Bajnokság
Kálmán László szerint a ZTE akár meg is lepheti a Paksot
Állandó szakértőnk elemezte a hétközi párharcokat.

:
:
A BB1.hu állandó szakértője több szoros mérkőzést is vár a hétközi mérkőzéseken. A Falco magyar bajnok irányítója és korábbi vezetőedzője, a 78-szoros magyar válogatott Kálmán László szerint a ZTE akár meglepetés eredményt is elérhet a Paks ellen.
Sopron KC – Kaposvári KK:
A Sopron hazai pályán eddig jól szerepel és az irányítója elküldésével más stílusban kosárlabdázik. Lényegében a légiósok szabják a csapat játékát, például Thompson, aki a magyar bajnokság egyik legponterősebb játékosa. Igaz, hogy néha túlvállalja magát, de extra képességekkel rendelkezik és eltudja dönteni a mérkőzéseket. Jogéla is meghatározó náluk, ő leginkább csereként szokott pályára lépni, nagyon okosan, tudatosan használják ki a képességeit. A magyar játékosok is megteszik, amit tudnak, de nem ők a meghatározóak. Régen ez nem így volt, de most már annyira kevés a jó magyar játékos a pontvadászatban, hogy ebből a Sopron most nem tud profitálni és olyan játékosokat igazolni, amelyekkel odakerüljön a bajnokság élmezőnyébe. Ahhoz, hogy valaki ott legyen, kellenek a jó honi kosárlabdázók is. A Kaposvár idegenben eddig mindegyik mérkőzését elveszítette. Náluk nem látok tudatos játékot, mindenki próbál valamit, mindenki rádob egyet; főleg a légiósokra gondolok. Nekik abban kellene nagyon sokat fejlődni és azt kéne megérteni, hogy csak akkor tudnak nyerni, ha csapatként játszanak. Curry szerintem nem egy tipikus irányító, nincsenek meg azok a paraméterei, amivel megfelelően tudná bontani a védelmet, alacsony termete miatt könnyen megállítják, vagy leszerelik. Ha bedobóként labdákat tudna kapni és nem kéne minden helyzetért vért izzadnia, akkor lehet, hogy jobban beleillene a csapat játékába. Ő szerintem egy kicsit öncélú és túl sokat van nála a labda, amit nem mindig arra használ, hogy kiszolgálja a társakat. Harminchárom évesen persze tudom, hogy el kell adnia magát jövőre is, de azt gondoltam, hogy ilyen rutinnal az ember már jobban átlátja a dolgokat. Rivers egy sallangmentes játékos, aki nem vállal feleslegesen, de neki is erőlködnie kell ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön, szerintem többet kellene rá játszania a somogyiaknak. Hendlein Roland rendkívül hasznos, jó játékos, nem használ el sok labdát, szedi a lepattanókat és teszi a dolgát, minden edzőnek egy ilyen kosaras az álma. Valahogy mégsem stimmel minden a Kaposvárnál, lehet hogy légióst kéne cserélniük – bár nem tudom, hogy milyen anyagi helyzetben vannak-, mert ha ez így marad, akkor a bennmaradásért fognak küzdeni az alsóházban. A holnapi mérkőzésen azt gondolom, hogy nem lesz meglepetés, tízpontos soproni sikert várok.
PVSK-VEOLIA – Jászberényi KSE:
A Jászberény egy nagyon nehéz szituációba került azzal, hogy elveszítette a fő támogatóját. Lehet, hogy majd februárra hoznak majd légiósokat és az alsóházi rájátszásban megpróbálnak bennmaradni. Ebben a rossz szituációban meg kell találniuk a módot arra, hogy az ottani magyar játékosokat felépítsék, gondolok itt Katonára, Füzire, Brbaklicsra, vagy Filipovicsra. Ők most meg tudják mutatni, tudnak fejlődni. A fiatal játékosoknál nagyon fontos, hogy ha hibáznak is, akkor ne cseréljék le őket azonnal, hanem megpróbálják biztatni és felépíteni őket. A JKSE most ebbe a szituációba került, ami szerintem nem feltétlen rossz a magyar kosárlabda szempontjából. Persze ugyanezt nem lehet elmondani az ottani szurkolók nézőszögéből, nekik ezt megélni biztosan nem egyszerű dolog. Érdekes, hogy a Pécs milyen utat járt be eddig. Voltak nagyon jó és nagyon rossz mérkőzéseik is. A játékoskeretük egy elég jó, improvizatív támadókosárlabdára van felépítve. A két amerikai néha túlvállalja magát és nem mindig a csapat érdekeit nézik. Ha ők ezen tudnak változtatni mentálisan és megértik, hogy mi a szerepük a pécsiek szerkezetében, akkor szerintem egy nagyon komoly csapatuk lesz a baranyaiaknak. Persze a fiatal, újonc kosarasokkal egy kicsit ezt nehezebb megértetni. Mindettől függetlenül a hazaiak az esélyesek, akik akár 20-30 pontos sikert is arathatnak.
OSE Lions – Szolnoki Olajbányász:
Ez egy érdekes mérkőzés lesz. A két piros-fekete alakulat tavalyi meccsén az OSE nagyon simán megverte a Szolnokot hazai pályán. Az Oroszlánynál most is jó szelekcióval dolgoznak a játékosok, jól választják ki, hogy kinek mi a feladata, senki nem próbál meg olyat csinálni, amit nem tud. Ez ennek a csapatnak az ereje, mindenki teszi a dolgát, beállnak egymás mögé, harcolnak, küzdenek és hisznek magukban. Megmutatták az Alba és a Falco ellen is, hogy hazai környezetben életveszélyesek, úgyhogy ha engedik őket játszani, akkor bárkit meg tudnak verni. Komoly potenciált látok bennük, nem írnám le őket a holnapi találkozón sem. A Szolnok extra teljesítményt nyújt eddig, hozta azokat a meccseket, amiket hozni kellett. Tavaly ezeket többször is elveszítették. A magyar magjuk nagyon harcosan játszik, igazi munkás emberek, akik teszik a dolgukat, ami mellett távolról is remekül dobnak. A tavalyi évhez képest az is látszik, hogy van önbizalmuk, sokat fejlődtek. Katonás kosárlabdát játszanak, precízen fel van építve a játékuk és nagyon jól van összeválogatva a légiós kontingens nemzetisége. Tudják, hogy mit vár tőlük a vezetőedző és a stáb, ők pedig ezt meg is teszik. Ha ezt tudják hozni idegenben is – és miért ne tudnák -, akkor a holnapi meccset egy szoros csatában, 1-2 ponttal meg is fogják nyerni.
Egis Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák:
Mindkét fél jól szerepel eddig a bajnokságban. A Szegednek nincs olyan mély rotációja, mint a piros-feketéknek, de extra légiósaik vannak és csapatként funkcionálnak. Dzeletovics négyes poszton meghatározó kosaras, rutinos, okos, jó a keze és a védekezésben is a hasznára van a csapatnak. Govens már a sokadvirágzását éli, ők ketten szállítják a pontokat, de a magyar játékosok is kiteszik a szívüket a pályára, ami sokszor eredménnyel is párosul. Ők egy üde színfoltjai a bajnokságnak. A vasiak eddig esélyeshez méltóan hozták az eddigi meccseiket, voltak nagyarányú győzelmeik is, de volt egy-két szorosabb is. Hazai pályán őket tartom az esélyesebbnek. Lehet látni, hogy náluk is vannak egyéniségek, de csapatként igazán erősek. Van 6-7 azonos képességű kosarasuk, akik bármikor bevethetőek. Nagyon szépen építik be a fiatalokat a csapatba, gondolnak a jövőre és nemcsak az eredmény a fontos, hanem hogy pár év múlva milyen merítési lehetőségük lesz a magyar játékosokból. Azt gondolom, hogy jó úton járnak, hogy elkezdték ezt a programot, mert azért legyünk őszinték, a piac elég soványka. A Szeged nem fogja hagyni magát, de szerintem a Körmend 2-3 ponttal nyerni fog.
Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE:
Papíron mindenki azt gondolja, hogy a Paks simán lefogja lépni a ZTE-t és a forma alapján erre azért meg is van minden esély. A Zalaegerszeg eddig elég hektikusan szerepel, mindössze egy győzelemmel rendelkezik. Nem tudom, hogy ott mi lehet a probléma, mert a játékosok semmivel nem tudnak kevesebbet, nem felejtettek el kosárlabdázni a tavalyi évhez képest, de valami nagyon nem klappol a csapatkohézióval és információim szerint az öltözői hangulattal sem. Ettől függetlenül több mérkőzést hazai pályán nem veszíthetnek. Ahhoz viszont, hogy a Paksot megverjék egy extra támadójáték kellene és legalább 80 pontot kellene dobniuk, ami mellett a védekezésükön is javítaniuk kellene. Rengeteg könnyű kosarat kapnak a mérkőzéseken, a kettő-kettő védekezésük nagyon lyukas, gyenge oldali besegítésük szinte sosincs. Azt gondolom, hogy van dolga a vezetőedzőnek ezekkel a játékelemekkel. Én nem szeretném ennek az okát firtatni, nem én vagyok az edző, majd a nálam okosabbak biztos kitalálják, hogy mi a probléma, de eddig a kék-fehérek játéka nagy csalódás. Nem is az a csalódás, hogy kikapnak, vagy nem, hanem a mutatott játék. A Paksnak is voltak nehezebb mérkőzései, viszont a végjátékot a rutinos játékosainak hála mindig behúzza. Mindig elő tud lépni tőlük valaki, aki választ egy jó megoldást, vagy ad egy extra passzt. Az ASE magyar játékosai remek egyveleget alkotnak a légiósokkal, jó keretet hozott össze Braniszlav Dzunics vezetőedző. Holnap is őket tartom a mérkőzés esélyesének, viszont a ZTE-nek nincs több lehetősége a hibára. Ha szerdán is kikapnak, akkor valamilyen változást kell eszközölni a csapaton belül, akár légióst kell cserélni, vagy valami mást kell kitalálnia a vezetőségnek. Éppen ezért azt várom, hogy a Zalaegerszeg meglepetést okoz, de ha nem, akkor a klub részéről lépni kell.
fotó: Nyugat.hu

Borzasztóan tehetségtelen edző Nazor. Szerencséje van, hogy nem tudják a szurkolók ezzel szembesíteni. Tavaly Bencze összerakott neki egy jó anyagot, ami az ordibálásával fel tudott 1-2 meccsre tüzelni. Paks hülyére veri ezt a csapatot. Remélem utána takarodik innen.
Buktatás lesz!Nazor vasfegyelme süket fülekre talált!Felkészült Bencze Tamás!?
Köcsööög, ne tegyél ránk, az nekünk nem jó!
1-2ponttal
Ha könyöklaci a Zte-re tippel, akkor nagyon simán nyer a Paks ???