Utánpótlás
Kalassai Martin jó játékkal segítette győzelemhez a DEAC U23-as csapatát
Ponterősen játszik eddig a Zöld-csoportban.

:
:
A férfi NB I. Zöld-csoportjában vitézkedő DEAC U23-as csapata kilenc ponttal legyőzte a Bonyhád KSE együttesét. A Debrecen második számú gárdája így a 11. helyet foglalja el a tabellán, 7 győzelem és 10 vereség mellett.
Remekül szerepelt a találkozón a 2003-as születésű Kalassai Martin, aki kezdőként 16/12-es pontmutatóig, 2 lepattanóig és 4 gólpasszig jutott:
Nagyon jól kezdtünk, a második negyedben volt egy három perces periódus, ahol extrán védekeztünk és kosarat sem kaptunk. Személy szerint nekem az első félidőben nem ment a dobás, de a fordulás után feljavultam ebben a mutatóban.
Fiatal kora ellenére a kosaras nem játszik megilletődötten a sorozatban, három meccsen eddig több, mint 14 pontot átlagol. Egyszerre három bajnokságban is szóhoz jut (NB I/B, U20, U18), elmondása szerint az U18 élvez prioritást jelenleg.
– Elsősorban az U18-ra fókuszálok, de a másik kettő is fontos, nagyon sokat lehet fejlődni.
Majd kitért a jövőbeni céljaira is.
– Szeretnék minél hamarabb az “A-keret” közelébe kerülni, és megharcolni minden egyes percért, valamint folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.

Szólj hozzá!