Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jubilál a Horváth Zoltán Emléktorna

Az utolsó pillanatban változott a program. Váradi elmondta, a felkészülési időszakban a szakmai stáb dupla-terhelést szánt a játékosoknak.



:

:

Csütörtökön és pénteken jubileumi, tizedik alkalommal rendezik meg a Horváth Zoltán Emléktornát Szombathelyen, erről tartott ma délelőtt sajtótájékoztatót a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

Gráczer György, a bajnokcsapat ügyvezetője elmondta, az utolsó pillanatban változtatniuk kellett a torna menetrendjén.

– Megint eltelt egy év, ez már a tizedik, jubileumi torna lesz. Idén három külföldi csapat érkezik, Romániából a Temesvár, Szlovákiából a Révkomárom, Ausztriából pedig a Bécs. Az utolsó pillanatban megváltozott a torna menetrendje, az osztrákok kérését tiszteletben tartva fél 5-kor Temesvár-Bécs, 7-kor pedig Falco-Komarno mérkőzések lesznek. Remélem, hogy minden csapatnak a felkészülését jól szolgálja majd a torna. Ami a Falcót illeti: a nyáron hat új játékos érkezett hozzánk, Benke és Filipovity személyében két válogatott, rajtuk kívül az utánpótlás-válogatott Krivacsevics, akinek az édesapja legendás Falco-játékos volt, az első és a másodosztályban is rengeteget segített nekünk. Melléjük három új légióst kellett igazolnunk, miután csak Reddicet tudtuk megtartani a tavalyiak közül. Sajnos csak augusztus 20-án tudott összeállni a keret, amikor a válogatottak visszatértek hozzánk. Bízom benne, hogy ez a rövid idő is elég lesz a szeptember 17-i, Nagyvárad elleni tétmeccsig, hogy összeszokjon és olyan erőt mutasson a társaság, ami a továbbjutáshoz elég lesz – zárta szavait Gráczer György ügyvezető.

Ismét Horváth Zoltánra emlékeznek (fotó: Nyugat.hu)

A tulajdonos önkormányzat képviseletében ezúttal Illés Károly alpolgármester volt jelen.

– Köszönjük a szervezőknek, hogy minden évben megrendezik a tornát, így az Égi Center családjának körében emlékezhetünk egy nagyszerű emberre, egy kiváló sportolóra. A Falco eredményeire méltán lehetünk mi is büszkék, hiszen a sikereknek mi is részesei vagyunk azáltal, hogy tulajdonosként támogatjuk a csapatot. Fontos, hogy a fiatalok lássanak példaképeket, erre az emléktorna remek alkalom, hiszen itt személyesen is találkozhatnak velük. Annak is kifejezetten örülünk, hogy négy válogatott játékos léphet pályára a Falcóban. Nagyon szurkolok a csapatnak, persze elsősorban nem a győzelem, hanem a részvétel és a megemlékezés a fontos, de azért remélem, hogy a kupa itthon marad. A nézőknek nagyon jó szórakozást, a csapatoknak pedig sikeres, sportszerű játékot kívánok.

A csapatot Váradi Benedek kapitány képviselte. Elmondta, a felkészülési időszakban a Gasper Okorn vezette szakmai stáb dupla-terhelést szánt a játékosoknak.

– Nekem játékosként ez lesz a nyolcadik emléktornám. Nagyon fontosnak tartom, hogy „Cece” emlékét tovább őrizzük, és hogy az utánpótlás-játékosok is tudják, milyen kiváló emberre is emlékezünk ilyenkor. Fiatalabb koromból nekem is van egy kellemes, személyes tapasztalatom vele kapcsolatban, amikor az egyik sportkarácsonyon találkoztam vele. Rendkívül jó embert ismertem meg a személyében. Ami pedig a mérkőzéseket illeti: nekünk ez a két találkozó lesz az utolsó felmérőnk a Bajnokok Ligája-selejtezők előtt, biztos vagyok benne, hogy idén is jól szolgálja majd a felkészülésünket. Kicsit talán most még fáradtabbak vagyunk, a szakmai stábunk tudatosan úgy állította össze az edzéseinket, hogy kiderüljön, terhelés alatt, fáradtan is mit tudunk kiadni magunkból. Ennek azért is van jelentősége, mert edzőink az egész bajnokságra való felkészülést tartják szem előtt. Ma is játszunk egy zárt kapus mérkőzést a Sopronnal, majd csütörtökön és pénteken jön a torna, aztán kicsit pihenő, és persze készülünk a Nagyváradra.

Szeretnénk Cece emlékére mindent kiadni magunkból, bízom benne, hogy a szurkolóink is szép számmal kilátogatnak a mérkőzésekre, és Cece emlékére olyat tudunk alkotni, amire mi is és a drukkerek is büszkék lehetnek.

A X. Horváth Zoltán Emléktorna programja

2019. szeptember 12. csütörtök
16:30: Viena OC Timberwolves (osztrák) – Baschet SCM Timisoara (romániai)
18:15: Megemlékezés, megnyitó
19:00: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – MBK Rieker COM Therm Komarno (szlovákiai)

2019. szeptember 13. péntek
16:30: Mérkőzés a harmadik helyért
19:00: Mérkőzés az első helyért
Eredményhirdetés

HIRDETÉS

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
2lee14LightbringerderrylVince.Carter.15RRichieG Recent comment authors
2lee14
Olvasó

Ott leszünk Beni?. Hajrá Falco!

RRichieG
Olvasó

Gyurkabá, ha külföldi csapatot akarnak meghívni, akkor miért a Temesvárt és a Komárom csapatát hívják meg? Mindjárt írok ldd néven is.

derryl
Olvasó

Higgadj le!

Először is, Horváth Zoli emléke előtt fejet hajtok, ritka sportszerű, szimpatikus srác volt! Szép gesztus az emléktorna, ilyenkor sokan felelevenítik a régi arcot, a mozdulatokat, a szőke loboncot! A kevés magyar tehetség egyike volt!

derryl
Olvasó

Ezt már nem akartam az előbbihez írni, de nem bírom kihagyni, gondolom, azért ezeket a csapatokat hívtátok meg, hogy legyen KUPA a vitrinben! Király, így kell ezt! Már csak egy kérdésem van:
ez is zártkapus lesz?

Lightbringer
Olvasó

Higgadj le!

Először is, Horváth Zoli emléke előtt fejet hajtok, ritka sportszerű, szimpatikus srác volt! Szép gesztus az emléktorna, ilyenkor sokan felelevenítik a régi arcot, a mozdulatokat, a szőke loboncot! A kevés magyar tehetség egyike volt!

derryl
Olvasó

Legalább az idézőjelet tedd ki! Respect!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Szerintem üljetek fel egyszer egy távolsági buszra is, ha Gyuri bácsi elenged benneteket, meg kifizeti. Meg fogtok lepődni rajta, de Szombathelyen kívül is van élet…

Pl. a már említett Göcsej Kupa is jubilál, igaz ott már az 50. lesz, de az részletkérdés.

A szaréna takarító egyébként milyen érzésekkel várja a bajnokságot és hogyan telik egy napja?

pbask
Vendég
pbask

Heraklith?

Tomika2
Vendég
Tomika2

Az valami osztrák szigetelő cég nem? Hogy jön ide?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Még egy ilyen cikk alatt is ennyire primitív vagy?
Ha annyira nem vagy zalai,akkor mit zavar hogy a Göcsejről írnak-e vagy sem? A körmendi emléktornáról is volt több cikk,ott nem lázadoztàl… Csak ez zavar téged. Mèghogy nem vagy fóbiás…

Downtown
Vendég
Downtown

…..még ilyenkor is… ?‍♀️?‍♀️?‍♀️

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Downtown! Bocsi,ha fèlreérthető voltam,nem a Körmend ellen volt,csak a ti emlèktornátokról is van több cikk,példának hoztam fel neki. Inkább ilyen cikkek legyenek,ne pedig olyanok hogy kinek milyen csaja van.

Downtown
Vendég
Downtown

Ment a + tolem! ?
Peace! ?

Downtown
Vendég
Downtown

Cece emleke megerdemel egy ilyen tornat.
Rip Cece.

Berczi
Olvasó

Végre a program! Ott van a helyünk!
Hajrá Falco!

pbask
Vendég
pbask

nívós nevek

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés