Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Kálmán László szerint a Falco nyeri a második mérkőzést

Állandó szakértőnk osztotta meg gondolatait a hétvégi mérkőzésekkel kapcsolatban.



:

:

Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Az első mérkőzésen két teljesen különböző félidőt láttunk mindkét csapattól, az elsőben az Alba dominált, sok könnyű kosarat tudtak szerezni, látványosan és könnyedén játszottak, míg a Falco sok könnyelmű hibát vétett, gondolok itt a labdaeladásokra, ki nem kényszerített rontásokra. A másodikban óriásit fordult a mérkőzés képe, mindössze 21 pontot dobott a Fehérvár, öncélúan kosárlabdáztak, szembetűnő volt, hogy Ford, aki remekelt az első félidőben alig dobott rá a folytatásban. Azt gondolom a Falco védekezése fojtogató volt, támadásban okosan játszottak. Konakov mester remekül nyúlt a mérkőzésbe és szeretném kiemelni Keller Ákos védekezését. A holnapi egy teljesen másik mérkőzés lesz, az Albának mindenképpen nyernie kell, mert 0-2-ről nem hiszem, hogy fel tudnak állni, én most szombathelyi győzelmet tippelek.

Egis Körmend – Zalakerámia ZTE KK

A Körmenden lehet látni Chambers hiányát annak ellenére is, hogy Doktor Péter jó teljesítményt nyújt, nem lehet rá panasz. A Falcóhoz hasonlóan a Zalaegerszegnek is jót tesz, hogy a második félidőben nem kell megfelelniük a fiatal szabálynak, olajozottabban működik ilyenkor a rendszer. A Körmend nem fogja olcsón adni a bőrét ebben biztosak lehetünk, pikáns rangadó lesz, a harmadik helyért mind a két csapat mindent meg fog tenni, én most azt mondom, hogy hazai pályán a piros-feketék kiegyenlítenek.

Budapesti Honvéd SE – HÜBNER Nyíregyháza BS

Hatalmas téttel bíró mérkőzés következik itt, sorsdöntő találkozó ez a kiesés szempontjából. Ha az egész éves teljesítményt nézzük, akkor a Honvéd megérdemelné a bennmaradást, de ha ezt a mérkőzést elveszítik akkor 1 győzelemmel és 3 vereséggel állnának a Sharks ellen, ami beszédes volna ezesetben. A Nyíregyháza mutat életjeleket az alsóházi rájátszásban, nagy bravúr lenne idegenben a közvetlen riválist legyőzni. A Honvédot tartom a jobb csapatnak, ezért én hazai győzelmet tippelek.

Atomerőmű SE – MVM-OSE Lions

A Paks elég nagyarányú vereségből érkezik, igazi tétje azonban már nincs ennek a mérkőzésnek, így mindkét edző bátrabban nyúlhat a fiatal játékosokhoz a rotációban, sokat jelenthet nekik a bajnokság ezen szakasza. A 9. hely valamilyen szinten vigasztalhatja majd a győztest, főleg az ASE-nak a tavalyi szezon után. Csirke Feri mindig maximalista és biztos vagyok benne, hogy a játékosok mindent megfognak tenni azért, hogy győzelemmel zárják a bajnokságot hazai pályán, így itt a Paksra teszek.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Kometa Kaposvári KK

A Szeged nagyszerű formába került, sorozatban nyerik a meccseket, most teljesít úgy, ahogy azt a játékoskeret minősége miatt elvártunk tőlük, inkább az volt a meglepetés, hogy voltak kiesési gondjaik. Most, hogy lekerült róluk a teher sokkal magabiztosabban és felszabadultabban kosárlabdáznak, meg is van az eredménye. Nem lesz azért egyszerű dolguk, a Kaposvár rotációja nagyon leszűkült a légiósok távozása után, de Nyíregyházán jó teljesítményt nyújtottak a fiatalok. Ennek ellenére szerintem a Szeged megnyeri a mérkőzést.

26 hozzászólás

26
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
18 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
MendezJonVulcanoPojacawiley Recent comment authors
Jon
Olvasó

Reméljük Lacinak igaza lesz.

Pojaca
Olvasó

Bebukod Lacó mert nyer az Alba meg a Zete is! A holnapi nem a vas megyei csapatok napja lesz!

Vulcano
Olvasó

Jaj ne. A végén még 1:1 lesz az állás a bajnoki döntőben. Ekkora égést nem tudom hogy tudnánk elviselni.

Pojaca
Olvasó

Ujjujjj most látom, hogy Smith nem lesz. Így már más a helyzet azért, a Körmendet mondanám esélyesebbnek.

Mendez
Olvasó

Tudjuk Pojaca, az első meccs előtt is megmondtad a tutit, hogy elhozza az Alba.
Úgyhogy köszi, ez jó előjel nekünk.
???

Pojaca
Olvasó

Várjuk ki a végét.

Mendez
Olvasó

Annak a meccsnek már vége.
És nem hozta el az Alba.

Pojaca
Olvasó

Ha este 10kor is ilyen nagy lesz az arc és félig kézben lesz a trófea, majd akkor le lehet szólni a szakmai hozzáértésem, addig nem!

Xero
Olvasó

Mi ebben a nagy arc? 😀 Azt a meccset megnyertük, vége van. Nem jött be amit írtál, pont. Ettől függetlenül ma nyerhet az Alba, de az már nem változtat az első meccs eredményén..

Mendez
Olvasó

Hagyd, már rájöttem én is, hogy, reménytelen.
Minden meccs előtt beírják, hogy na most majd kikap a Falco, aztán ha 20-ból egyszer bejön akkor itt vergődnek.
Szánalmas.

YoWassupFam
Olvasó

Imo a Falco ezt le fogja adni load managment címke alatt és csak az ellenfél fárasztása lesz a cél. Nem ezt a meccset hanem a 3. és a 4. kell megnyerni. Ettől független egy látványos partyt várok sok zonával a vendégek részéről , 7-10 talán 15 pontos Fehérvári sikerrel a végén.

Bencur2021
Olvasó

Szerintem a 7 fős rotációnkkal ebbe Kovács Benit is beleszámolva, nem tudunk arra játszani, hogy majd az Alba elfárad.

wiley
Olvasó

Az Alba rotációja sem nagyobb. Nem tudom mit kell még mindig ezen rúgózni…

Jon
Olvasó

Nem “rugózik”, szerintem arra gondol, hogy nincs igazán alapja a meccsleadásnak és részünkről legfőképp a párharc elhúzása nem lehet olyan cél, amiből biztos jól jönnénk ki.

YoWassupFam
Olvasó

Load Management mellé bővebb rotáció párosul. Nem lepődnék meg ha 4-8 percekre pályára kerülnének olyanok akik amúgy nem. Btw lentebb a load management kikezdőknek: javaslom a nyugati kosárbajnokságok követését. Tudom fura , hogy a magyar bajnokságon kívül van más. Hányszor mondták el a nagy edzők , hogy a rájátszás egy maraton és nem sprint? Még mindig nem a mait kell megnyernie a Falconak. Továbbra is: nem kell egyetérteni, ez az én véleményem aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.:)

Xero
Olvasó

Szerintem erre nagy butaság lenne alapozni… Egy bajnoki döntőben nem lehet “alapból” meccseket feladni.

YoWassupFam
Olvasó

De ha rotáció szűkébe vagy és simán ki nézz egy 5 meccses párharc. Kurva sokat számít ez ilyenkor már.

Xero
Olvasó

Annyival nálunk sem játszanak többet egyes játékosok, mint az Albában. Zozó játszott 34 percet (És ő láthatóan bírja is), a többek mind 30 körül, de ez az ellenfélnél is így volt. Inkább a cserék minőségében van különbség a két csapat között, de eddig ezt Milos megoldotta.
Én erősen meglepődnék, ha feladnánk ezt a meccset. (Nyilván az más tészta, ha nagyon elmegy a meccs és már messziről látszik, hogy nem nyerhetünk..)

Vulcano
Olvasó

Bajnoki döntőben pont a legnagyobb hülyeség load managementet beiktatni?

Jon
Olvasó

A világ marhasága lenne leadni egy meccset is és remélem meg sem fordul senki fejében. Mindent meg kell próbálni minden meccsen, amit csak lehet.
A Falconak is lehet nyerési esélye Fehérváron, de buta dolog lenne azt hinni, hogy fordítva ez nem igaz!

WSreborn
Olvasó

Igaza van, ez 2-0 lesz, fejben sehol sincs az Alba a Falco-hoz képest. Minden másban 50-50lenne, de fejben nagyon gyenge már-már buta csapat az Alba.

Xero
Olvasó

Legyen igazad!! 🙂 Talán lendületből be tudjuk húzni idegenben is.. Mindenesetre az Alba van annyira rutinos, hogy ezt nem fogja tétlenül nézni..

Pbask
Olvasó

Szerintem pedig meg lesz.Egész szezonban idegenben jobban játszunk valamiért, az Alba elleni mérlegünk 4-1, és ha hozzuk azt a védekezést amit a kupadöntőben, illetve második félidőben, nem lehet probléma. Első félidőben nagyon rágörcsöltünk, ahogy Zozó is mondta. És már látom, hogy Brown kiesése a védekezést talán ha minimálisan zavarta meg, egyszerűen csapatszinten még mindig tökéletes, ha élesek vagyunk. Sorsdöntőnek tartom, ha behúzzuk holnap, akkor szerintem azt az Alba nehezen fordítja már meg.

Pbask
Olvasó

Na közben kikerült..köszi!
Bár nem tudom ebben mi volt moderáció alatt másfél napig..

Názáleti Blájen
Olvasó

hát kurvára remélem, hogy nem lesz igaza a táncos köcsögnek

Knézy Ernő
Olvasó

Nem mer mást mondani..
Laci?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés