Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kálmán László szerint meglép a Fehérvár, egyenlít a Paks

Állandó szakértőnk két hazai és két vendég sikert vár a keddi játéknapon.



:

:

Kedden megkezdődnek a rájátszás negyeddöntőinek a második párharcai. Állandó szakértőnket, Kálmán Lászlót kértük meg arra, hogy mondja el várakozásait az összecsapások kapcsán.

Alba Fehérvár – DEAC (1-0 a Fehérvár javára): A Debrecen a Magyar Kupa után egy kicsit megtorpant. Ott az első két mérkőzésükön parádésan játszottak, viszont a döntőben lehetett látni, hogy mennyire fejetlenül kosárlabdáztak és nem csapatként, hanem az egyéni képességekre támaszkodva próbálták megnyerni a mérkőzést. A bajnokság elejét is így kezdték és rengeteg pofonba szaladtak bele. A DEAC erőssége az, hogy csapatként akarnak funkcionálni és mindenki a másiknak alá dolgozik, valaki elzárást ad, valaki leválik, valaki tud dobni kintről. Ezeket a helyzeteket meg kell teremteni és okosan végigjátszva meg kell csinálni. A védekezésük sem volt stabil a Fehérvár ellen. Lényegében két hasonló stílusú csapat került össze, amelyből az Alba az első meccsen nagyon simán győzött. Azt gondolom, hogy az a sarokvédés, amit a Debrecen véd nem működik és a kupadöntőn sem működött. Ha ezen nem tudnak változtatni, akkor ki fognak esni az Alba ellen. Sokkal keményebben, határozottabban kell szedniük a lepattanókat és erőltetni a gyorsindításokat. Ebben látom a DEAC vereségét, nem azon az úton járnak most, mint amit az elmúlt pár találkozójukon láthattunk tőlük. Ettől függetlenül nem írnám le őket, mert egy nagyon komoly csapatról beszélünk, amely holnap biztos megpróbálja majd visszavenni a pályaelőnyt. Ez nem egyszerű, mert 1-0 után általában az otthon játszó együttesek 2-0-ra szoktak vezetni. Az Alba jó dobószázalékot nyújtott, jól funkcionáltak csapatként. Jól szálltak be a cserék és a magyarok, egy idegenbeli mérkőzésen nagyon fontos, hogy a kispad mennyit tud hozzátenni. Ők élesek voltak, tudták, hogy miért utaznak, hogy mit szeretnének megvalósítani. A holnapi összecsapáson egy kicsit az Alba az esélyesebb, de hiba lenne azt gondolniuk, hogy ezzel eldőlt a párharc. Én egy kiélezett mérkőzést várok, amibe akár még a hosszabbítás is benne van. Arra tippelek, hogy 2-0-ra meglép a Fehérvár, de még 2-0-nál sem mondanám azt, hogy ők a biztos továbbjutók.

Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák (1-0 a Szeged javára): A Szeged nagyon simán intézte el a Paksot az első mérkőzésen. Erre számítottam is, a Szedeák felszálló ágban van, a kupadöntőn is jól játszottak, viszont kihagytak 14 büntetőt. Most sokkal jobban koncentráltak és Dzeletovics védése megoldhatatlan feladat volt a Paksnak. Az ASE egy-egy elleni védekezése vallott kudarcot és a cserék, valamint a magyarok sem tudták hozni azt a szintet, amire képesek lennének. Nekik hazai pályán most ez egy nagy lehetőség a javításra és hogy ne menjen teljesen kukába szezonjuk. Azt gondolom, hogy ha hazai pályán kikapnának, akkor 2-0-ról már nem tudnának fordítani. Így is nehéz dolguk lesz, mert a Szeged az esélyes, amely történelmet írhat, motiváltak a játékosok és a stáb is, nehéz megállítani őket. Egy nagyon határozott védekezéssel és nagyon okos, szervezett támadójátékkal viszont ők is verhetőek. Kíváncsi leszek, hogy a Paks hogyan reagál erre a nagy vereségre. Szerintem holnap is nehéz lesz a paksiaknak nyerni, akkor lehet esélyük, hogy ha a Szegedet 70-75 ponton tartják. Ehhez sokkal tudatosabb, megfontoltabb játék kell. Ettől függetlenül azt tippelem, hogy a Paks most egyenlíteni fog és ha nagyon nehezen is, de ezt a mérkőzést meg fogja nyerni.

Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (1-0 a Szombathely javára): Először is gratulálok mindkét csapatnak, hogy a Magyar Kupán ilyen fantasztikusan szerepelt. A Körmendnek nem volt szerencséje és a harmadik helyet nem sikerült megszereznie. Szerintem a piros-feketéknek bárki ellen lehetne esélye, de olyan szerencsétlenek voltak, hogy pont a Falcóval kerültek össze, amely a leghosszabb kerettel bír, ott vannak a legjobb játékosok és a legjobb játékot játsszák a magyar kosárlabdában. Ettől függetlenül a holnapi meccsen sem tippelnék 100%-ban a Szombathelyre. A Körmend Szombathelyen egy negyedet rontott el és Keller Ákos extrája is kellett ahhoz, hogy a sárga-feketék tíz pontnál nagyobb különbséggel tudjanak nyerni. A Körmend mindent meg fog tenni, mert ha kiesnek, akkor vége van a szezonjuknak. Képesnek tartom őket arra, hogy nyerjenek hazai pályán, de a Falcónak is fontos az, hogy minél előbb lerendezze a párharcokat és akár 3-0-val jusson tovább, hogy minél többet tudjon pihenni. Ezért szerintem a vendégek is a maximumot szeretnék nyújtani, de persze ehhez a hazaiaknak is lesz egy-két szava. Az fog dönteni, hogy taktikailag melyik csapat tudja kihasználni az ellenfele gyengéit. Egy kicsit rövidebb a Körmend padja centerposzton, ezt a Falco szépen ki is használta az első mérkőzésen. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy ez egy sima meccs lesz, 60-40%-ban tippelek arra, hogy a Falco győz és ellép 2-0-ra.

Sopron KC – Szolnoki Olajbányász (1-0 a Szolnok javára): Ez egy érdekes párharc, a Szolnoknak nem fekszik a Sopron játéka, mert a bajnokságban is nagyon megszenvedtek ellenük, ráadásul az első meccs félidejében is vezetett még az SKC. Egy nagyon pontgazdag mérkőzést játszottak a felek, de a második két negyedben tudott szorítani a védekezésén az Olajbányász. A Sopron játéka lényegében a légiósokra épül, ha közülük hárman extrát játszanak, akkor tudnak nyerni hazai pályán, ha négy, akkor biztos. Most a magyarok is jól szálltak be, gondolok itt Takácsra és Fazekasra, akik megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. A Sopronnak a gyengéje az, hogy el tudja őket vinni a hév és sok olyan dobást vállalnak, ami nem helyzet. A Szolnok játssza azt a stílusú kosárlabdát, amivel az alapszakaszban vezette a tabellát, viszont a kupadöntőn lehetett látni, hogy ők is sebezhetőek és ha nem mennek a kinti dobások, akkor ők is bajban vannak. Vannak nagyon jó bontó játékosaik, csak ők nem mindig a legjobb megoldást választják. Nem írnám le a Sopront, lényegében nekik ez egy jutalomjáték, a tét inkább a Szolnok vállát nyomja. A vendégek szeretnék minél előbb lezárni ezt a párharcot, ami szerintem sikerülhet is nekik. Ha nehezen is, de kiélezett csatában, egy ponttal nyer a Szolnok a véleményem szerint.

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
kormendinekjoRougedonnarummanyolcmegnyolckapuskiraly Recent comment authors
Rouge
Olvasó

“… Most a magyarok is jól szálltak be, gondolok itt Takácsra és Fazekasra, akik megmutatták, hogy lehet rájuk számítani…”

Fazekas nulla ponttal és 1 VAL értékkel zárt,
ezt azért nem nevezném annyira jó beszállónak.

Lacika, ha te kurvára nem láttad ezt a meccset, akkor legalább nézz bele a statba
(mielőtt hülyét csinálsz magadból).

nyolcmegnyolc
Olvasó

A bajnokságban 3meccs, 3 győzelem az Skc ellen. Felkészült egy szakértő. ( Nem fekszik)

Heindrich
Olvasó

OLAJ-t szádra ne vedd, főleg arra a köpősre! Rossz ómen ha szolnoki győzelmet jósol Kálmán úr ☹️ A hosszabb cserepad dönthet a javunkra, de a Tippmixen most nem rakok meg semmit. Ebben a fordulóban bármi lehet.

Petike97
Olvasó

Szerintem az Alba-Deacnál nem lesz elég 3meccs..A legkeményebb párharc.A Szeged és a Falco húzhatja be 3-0val formákat tekintve.??

SárgaPárna
Olvasó

A Paks és a Körmend tuti kikap, toronymagasan ők a legszarabbak a nyolc között. A Pécs és a Kaposvár jobban megérdemelte volna, hogy itt legyen.
A Szeged és a Falco győzelme tehát sima… Szerintem a Sopron is nyerni fog holnap és az Alba is.

kormendinekjo
Olvasó

sp1-bb1

Vulcano
Olvasó

Szerintem a DEAC inkább fog kiegyenlíteni, mint a Paks.

Doki
Olvasó

Lacika nézz utána,de a félidőben 52-52 volt a Sopron javára!!!!

Zsarkov
Olvasó

Nem számít…, az ezüstöket is erkölcsi aranynak hitte…?

kapuskiraly
Olvasó

Jajj apám! ez az erkölcsi arany ez ott van. Once Silver always Silver 🙂

donnarumma
Olvasó

Bár Nektek nyugat-nyugat, de az “erkölcsi érmeket” Körmenden osztották nem Szhelyen…

kormendinekjo
Olvasó

Szó nincs a Körmendről, de idehozod, aranyai (3 bajnoki, hét kupa) van a Körmendnek.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés