Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jótékonysági célra ajánlották fel a BL-továbbjutásért járó prémiumot a Falco játékosai

A teljes csapat és a szakmai stáb is így döntött.



:

:

A bravúros BL-továbbjutásért kapott prémiumot a Falco játékosai nemes ügyre fordítják. Az egész csapat egyöntetűen a kezdeményezés mögé állt, és Váradi Benedekék mellett a szakmai stáb is támogatja az adományozást. C

A szombathelyiek csapatkapitánya a Falco honlapjának elmondta, a Riga elleni győzelem után nem sokkal pattant ki az ötlet a játékosok fejéből.

Nem volt kérdés, hogy a kapott összeggel egy fontos ügyet szeretnénk támogatni. A cél és az eszköz meg volt, és igazából rövid időn belül megtaláltuk, pontosan, mire is szeretnénk fordítani a prémiumot. A csapat egyik nagy rajongójának gyógykezelésére ajánlottuk fel az összeget. Keresztes Vida az összes hazai bajnoki és a legtöbb vendég mérkőzésen ott van a csapattal, annak ellenére, hogy betegsége miatt mozgáskorlátozott. Természetesen tudjuk, hogy rengeteg más nehéz helyzetben lévő család van, ahova szintén jó helyre került volna a felajánlásunk. Ezzel a kezdeményezéssel Keresztes Vida mellett, szeretnénk a hozzá hasonló nehezebb helyzetben lévő családokra is felhívni a figyelmet! Segítsünk Együtt!

– nyilatkozta Váradi.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

HIRDETÉS

34 hozzászólás

34
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
22 Comment threads
12 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
VulkanoMendezmakelovenotwar69NonameEndre Recent comment authors
Vulkano
Olvasó

Szép volt!

makelovenotwar69
Olvasó

Nagy elismerés jár mindenkinek, aki ebben az anyagias világban, főleg a profi sport környezetében ilyen nemes cselekedet hajt végre. Bár a hír most a Falco játékosokról és a stábról szól, de a hsz-ekből olvasható, hogy bizony ezt máshol is megtették.
Így max. respect minden önzetlen segítő embernek! Van remény!
Hajrá magyar kosárlabda!

Endre
Olvasó

Ez igen! ?

Rózsabimbó
Olvasó

Haladjunk!

Vulcano
Olvasó

Akkor haladj. Nem kell itt rontani a levegőt.

Rózsabimbó
Olvasó

Mit akartok még?

Noname
Olvasó

Mindenki látja milyen szar alak vagy!

Knézy Ernő
Olvasó

Jah.mint te ,Gyökérfajzat ?

Mendez
Olvasó

Na csak sikerült ezt a cikket is…gratulálok szolnokiak.

Knézy Ernő
Olvasó

Attila ! Z- hogy van?

Dudi
Olvasó

??????

Saki
Olvasó

Szép volt Fiúk!!!

Gallis
Olvasó

Nagy elismerés a Falco kosárlabda csapatának!

kormendinekjo
Olvasó

Respect Falco, az szép!

Drazsen Petrovics
Olvasó

Körmendiként is írom le a kalappal, nagyrabecsülöm ezt az önzetlen gesztust a szombathelyi csapattól.

Jamchi
Olvasó

Nagyon szép és nemes cselekedet, tisztelet a Falco-játékosainak!

Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Elismerésem! Ez igazi, önzetlen felebaráti cselekedet, megsüvegelendő! A mai rothadó világban jó látni, hogy van még emberség! Sikeres gyógykezelést kívánok ifjú szurkolótársunknak!

Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Erre vajon miért kaptam 4 mínuszt? Hiteltelen a Falcósok valóban nemes és önzetlen felajánlása? Vagy valakik azt hiszik, hogy én nem őszintén gondolom? Elképesztő és sajnálatos. De még egyszer ismétlem: ELISMERÉSEM ÉS SIKERES GYÓGYULÁST KÍVÁNOK!

royalka
Olvasó

Utánanéztem, hogy kinek is ajánlotta fel a Falco a továbbjutási prémiumot, és összeszorult a szívem. Nem tudtam, hogy Vida ennyire fiatal. Maximális tisztelet a játékosoknak,kétlem, hogy van olyan ember a Földön, aki ezzel a nemes cselekedettel ne értene egyet. Aki ide is képes rosszmájú, kétértelmű kommentet írni, az adjon hálát az Istennek, hogy nem az ő gyermeke van ilyen helyzetben. Mégegyszer, hatalmas elismerésem minden játékosnak, stábtagnak. Jó tudni, hogy igen, ilyen is létezik. Az önzetlen segítség…. nagyon szép gesztus volt.Vidának pedig a lehető legtöbb jót kívánok az életben, megérdemli! Szombaton ha lenne rá lehetőség, ezt személyesen is elmondanám neki, de… Olvass tovább »

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ez igen!

fanaticfantastic
Olvasó

Nagyon emberi! Elismerésem!

Knézy Ernő
Olvasó

Respekt!
(Megtehetik)

szurkoló
Olvasó

Ose szurkolóként megemelem a kalapomat a Falcó elött! Ez egy nemes cselekedet volt!

Viggiano
Olvasó

Megemelem a kalapom a játékosok és az egész stáb előtt! A tegnapi tisztes helytállásért pedig jár a gratuláció!

zetekosarak
Olvasó

Tiszteletre méltó kezdeményezés, a sport, és a jótékonykodás nem újkeletű, remélem nálunk is egyre több lesz az ilyen. Nem is olyan nehéz kimondani: hajrá Falco!

Marillion
Olvasó

Nemzetközi meccsekre mindenkitől jól esik a biztatás! Köszönjűk!

Vulcano
Olvasó

Az egész csapat együttérzésről és önzetlenségről tett tanúbizonyságot.❤️
Respekt?⚫?

Kaposkosár KKK
Olvasó

Nagyon nagy elismerés a játékosoknak ezért ,le a kalappal !

WSreborn
Olvasó

Maximàlis respekt!

Marillion
Olvasó

Jó hogy itt vagy…igaz hogy nagy a távolság,egyszer csak ősszefutunk…akkor a vendégem vagy!

red-black01
Olvasó

Ez rendben van így, szép volt.
A körmendi játékosok és az egyesület is jótékonykodott, sőt a körmendi szurkolói csoportok is gyűjtöttek és adtak át adományokat rászorulóknak.
Csak jelzem, remélem senki nem bunkózik a cikk alatt.

Marillion
Olvasó

Mivel a Falcoval kapcsolatos a dolog….ebből tényből kiindúlva mit is mondhatnék a normális hangnem reményében. A Kőrmendi adományozások tények ehhez nincs is mit hozzáfűzni!

Knézy Ernő
Olvasó

Jelzem az Olaj tábor is jótékonykodott ?
Nem csak ti ?

Marillion
Olvasó

Nektek is jár az elismerés,ilyen esetekben még az is elő szokott fordulni hogy minden szúrkolótábor beszáll ugyabba a kezdeményezésbe. közösen segíteni a legnemesebb dolog!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés