Bajnokok Ligája
Jövőre két magyar csapat indulhat a Bajnokok Ligájában, új légiós érkezik a Falcóhoz
Gasper Okorn úgy érzi, az egész város mögöttük van.

:
:
– Épp előttem van egy papír, amelyen az áll, hogy Magyarország többek között Olaszország, Görögország és Litvánia előtt hetedik a Bajnokok Ligája-ranglistán. A Falco a legutóbbi három idényben elég pontot gyűjtött ahhoz, hogy a következő évadban egy főtáblás és egy selejtezős klub is képviselhesse a magyar színeket a sorozatban. A semmiből kezdtünk el építkezni 2018-ban, akkor még senki sem hitte el, hogy eljutunk idáig, lépésről lépésre haladtunk, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kezdtünk 2019-ben, s már a legjobb 16 között járunk mindössze két légióssal – megmutattuk, hogy ez igenis lehetséges! A mostani idény előtt sokan feltették a kérdést: vajon ez a megfelelő csapat, Milos Konakov a megfelelő edző? Nagy felelősséget éreztem, hogy összerakjam a keretet, és Milos keze alá dolgozzak. Ha valami nem működött volna, mindenki rám mutogat, ezért szerda este hatalmas kő gördült le a szívemről. Kiváló együttesünk van tele tehetséggel, tökéletes az összhang, jók az eredményeink, de még csak az évad felénél járunk. Az egyik célunkat teljesítettük, de szeretnénk megvédeni a magyar címeinket is. Hatalmas elégtétel volt szerda este: kiskölykökként kezdtük el a Bajnokok Ligáját, most már talán eljutottunk a tinédzserkorba – nyilatkozta a Nemzeti Sport munkatársának a Falco KC szombathely szakmai igazgatója, Gasper Okorn.
Úgy érzik, mögöttük áll a város, és a szurkolók szerdán igazi kosárlabda-hangulatot varázsoltak a csarnokba. A további előrelépéshez azonban szükség lehet még valamire, Gasper Okorn erről is szólt.
A Riga elleni találkozó után rögtön tartottunk egy megbeszélést, amelyen elmagyaráztam Gráczer György ügyvezetőnek és kollégáinak, hogy mivel az idény végéig szerda-szombat ritmusban játszunk, bizonyos időszakban hat magyar válogatott játékost is nélkülöznünk kell, ezért nagy kockázatot vállalunk, ha nem szélesítjük a keretet. Megkaptuk a zöld jelzést, úgyhogy elkezdtük nézegetni a jelölteket. Nem rohanunk, fontos, hogy a kiválasztott illeszkedjen az együttesbe, ezért türelmesek leszünk. A vezetőedző hozza meg a végső döntést, de alapvetően úgynevezett »stretch four« játékost keresünk, aki a gyűrűtől távol is veszélyes erőcsatár. Ebben az esetben Marvin Clark kizárólag a hármas pozícióban szerepelhetne
– mondta a tréner.

Boldog karácsonyt kívánok minden kosárbarátnak!
Szombathelyi kollégáknak külön üzenem, hogy jövőre remélem nem csak az NB1-ben lesz Falco-Olaj rangadó, hanem a BL-ben is!
?????
Viszont kívánom!
Boldog karácsonyt!
Legyen így!!! 🙂
Úgy legyen! De ne egymás kárára azaz ne egymást ejtsük ki ha lehet majd a BL-ből hanem inkább mindkét klub maradjon bent és tovább ameddig csak lehet ez igy összességében egy újabb lépés lehet a Magyar kosárlabdázásért a FIBA-nál! Gyűjtögessük a pontokat közösen! A bajnoki rivalizálás az ebben a helyzetben más lapra tartozik! Hajrá Magyarok!
ha két csapat volt egy országból eddig sem sorsolták őket össze egy csoportba. Kivéve pl. a török csapatokat. Ők 3 de volt úgy 4 csapat is indult. 2 egyenesen csoportba került, kettő selejtezős helyről.
Mivel sajnos idén nincs külön karácsonyi cikk (vagy csak vak vagyok és nem látom) ezért itt szeretném mindenkinek kellemes és boldog karácsonyt kívánni!
Viszont kívánom!??
Viszont kívánom!
Clark egy szint…,Barac bizonyította hogy ő kell nekünk, viszont ha újabb légiós jőn az ne csak a rotációt segítse, ha saját poszján mondjuk egy Beni-Szil-Zozo egyveleget tudna minőségben játszani! Délszláv játékosnak őrülnék,ott fejben nincs kecmec!
Először a légiósra reagálva várható volt és szükség is van rá, mert Clark nem 4-es, 3-mas poszton viszont nagy szüksége lesz rá a Falconak, mert Cummings, Drenovac és Laksa védése is kulcs lesz a Falco számára itthon. Meg persze a nemzetközi miatt is fontos a nagyobb rotáció. Ellenben Kovács Benedek helyében biztos nem ugranék ki a bőrömből. Elsőnek Somogyi vett el tőle meccsenként minimum 10percet, ezzel pedig konkrét közel nullára redukálódik majd a játékideje. Másodszor a BL-re reagálva. Nekünk ez nyilván jó hírnek mondható, de ha sikerülne is döntőbe jutni mi is és az Alba is problémákba ütközne. Persze a… Olvass tovább »
Falco magyar magja is szetfog hullani a szezon vegen.
Remelém pont annyira, mint tavaly. A 4 helyett lett 6 válogaott magyar.
Golománt nem lehet itt tartani. Nyilazkozta is, hogy Spanyolorsz.ban szeretne játszani. Zozónak 3 éves szerződése van.
Igen, Zozó még jövőre biztosan nálunk játszik.. Somogyit kétlem, hogy maradna.. A többiek közül minél többüket meg kell tartani..
Csak Golomán Gyurit emlegetve….szerintem is Falco mezben csak ez a szezon jutott belőlle nekünk! Érthető ha menni akar,nála minden feltétel adva is van egy komolyabb bajnokságban játszani.
Igen, nyilván mindenki elmegy. De akkor ennyi pénzért majd veszünk 2x ennyi jó légióst, és ott leszünk, ahol a többiek szeretnének.
Még, még, még ennyi nem elég!
De nem ám!
Profizmus!
Bólogatós Gyuszi bá persze hogy előránt még 10ezer USD-t havonta a széfből. Ezt eddig is tudta mindenki, nem lepődtünk meg. Lehet Lebron jön amúgy, a Falco KC költségvetése lassan a LA Lakerssel verseng.
Az nem tünt fel, hogy mivel a legjobb 16-ba jutott a Falcó, jövőre indulhat még egy csapat a BL-be. Ennyit az általad emlegetett Bólogatos Gyuri / nem Gyuszi/ báról meg a sok pénzről
De feltűnt. Ezt Szasza tudatosan csinálta. Úgy feltüzelte a 10es és 11es számú játékost, hogy idegállapotba kerültek és magukkal rántották az Olajt a Champions liga selejtezőbe.
Csak azert igazolunk mert tovabb jutottunk, amugy nem jott volna mar senki. 8 jatekossal ez ongyilkossag lett volna, 9 el is szukos.
akkor sok pénz lesz ott is, gondolom nem fogod szóvá tenni!
Idióta 🙂
Nagyon itt volt az ideje ennek a légiós igazolásnak.
Miután erősödik a mezőny /DEAC,ALBA,ASE,Sopron/,lehet további légiósok is szükségeltetnek majd a bajnokság második helyének megszerzéséhez, hogy lehetőségetek legyen a BL selejtezőjében vitézkednetek, a főtáblára kerüléshez!
Hajrá!
Korán keltél Bimbó, már elkezdődtek a sorik a Junoszty tv-n?
Hogy nézzél valami mást is a sorikon kívül, hátha segít a kosárlabda IQ-d fejlesztésében (tudom,hogy nem lesz egyszerű)https://www.championsleague.basketball/21-22/videos/Top-10-Plays-%7C-Week-10-%7C-Basketball-Champions-League-2021-22
Na meg az általad kedveld Zozóról, mint BCL MVP-jelöltről egy kis karácsonyi olvasnivalóhttps://www.championsleague.basketball/21-22/news/basketball-champions-league-mvp-race-season-six-second-checkpoint
Szuper hírek.. Várható volt, így, hogy tovább jutottunk. 🙂 Kíváncsi leszek, hogy kire esik a választás. Egy délszláv “katonának” örülnék, aki aláveti magát a csapatnak, kíméletlenül védekezik, de ha kell jól dob kintről.
Nagyon bizom benne h valami vajkezu lesz.
Nagyon nagyon kellett mar!!
Logikus lépés,egy Arnas Kazlauskas típusú 4-est keresünk még egy kicsit jobb védekezéssel.Azt hiszem, így nem leszünk esélytelenek a BL-ben a következő körben sem, 9-10 fős érdemi rotációval. Hazai pályán főleg mindenkire veszélyesek leszünk. Hajrá Falco!
Gratulálok, ez igen!
Nincs abban semmi meglepő hogy még egy légiós érkezik, ez teljesen logikus lépés volt a biztos folytatás után.
Ráadásul itt 10 kommentelőből 5 előre megmondta, 3 sejtette, 2 gondolta de letagadta ?
Zte-nél is mögöttük áll az egész város, mégis a tabella másik felén vannak összefosva, nem sokkal kevesebb költségvetésből mint pl a 2.-3. dobogós!!
Szakmailag jó döntést hoz a Falco. Szerintem így simán nyolcba juthatnak a Bajnokok Ligájában.
így elbaszni a szolnokiak karácsonyát…
Miért is? A Falco mellett idén megint őket érzem kiemelkedőnek (jelenleg). Így jövőre selejtezhetnek, és hátha sikerül bejutniuk!
Ezért jó a nemzetközi megmérettetés, nem a csapat képviseléséről szól (csak) , az országról is.
Egyáltalán nem kiemelkedőek idén, viszont sztem az Alba meg fog érkezni, így, h évek után úgy tűnik, van szakma és még ott lesz 2-3 esélyes csapat rajtuk kívül erre. Falcot most nem érzem, h bárki fogná…
De mennyire szeretne jó pár csapat ennyire egyáltalán nem kiemelkedőnek lenni és 11-2-vel zárni a az első körét az alapszakasznak. 4győzelemmel többet gyűjtve a 3. helyezettnél, és mindössze egyel lemaradva a Falcotól úgy, hogy az összes nyugati fellegvárban játszottunk már idén (Falco, Körmend, ZTE, Alba). Szóval ja, egyáltalán nem vagyunk kiemelkedőek. Persze azt se felejtsük ki, hogy a kezdő irányítónk 8hetet hagyott ki és a Falcoval ugyanannyi, a többi csapatnál meg 6 meccsel többet játszottunk és sokkal többet utaztunk. De ja, kívánom, hogy ennél kevésbé kiemelkedőbbek sosem legyünk! Mellesleg az Alba és a Deac odaérhet, viszont már egész nagy eséllyel… Olvass tovább »
Ha nem lesz edzőcsere,nem játszunk döntőt…?
Már megint velünk foglalkozol.Ugyan mivel lett elcseszve a karácsonyunk?
A tiétek már el lett baszva tegnap?????
Szerintem meg éppenhogy ellenkezőleg. Mivel a falco menetel tovább ezzel a Fibanál a Magyar kosárlabdázás is lépett egyet előre! Igy a Szolnok is! Téged Piros fekete szindróma gyötör!
Lelki toprongy…Mindenről Szolnok jut eszedbe? Miért nem költözöl ide? Légpárna….
Mi örülnénk neki ha odaköltözne,bárki is ő! Igaz személyiségét felvállalni még közöttünk sem meri,csak a nagy duma van! De tudod mit inkább nem kivánom nektek oda mert úgy gondolom nálatok is a többség azért normálisabban áll hozzá ehhez az egész rivalizáláshoz!
és az általad utált körmendi karácsony az már nem.érdekel napraforgó fotelnyuszi,próbálj meg konzekvensen egy csapatot utálni légyszives és ne csapongj, boldog ünnepeket
.na ezekszerint jézuska nem hozott neked semmit csak kimosta a szopóállarcodat?lelki sérüléseiddel fordulj szkrendelésre hidd el ott tudnak rajtad segitteni
?⚫????