Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Juhos Leventét bejelentették Szolnokon

Megtisztelőnek tartja, hogy az elmúlt 15 év legjobb csapatához szerződött.



:

:

A BB1.hu-n olvashattak róla először, hogy távozik Szegedről és Szolnokon folytatja pályafutását Juhos Levente. A válogatott erőcsatár érkezését Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója jelentette be az iszolnok.hu oldalnak.

– Amikor Pór Péter felhívott, nagyon megörültem, s nem csupán amiatt, mert igen régóta ismerjük egymást. Örömmel hallottam tőle, hogy ő lett a szakmai igazgató, ez számomra garancia volt. Az pedig kinek nem lenne megtisztelő, hogy az elmúlt 15 év legjobb csapata szeretné szerződtetni? Annyira egyértelmű volt a válasz, hogy egy héten belül már a papírokat is aláírtuk – nyilatkozta a portálnak döntése hátteréről Juhos. – Azért hízelgő ám, amikor egy többszörös bajnok edző a sokszoros bajnokcsapatba hívja az embert, ez kétségtelenül sokat jelent lelkileg is. Nagyon várom már a közös munkát, igyekszem mindenben az Olaj hasznára lenni. Mivel kifejezetten a csapatjátékosnak tartom magam, úgy gondolom, megtalálja az edző a helyemet a rotációban, én pedig az általa kitalált játékrendszerben igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból.

A 28 éves kosaras a következő szezonbeli várakozásairól is beszélt.

– Nehéz mit mondani, hiszen nincs még meg a teljes keretünk. Ugyanakkor a Szolnok az Szolnok, biztos, hogy erősek leszünk! Nekem csak egy célom van most, hogy az Olajjal a lehető legjobban szerepeljünk, ami nem lesz könnyű feladat, erős riválisok várnak majd ránk. Én mindent megteszek azért, hogy a csapat hasznos tagjává váljak, s játékommal erősebbé tegyem a gárdát.

Juhos elmondása szerint augusztus második felében már Szolnokon lesz.

fotó: iszolnok.hu

59 hozzászólás

59
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
20 Comment threads
39 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
AramisatibácsiJ.R.BenitezO1Gdrszepkaroly Recent comment authors
atibácsi
Olvasó

Fogadtuk mi már be Kellert, Simont, visszafogadtuk Ivkovicsot … Ez is menni fog! Ő is csupán egy munkahelyet váltó tehetséges srác, mint az előbb felsoroltak, vagy akár Benke Szilárd is. Profi játékosokról beszélünk mi, a profi fogyasztók. Mondjuk, én nem vagyok profi piaci szereplő, mert nekem nagyon fontos tényező a kötődés és lokálpatrióta szemlélet.

J.R.Benitez
Olvasó

Igy van. Elmúlt 20 évben mindig volt ilyen pikáns átigazolás. Mindenki túlélte. Fogja ő még szidni a Falcot Albát aztán minden el lesz felejtve. Nincs ezzel semmi gond. Pl nálunk Mujke Alexe stb soha semmi bajom nem volt velük. Ne legyünk dedósok. Sok sikert Levinek!

J.R.Benitez
Olvasó

Az elmúlt szezonban nyújtott teljesítménye alapján megérdemli. Reméljük Szolnokon tovább fejlődik és válogatott is profitál belőle!

Rouge
Vendég
Rouge

Oké, persze, Juhost megtapsoljuk,
de mi lesz Szilivel???

Kifütyüljük?

https://youtu.be/CVuCViO-QwY

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Melyik Szilit??A kaposváriegerszegiszolnokiszombathelyit??? 😀

derryl
Olvasó

Ki az a Szili?

drszepkaroly
Olvasó

MI VAGYUNK A REAL MADRID! 🙂

Bajnokcsapat!!

Rouge
Vendég
Rouge
drszepkaroly
Olvasó

comment image

derryl
Olvasó

Hülye!

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Igen böszme mozgásu az egyszer biztos…

Heindrich
Olvasó

Ha nem lett volna jó akkor nem viseltettünk volna iránta ellenszenvvel 🙂 Örülök, hogy a Szolnokot választotta! Csak az OLAJ!!!

dell
Olvasó

Szerintem örüljünk,hogy valaki jött is hozzánk és nemcsak ment. A tiszapartiparaszcigányok egy másik dolog de most van két játékosunk egy sérült Kovács és a Juhos mert ahogy tudom még a középszerű Rudner sem marad.Én a magam részéről megbocsátok ha olyan játékkal rukkol elő amit tud.Túl sok válogatásunk nincs a jelen helyzetben.

Zsarkov
Olvasó

Hát ja…, de legalább Pallait, Frankot, Taiwot beépíthetjük…, mikor, ha nem most!? Én örülnék mondjuk egy 6. helynek is, ha ezek a fiatalok rendszeresen jàtszhatnának 10-15 perceket legalább

Kendeffy Botond
Olvasó

Szerintem Juhos, jó, használható játékos. De 4-es és nem 5-ös. Egy jó 5-ös mellett megélne. Tóth Ádám viszont klasszikus 5-ös.

Rouge
Vendég
Rouge

Egy hónappal ezelőtt a franc se se gondolta
hogy Juhost állva fogjuk tapsolni,
Szilit pedig szórványosan (?) kifütyülni.

Nagyon jó igazolás, posztján talán csak Lóránt ilyen jó (de hát ő meg emberileg ugye….).

Csak ne sérüljön le.

WELCOME Levi!

Nagy szükségünk van ràd a kilencedikhez.

MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

Aramis
Vendég
Aramis

Nem vagy valami következetes rúzsos.
A szombathelyiek csak szimplán c*gányoztak, ezt azóta sem tudod feldolgozni.
Juhos emellett még le is parasztozott, ehhez meg felállva tapsolsz. ?

Rouge
Vendég
Rouge

A hozzád hasonló mocskos patkànyok ne szóljanak bele a nagyok dolgába, nuni…
pardon, Árámisz….

“….Aramis:

Még én, mocskos patkány szombathelyi féreg sem szeretném, hogy vége legyen a szolnoki kosárlabdának.
Nem vagyok körmendi meg zalaegerszegi.
Ilyeneket ők szoktak kívánni.
Tetszik
8-13
Nem tetszik
Válasz
2019.07.11. 20:59…”

Luminas
Olvasó

Végre eggyel többen vagyunk, én bízom benne. Üdv az Olajnál Levi!
Remélem, a nagy utálkozók, még soha nem szidták Juhos Leventét, soha nem buzizták, köcsögözték stb. amikor játszott az Olaj ellen, így teljesen jogos a felháborodásuk. Ha nem így lenne, akkor meg talán félre kellene tenni a fene nagy büszkeségüket és örülni, hogy egy magyar szinten egészen jó játékos igazolt ide. Várjuk a többi érkezőt is, na meg reménykedhetünk Vojában, még ha kicsi is az esély a maradására.
Hajrá Olaj!

Zsarkov
Olvasó

Jó mentalitású, kintről, bentről veszélyes magánember…, hívták magasabb alapfizetésért máshova is, de ő minket választott, vállalva, hogy csak a teljesítmény után fog igazán jól keresni, ilyenek kellenek most, akik felszedik a parkettát, Kovács Peti szintén ilyen.., amikor meg “tiszaparti cigányparasztozott”, lehet, hogy Szegedre gondolt!? ? Mindenki hibázhat, adjunk neki esélyt, hogy tiszta lappal indulhasson! Üdv. az Olajban Levente!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Dusan hasznosabb játékos, mint Juhos, majd meglátjátok. Juhos ügyes gyerek, de se nem 4es, se nem 5ös. Nem rossz, de bentről sem, meg kintről sem igazán jó. Tóth pedig egy masszív, echte center, amilyen magyar játékos nincs több. Csóri lehetne még talán, de ő már bőven kifelé tart. Más meg nincs.

Ézért játszik a magyar válogatott is center nélkül.

Zsarkov
Olvasó

Ádám mentálisan gyenge…, sokszor meggondolatlan, a saját csapatát sújtja a hülyeségeivel, szerintem, ha azt mondjuk, hogy Tóth helyett jött Juhos, nem egy rossz csere

Tomika2
Vendég
Tomika2

Több meccset nyert meg nektek Ádám, mint amennyit Juhos fog. A sérülékenységéről meg még nem.is beszéltünk. A lehetőségeitekhez mérten nagyon jó igazolás, de Tóthoz képest szerintem visszalépés. 2 ötös légiósra lesz szükségetek.

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

Szerintem is jobb játékos Tóth Ádám. Persze fura az összehasonlítgatás, mert nem is ugyanazon a poszton játszanak. De akár idén is láttunk több Olaj-meccset, ahol Ádám döntő faktor volt…

Tomika2
Vendég
Tomika2

4-es létére nem dob jól középtávolról, távolról meg pláne. Pedig az már szinte elvárás. Palánk alatt jobban szeret játszani, de ott sem az igazi.

WSreborn
Olvasó

Részemről fèlreteszem a múltat, de ehhez a pályàn fel kell szedni a parkettàt….Üdv az Olajban

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Srácok le vagyok maradva mi volt a múltban?

O1G
Olvasó

Egy fehérvári bajnoki cím ünneplésekor Supolával énekelték részegen a “tiszaparti c.gány parasztok..” kezdetű nótát.

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Van erről valahol videó???

O1G
Olvasó

Valahol, valakinek biztos megvan még. Nem egy mai sztori.

RRichieG
Olvasó

Ivkó,Juhos, mi jöhet még?? Kálmán Laci???

moldi56
Olvasó

Most nem vagyunk abban a helyzetben,hogy felhánytorgassunk neki bármit is,örülünk,hogy itt van.

makelovenotwar69
Olvasó

“nem vagyunk abban a helyzetben…”,
De abban igen, hogy Benkét mindennek elhordta jó pár szolnoki szurkoló…
Vagy most szegeden szidhatják Juhost…?

derryl
Olvasó

Tudod az a helyzet, az Olajból nem szokás a Falkóba igazolni! Egyszer Toni megtette, de egy év múlva pucolt is onnan. Arról nem beszélve, azért ment, mert üres volt a kassza!

donnarumma
Olvasó

Nem hát, mivel eddig minden jó játékos hozzátok,vagy az Albába ment x szer annyi pénzért..persze tudom az természetes, ha pénzért Ti visztek bárkit-bármelyik csapatból…de az már szentségtörés,ha a tőzsgyökeres Benke megy el tőletek…Nincs olyan magyar csapat,ahonnan nem vittetek még játékost

derryl
Olvasó

Mondja ezt, a ZTE fiókcsapatának szurkolója. Nyugodj le, nagy ívben leszarom, hogy lassan a marhahús kilójában spájzoltok be, most van pénzetek, ti vagytok a valakik, a nagy megmondók. Anno mi kaptuk az ivet, most ti vagytok a zászlóshajó.
Elnézve a hozzászólásokat, azért lejött benneteket sokkal többen utálnak, mint bennünket.

donnarumma
Olvasó

Ha leszarnátok,nem itt sírnátok mindenen..Olyanokat kértek más csapatokon számon,amit Ti egy évtizedig műveltetek…érdekes egy látásmód van arrafelé..
Az meg,hogy többen utálnak…megszámoltad? ?Vagytok itt kb. 20an akik csak a Falcot mocskolják. Sztem ennél a Tescoban többen utálják a szolnoki szurkolókat/bár kétlem hogy ilyen olajka 75,ricsike stb. azok/…de ha többen is…régóta tudjuk,hogy az országban is több a hulye,mint a nem..ezért is tartunk ott ahol..

makelovenotwar69
Olvasó

Szerintem Kovács Peti is tett egy kitérőt Szolnokról a Falcoba (majd vissza).
Annyi minden lehet (amit még a szolnoki szurkolók sem feltétlen tudnak), ami miatt a játékos úgy dönt, ahogy.
Nekem mindegy, csak durvának érzem Benke szidását, hiszen rosszat nem tett az Olajnak, csak jót.

Zsarkov
Olvasó

Játszott egy fél szezont, egy felet meg sérült volt…, én úgy érezném, hogy van adósságom, főleg, hogy marasztaltak is…, ez jellembeli kérdés, Kovács Peti teljesen más eset, őt soha nem is bántottuk…, neki van gerince!

moldi56
Olvasó

Azért nem vitte túlzásba a “jót tevést”.Az alapszakaszt sem játszotta végig.

derryl
Olvasó

Gyere Peti, a szolnoki cigányok szívesen látnak!

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
donnarumma
Olvasó

Szégyeld magad derryl! Ilyet mondani….

Bár a földid irta:
kekfr@nkos
Fehér ember nem felejt…

derryl
Olvasó

Tudod, erre vannak normális emberek is.

donnarumma
Olvasó

Tudom

derryl
Olvasó

Köszönöm többek nevében is.

Apropó!
A roma szó jelentése megvan? Valaki elmagyarázhatná, miért roma a cigány!?

donnarumma
Olvasó

Rohadtul nem érdekel,elhiheted…de itt amúgy sem ezért írtam..helyettesítsed be:
“szenny oldalon sok a mocsok”

derryl
Olvasó

Lovári nyelven: ember.
És mi vagyunk a rasszisták!

derryl
Olvasó

Bocsi, Levi!

Tarifa
Olvasó

Gratula. Várjuk a többi nevét is.

donnarumma
Olvasó

Ha a sérulesek elkerulik,jobb lesz Ő a hentes Tóth Á.-nál…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Vagy a favágó Tóth N.-nál…

donnarumma
Olvasó

ezt most hogy kombináltad ide,Te “észlény”?

derryl
Olvasó

Hármat találhatsz, a negyedikre ideges leszel!

donnarumma
Olvasó

.

ferrroil
Olvasó

Fiatalság,bolondság.Tudod,a megbocsátás…

milanka487
Olvasó

Üdv az Olajban!

kekfr@nkos
Olvasó

Fehér ember nem felejt…

moldi56
Olvasó

Valóban,fehér ember nem felejt,de most nem vagyunk abban a helyzetben,hogy a régi sérelmeket felhánytorgassuk neki,örülünk hogy legalább már ő itt van.Mert eddig csak távozókról szóltak a hírek.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés