Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kálmán László egylabdás hazai sikereket vár

Állandó szakértőnk szívesen nézné még a finálét.



:

:

Elérkeztünk a helyosztók második mérkőzéseihez. Az első találkozókat az Alba és a Falco nyerte, de most visszavágna Kecskemét és a Körmend. Állandó szakértőnk, Kálmán László szerint ez most sikerül is.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Alba Fehérvár: Az első mérkőzésen a félidőig nagyon jól tartotta magát a Kecskemét és vezetett is úgy, hogy kulcsjátékosaik hiányoztak. Lehet, hogy egy kicsit lebecsülte őket az Alba, vagy azt gondolták a hazaiak, hogy félgőzzel is nyerhetnek. A fordulás után észhez tértek, rákapcsoltak és egy húsz pontos sikert arattak. Teljesen mindegy, hogy eggyel, vagy hússzal nyer valaki, két győzelemig megy a párharc és a KTE mindent meg fog azért tenni, hogy kiegyenlítsen és megszerezze a bronzérmet. A Fehérvárnak nagyon erős a támadószekciója, valamint a magyar játékosok jól hozzák le a mérkőzéseket. Akkor van náluk gond, hogy ha a légiósok túlpörögnek és minden egyedül akarnak megoldani. Idegenben mindig más arcukat mutatják, mint hazai pályán. Arra tippelek, hogy ha a Kecskemétnek felépülnek a sérültjei – és bízom benne, hogy felépülnek, mert így van értelme a bronzmérkőzésnek, mert ez egy komoly eredmény -, akkor kiharcolja a harmadik mérkőzést, egy három pontos győzelemmel.

Egis Körmend – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely: Ennél jobb döntőt nem produkálhatott volna az élet, ebben a két városban szeretik igazán a kosárlabdát, lehet látni, hogy micsoda tömegeket mozgat meg a finálé és a sportág. Fantasztikus hangulatú első mérkőzést játszottak a felek, úgy hogy mindkét szurkolótábor előtt megemelem a kalapomat. Ez az igazi döntő, telt ház, jó csapatok. Nagy dolog a piros-feketék részéről, hogy nagyon okosan megszervezték a védekezésüket és a támadójátékukat is. Kevesebb pihenőjük volt jóval, mint a Falcónak, de nem tűntek fáradtabbnak, hanem lényegében faultproblémába kerültek. Amikor a Szombathely elment 5-8 ponttal, mindig tudtak válaszolni és nyílttá tenni a mérkőzést, lényegében az utolsó három percben dőlt csak el. Minden dicséretet megérdemelnek, hogy a papíron jobb erőkből álló Falco ellen ilyen találkozót játszottak. Durázi Krisztofert még én raktam be legelőször az NB I-be, úgy látszik, hogy nincs olyan rossz szemem hozzá, hiszen azt gondolom, hogy ő volt a Körmend legjobb játékosa. A sors pikantériája, hogy ő Falco-nevelés. Jól szállt be a meccsbe, de Ferencz Csaba és Kiss Mátyás is plusz volt a körmendiek játékában, míg a légiósok szerintem a tudásuk alatt teljesítettek. Gordon kicsit elfáradt a végére, a Szombathely szépen csapdázta, amiben fel is őrlődött, a végén már üres ziccereket hagyott ki. A sárga-feketék játékában meg kell említenem, hogy Perl Zoltán ismét foghatatlan volt, ő döntötte el a mérkőzést, de voltak kulcs pillanatai Váradinak és Golománnak is. Ami a Körmendnek hátrány lehet, az az, hogy csak egy magasemberük van, amit okosan ki is használt a Szombathely. Lényegében alsó poszton Barac sok labdát kapott, aki jól meg is oldotta ezeket a szituációkat. Igaz, a büntetőket botrányosan, pocsék százalékkal dobta, de nem tudták megoldani az ő semlegesítését. Kíváncsian várom a második összecsapást, de nem tudom, hogy Stokes játszik-e. Ha ő nem lesz, akkor a Körmend nagy hátrányba kerül, de én azt mondom most, hogy ne legyen 3-0 ez a döntő, egyenlítsen ki hazai pályán a Körmend és még egy 2-3 mérkőzésen keresztül tudjuk nézni ezt a nagyszerű finálét, mert ezt a kosárlabdázás csúcsa. Egy kicsit a hazaiakon lesz a nyomás, de látom azt, hogy felkészültek a játékosok, készen állnak az egyenlítésre. Arra tippelek, hogy két ponttal nyernek a piros-feketék.

13 hozzászólás

13
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
RedbiddonnarummaMilivojWSrebornKD Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Srácok!
-igazatok van abban :sok a vasi cikk,vasi szakértő stb…
De könyörgöm:
1, szhelyi az oldal
2, 2 vasi játssza a döntőt
3, a Falco jatszott a Bl ben….
Utazzanak el uborka szezonban Debrecenbe interjút csinálni???

Lehetőség:
-akit zavar,miert olvassa?
-kell csinálni Szolnokon egy oldalt(tradíció van szakember mint a sár) aztán lehet majd azt olvasgatni, kritizálni..

WSreborn
Olvasó

Így van Lacika, nem is szeretik máshol a kosárlabdát csak Vas megyében.
Szerintem felejtsük el a többi csapatot legyen Vas megyei bajnokság az NB1, talán Vaskeresztes odaér a bronzért.
A belem fordul ki már ettől Gumistól, Lacikástól, Rudistól….
Gondolom nem vagyok ezzel egyedül

Milivoj
Olvasó

Ez a 3 “szakértő” van az egész országban

Mendez
Olvasó

Kit kérdezzenek a Szarvast aki még a játékosok nevét sem tudja?

WSreborn
Olvasó

Egy biztos téged ne, neked a foci való, de lehet az is magas

KD
Olvasó

Laci, remélem most tévedsz.?Hajrá Falco!????4️⃣

Nikosz
Olvasó

Elloptad a nevemet…

Gallis
Olvasó

Igen Lacika, van ez így: Durázi valóban Falco nevelés. Ezt mondja egy igazi körmendi nevelés, aki minden korosztályban Körmenden (mini, “úttörő”, serdülő, ifi, felnőtt) tanulta a kosárlabda alapjait és lényegét, akkori nagy játékosoktól és edzőktől. (Németh István, Patonay Imre, Fodor Péter stb.).

Csak a Körmend! Hajrá MTE! Győzni kell!

Mendez
Olvasó

Szerintem a felnőtt csapatban nem játszott Körmenden.
Kosarazni meg a Hajnal Laci tanította meg ezt mindenki tudja.

Gallis
Olvasó

Körmenden tanult meg kosárlabdázni, ezt nem mindenki tudja, csak pár tízezren. De ez a mai meccs szempontjából végülis teljesen mindegy. Mendez, tartsd érvényesnek azt, amit gondolsz, és győzzön a Körmend! Sportszerű szurkolást mindkét oldalról ma délutánra.
Csak az MTE!
Hajrá Körmend!

Mendez
Olvasó

Ha olyan jól megtanították akkor miért nem kellett a Putesznak?
Miért a Hencsey lett az első számú irányító?

Redbid
Olvasó

Azért mert eszetlen volt!
Nálatok meg volt lehetősege ennek ellenére, így az idők során aztán beletanult!
De ott sem az eszéről volt híres, hanem a soha nem adom fel és felszántom a pályát akaratosságáról amit saját elmondása szerint is a körmendi közeg inspirált fiatalkorában!

De ő egy nagyon jó példa arra, hogy nem csak azt kell emlegetni, hogy a tehetség utat tör magának, meg, hogy 18-20 évesen kész játékos meg ilyenek, hanem az ő példájából is látszik, hogy szorgalommal, kitartással is lehet vinni sokra is akár!
Csak ahhoz több idő, türelem, és legfőképpen lehetőség kell!

pirosf
Olvasó

Játszott a felnőttben is pár meccsen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés