Olvasó

Szerintem DEAC nyer, tobbivel egyetertek

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés