Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kálmán László hosszabbításos körmendi sikert vár a Sopron elleni rangadón

Állandó szakértőnk szerint több mérkőzés is szoros végjátékot hoz majd.



:

:

Teljes fordulót rendeznek a hétvégén a férfi élvonalban. Állandó szakértőnk, Kálmán László mondta el a gondolatait.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Falco KC Szombathely: Hosszú kihagyása volt a csapatoknak, mindkét együttes jó formában fejezte be a válogatott szünet előtti szakaszt. A Kecskemét fontos mérkőzéseket nyert meg, karakteres játékot mutat és nagyon előkelő helyen szerepel a tabellán. Nem tudom legutoljára mikor szerepeltek ilyen jól, attól tartok, hogy nem mostanában, úgyhogy nagyon megsüvegelendő a teljesítményük. Rutinos játékosaik vannak, akik nem félnek felemelni a hárompontosokat, bátran elvállalják az utolsó dobásokat is, nyerő típusú kosarasaik is vannak. Ők az év meglepetéscsapata. A Falco is jó játékot nyújt mind idegenben, mind hazai pályán. A játékosok itt is önbizalommal játszanak. Szerintem az első félidő egy kicsit még lehet, hogy szorosabb lesz, de a fordulás után a Szombathely – ha teljes kerettel tud játszani – be fogja darálni az ellenfelét. Azt gondolom, hogy ha 10 ponton belüli vereséggel zár a KTE, az már a bravúr kategória lenne.

Naturtex-SZTE-Szedeák – HÜBNER Nyíregyháza BS: Ez egy érdekes párosítás lesz. A Szeged edzőt váltott, Simándi Árpáddal Debrecenben nyerni tudtak, ami egy nagy fegyvertény, szeretnék folytatni ezt a sorozatot, mert a tabella alján helyezkednek el. A Nyíregyháza egy ötös győzelmi szériát épített fel, ami tiszteletet parancsoló mindenki számára. Megjött a játékosok étvágya, felvették azt a ritmust, amit az A-csoport megkíván. Tudtak változtatni, meg tudtak újulni, tudtak igazolni, hiszen látták, hogy bele kell nyúlni a rendszerbe. Dicsérendő, hogy meg szeretnének kapaszkodni az élvonalban és egy stabil középcsapattá akarnak válni. A Blue Sharks két hátvédje meghatározó, de úgy érzem, hogy most inkább a centerposzton billen feléjük a mérleg nyelve, mert a szegedi magasemberek nem olyan minőséget képviselnek, kicsit lassúak, körülményesek. Ezért tippelek egy kétpontos vendég győzelemre.

Alba Fehérvár – Zalakerámia ZTE KK: Pikáns összecsapás lesz. Mindkét gárda edzőt cserélt, tudjuk, hogy Zollner milyen játékrendszert követel meg, egy szigorú támadójáték mellett egy nagyon magas szintű védekezést képvisel, nem sok szabadságot ad a játékosoknak. Kíváncsi leszek, hogy az Albára ez milyen hatással lesz, mert ott sok kreatívabb, az individuális játékot előnyben részesítő kosaras van. A ZTE elég rossz passzban van, viszont lehet látni, hogy ott is mindent megtesznek a változás érdekében, hiszen edzőt és játékost is cseréltek. A hagyományok kötelezik őket, hogy ne csak a bennmaradásért küzdjenek évről-évre, szurkolok nekik, hogy ez sikerüljön. Ezen a találkozón nem tartom esélytelennek a vendégeket, hiszen centerposztra is igazoltak és ezzel még teljesebb a keretük. Ha mindenki pályára tud lépni, akkor azt gondolom, hogy a Zalaegerszeg esélyes lehet. A Fehérvár inkább kinti kosarakkal operál és magas kettő-kettőkből oldja meg a helyzeteket. Ha a ZTE tud egy kinti-benti játékot is játszani, akkor nagyobb variálási lehetőség van a csapatban, még ha az eredmények nem is ezt mutatják. Ez egy nagyon fontos, négypontos mérkőzés lesz. Én arra tippelek, hogy a Zalaegerszeg meglepetést okoz.

Atomerőmű SE – DEAC-Tungsram: Itt is edzőcsere volt mindkét együttesnél. Örülök, hogy Gulyás Róbert vette át a paksi kosárlabdát, sok szép közös emlékünk van a válogatottból, illetve NB I-es mérkőzéseken is sokszor egymásnak feszültünk. Nagyon korrekt ember, aki ért is a kosárlabdához és jól átlátja a dolgokat. Bízom benne, hogy rendet tud tenni és elindulnak felfelé a tabellán. Megérdemelné a Paks, mert évek óta rengeteg energiát és pénzt fektetnek a csapatba. Igazoltak új játékost is, kíváncsi leszek, hogy ez hogyan fog elsülni, de biztos, hogy hatalmas motivációval lépnek majd pályára és az új tréner is tud majd új impulzust adni. A Debrecen egy kicsit a várakozások alatt szerepel, én az elején is mondtam, hogy ez kevés lesz tőlük ahhoz, hogy döntőt játsszanak. Időben kapcsoltak ők is, változtattak minden fronton, úgyhogy ez egy érdekes párharc lesz. A hazai pálya miatt tippelek egy párpontos paksi győzelemre.

Szolnoki Olajbányász – Kaposvári KK: A Szolnok most egy olyan vereséget szenvedett, ami nem volt bekalkulálva, de azt látni kell, hogy sok hiányzójuk volt és hátvédposzton nem tudtak úgy muzsikálni, ahogy az tőlük elvárható lenne. Szoros végjátékban maradtak alul, de ebből messzemenő következtetéseket nem kell levonni, mivel hosszú volt a szünet, sérültjeik is voltak. Ebből is látszik, hogy bárki megverhet bárkit és nincs olyan, hogy hazai pálya. Ezért jó a magyar bajnokság, mert nagyon kiegyenlített és jó színvonalú találkozókat lehet látni. Nem mondom azt, hogy biztosan nyerni fognak – bár a dolgok pikantériája lenne, ha két hazai vereséggel nyitnák ezt a szakaszt -, de arra tippelek, hogy a Szolnok pár ponttal nyerni fog, mert két vereség mélyen érintené a vezetőséget, a szurkolókat és a játékosokat is. Végig harcolva, de be fogják húzni ezt a mérkőzést. A Kaposvár játszott idén jobban, játszott rosszabbul is. Vannak nagy értékeik, gondolok itt Hilliardra, aki jól tudja szervezni a játékot, ponterős, viszont néha átesik a ló túloldalára és túl sokat vállal ha megy neki a játék, ha nem. Szerintem Nikola Lazics jól kihasználta ezt a pár hetet arra, hogy még jobban rendbe rakja a támadójátékot. A védekezésükkel eddig sem volt túl nagy probléma, a szerkezetükből adódóan tudnak mindent váltani, tudnak erős magas kisegítést védeni. Nem írnám le őket, de az Olajbányász nem fog két hazai meccset elveszíteni egymás után, 5-10 pontos hazai sikert várok.

MVM-OSE Lions – Pécsi VSK-VEOLIA: Mindkét együttes egy kicsit várakozáson felül szerepel szerintem, bár az Oroszlány az utolsó meccsén kikapott hazai pályán, ami nem volt bekalkulálva. Ettől függetlenül karakteres és jó csapatuk van a hazaiaknak, ez csak egy kisebb kisiklás volt nekik, lehet, hogy elhitték azt, hogy zsigerből meg fogják verni a Sopront, de nem így történt. Azt gondolom, hogy ha ők ugyanúgy állnak a meccsekhez, ahogy eddig és minden beleadnak, akkor van esélyük bárki ellen nyerni. Hozzá kell tenni, hogy a bajnokság végén szereplő csapatok ellen is így kell pályára lépniük, nemcsak a tabella első felébe tartozó együttesek ellen. Akkor van esélyük, hogy bekerüljenek az első tízbe és a rájátszásba kerülésért küzdjenek. A Pécs öt légióssal dolgozik, időben váltott a csapat, a bajnokság elején látták, hogy kevés lesz ez a játékosanyag és igazoltak fiatal magyart és légiós centert is. A PVSK is egy meglepetéscsapat, bárki ellen, akár idegenben is képes győzni. A hosszú kihagyás után arra tippelek, hogy az MVM-OSE Lions szoros végjátékban nyerni fog.

Sopron KC – Egis Körmend: Ez egy igazi Nyugat-dunántúli rangadó lesz, biztosan teltház és jó hangulat várja majd a feleket. A Sopronnál visszatért a korábbi sikeredző, aki egy győztes mérkőzésen debütált. Lecserélték az irányítót, aki sérült volt és nem tudta úgy kiszolgálni a társakat, mint az új játékmester. Lehetett látni, hogy mind az öt légiós 10-15 pontot dobott Szolnokon, úgyhogy csapatként nagyon erős az SKC és ha tényleg így egymásért tudnak küzdeni, akkor szép eredményeket tudnak elérni, akár már a Körmend ellen is. Minden esélyük megvan arra, hogy a soproni oroszlánbarlangban kiharcolják ezt a fontos győzelmet és elinduljanak felfelé a tabellán. Az Egis Körmend idegenben értékes győzelmeket szerzett és hazai pályán is hozta azokat a mérkőzéseket, amik kötelezőek voltak. Küzdenek, harcolnak a játékosait, igaz, néha öncélúak és nem azt a kosarast találják meg, akinek megy egy adott meccsen a szekér. Ezen kell változtatniuk és akkor sokkal eredményesebbek tudnak lenni, még tudatosabban, még okosabban kell felépíteni a játékukat és kíváncsi leszek, hogy az új center hogy fog beilleszkedni. Nem lesz egyszerű, mert Garrett jó játékos volt, sokat tudott segíteni. Ezen az összecsapáson egy hosszabbításos körmendi sikert várok.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
garciaGaligoWSrebornnemKalman Recent comment authors
garcia
Olvasó

Ezek után semmi értelme elmenni Sopronba.

Galigo
Olvasó

Legalább annyi esélyt adhattál volna a ZTE-nek, hogy sima Alba győzelmet tippelsz…

WSreborn
Olvasó

A próféta szóljon belőled Lackó, kivételesen nagyon örülnék ha bevàlnának a jóslataid

nemKalman
Olvasó

Köszönjük a szagszerű hozzáértézst Csulaci✌️

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés