Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kálmán László szerint kulcsmeccsek jönnek az elődöntőkben

Állandó szakértőnk két hazai sikert vár.



:

:

Mindkét elődöntő 1-1-es állásról folytatódik a mai napon. Állandó szakértőnk, Kálmán László elemezte ki a mérkőzéseket.

Szolnoki Olajbányász – DEAC: A DEAC az első mérkőzésen is tartotta magát Szolnokon, de a második félidőben az Olajbányász bedarálta őket. Ez betudható annak, hogy egy kicsit ki voltak facsarva, mert öt meccsre kényszerültek az Alba ellen. Ettől függetlenül Debrecenben egy magabiztos játékot nyújtottak az első félidőben, már húsz ponttal is vezettek, amikor a Szolnok elkezdett feljönni és nagyon okosan támadta azokat a területeket, amelyekben eredményes tudott lenni és megszorongatta a hazaiakat. A DEAC-nak kellett az, hogy Moody végre játsszon egy extra meccset, amit mindenki elvár tőle. Most megtalálta azt az énjét, amivel a csapatát győzelemre tudta vezetni. Ez egy érdekes összecsapás lesz, mert az Olajbányász egy nagyon stabil csapat, ráadásul pályaelőnyben is van. A harmadik meccs nagyon fontos, mert ha a vendégek nyerni tudnak, akkor olyan energia szabadul fel bennük, hogy otthon már le is tudják zárni a párharcot. Én arra tippelek, hogy a szolnokiak a szurkolói támogatást kihasználva be fogják bizonyítani, hogy van még bennük tartalék és egy tudatos játékkal egy nagyon szoros mérkőzésen legyőzik a Debrecent.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák: A Falco szerintem egy kicsit meglepetés vereséget szenvedett Szegeden, mert nem számított rá sem a szakma, sem pedig a szurkolók, hogy 95 pontot fognak kapni és elveszítik a találkozót, főleg úgy, hogy az első meccsen gáláztak és kiütés lett a vége. Ezért szép a kosárlabda, mert minden mérkőzés mást tartogat és Szrecsko Szekulovics nagyon jól feltüzelte a játékosait és nagyon jó taktikával küldte a pályára őket. Az egy más kérdés, hogy mindemellett Govens egy extra napot fogott ki. Lehet, hogy az elején egy kicsit hiba volt Andersonnal fogatni a szegedi húzóembert, mert Govens azért eléggé rutinos játékos és nagyon jól ki tudja használni azt, hogy ha nála alacsonyabb ember van rajta. Ilyenkor vagy viszi a pozícióba, vagy át tudja dobni. Lehet, hogy ezen kellene változtatni, hogy magasabb játékos álljon rá és akkor nem tudná olyan önfeledten támadni a gyűrűt. De ez csak az én véleményem. A másik pedig az volt, hogy sokkal élesebb volt a Szedeák, minden labdáért küzdött, harcolt, mindenképpen meg szerette volna verni a Falcót és ez össze is jött nekik. A sárga-feketék egyénieskedtek és későn találtak magukra. Itt is egy kulcsmérkőzés következik, ahol amelyik csapat nyer, az fogja kiharcolni a döntőbe jutást. Én arra tippelek, hogy hazai pályán a Szombathely a közönség által támogatva tíz pont körül nyer. Ez viszont csak abban az esetben valósul meg, hogy ha meg tudják oldani Govens semlegesítését.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés