Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Jorgosz Vovorasz: Vállalom a felelősséget a vereségért

Edzői nyilatkozatok a hétvégéről.



:

:

Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 100-79 (24-19, 21-16, 25-18, 30-26)

Simándi Árpád, Szeged: Három negyeden keresztül jól játszottunk, a negyedik negyedben már nem úgy járt a labda, mint előtte. Büszke vagyok a srácokra, mert úgy játszottunk, ahogy hazai pályán játszani kell! Ezen az úton kell haladnunk, akkor sikeresek lehetünk!

Jan Pavlik, ASE: Gratulálok a Szegednek, abszolút megérdemelt győzelem volt! Nem a mai vereség a legnagyobb problémánk, mert nekünk ennél nagyobb gondunk van. Ha csak húsz percig játszunk a kellő hozzáállással, az nem elég, nekünk negyven percig kell a maximumot nyújtani koncentrációban, hozzáállásban, energiában. Nagyon bízom benne, hogy sikerül megtalálni erre a megoldást. Amikor probléma van, akkor derül ki, hogy milyen erős egy csapat mentálisan. Hétfőn találkozunk, és bízom benne, hogy mindenki felfogja, milyen helyzetben vagyunk. Ez a csapat mentheti meg a klub reputációját, mert ki lehet kapni akkor, ha odatesszük magunkat százszázalékosan. Nagy valószínűséggel negatív motivációt is alkalmaznunk kell, viszont most már vége a meccsnek, így nem tehetünk mást, csak készülünk a következő meccsre.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 74-81 (20-23, 18-13, 20-24, 16-21)

Forray Gábor, KTE: Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez. A kecskeméti csapatnak is jár a gratuláció, mert megmutattuk, hogy van karakterünk, egyenrangú partnerei voltunk a Szolnoknak. A végén rossz döntéseket hoztunk, és ezt megbüntették a vendégek. A sors fintora, hogy pont Pongó Máté hármasa végzett ki minket, azt gondolom, hogy az volt a döntő momentum. Rendre nüanszok hiányoznak, most már jó lenne, ha a végén mi örülhetnénk a győzelemnek. Én hiszek benne, hogy ez meg fog fordulni, és elindulunk felfelé. Köszönöm a közönségnek, hogy kiváló hangulatot teremtettek.

Gasper Potocnik, Szolnok: Egy nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen a koronavírusos megbetegedések után még nem száz százalékos a csapat. Tudtuk, hogy Kecskeméten nehéz lesz nyerni, de sikerült, és most ez a legfontosabb. Javítanunk kell azokat a hibákat, amelyekkel ma visszahoztuk a meccsbe a KTE-t. Nincs sok időnk, hiszen erőltetett menet vár ránk a következő hetekben. Sok sikert a KTE-nek a folytatásra.

Alba Fehérvár – Sopron KC 80-83 (18-20, 22-18, 13-20, 27-25)

Matthias Zollner, Alba: Gratulálok a Sopronnak, kiegyensúlyozott meccset vívtunk. Azzal nyerték meg az összecsapást, hogy a kulcsfontosságú helyzeteket jobban oldották meg, extra kosarakat dobtak. Ezúttal nem tudtuk megvalósítani, amit egész héten gyakoroltunk. A Szolnok ellen kiválóan játszottunk, ma sajnos nem találtuk a ritmust. Változtatnunk kell és fogunk is a következő mérkőzésen.

Kosztass Flevarakisz, Sopron: Jelentős győzelmet arattunk, őrizzük nagyszerű sorozatunkat. Pedig nem készültünk könnyedén, amerikai irányítónk Rickey McGill, súlyos sérülést szenvedett, a meccsen pedig Halász Ákos vált ki, az ő pótlásáról is gondoskodnunk kellett. Az Alba nagyon jó csapat, az egyik legkomplettebb a bajnokságban, itt nehéz nyernie mindenkinek. Örülök, hogy nekünk sikerült. A szurkolóink nagyon sokat segítettek, ezen az úton szeretnénk haladni tovább.

MVM-OSE Lions – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 55-73 (21-16, 11-20, 10-21, 13-16)

Sebastjan Krasovec, MVM-OSE Lions: Először gratulálni szeretnék a Falconak, komolyan vették a meccset, megmutatták a kemény védekezésüket, minden játékost játszattak. Ma megmutatták, hogy minőségi csapat. Nem játszottunk jól, megakadtunk a második negyedben, nem járattuk a labdát, ők pedig elkezdtek váltani és ezt egyéni megoldásokkal próbáltuk ellensúlyozni, ami nem nekünk kedvezett. Ellenük a gyenge védekezésünkön könnyű pontokat szereztek gyorsindításból, ez olyas valami ami ellen nem sokat lehet tenni, csak van van kontrollált támadás. Ha ez ni8ncs meg, azt gyorsan megbüntetik. Gyorsan csináltál is egy 10-0-át, és ott gyakorlatilag a meccsnek vége volt. Persze nekünk nem a Falco a fő rivális, fontos meccsek jönnek, most újra kell formálódnunk, és fel kell kéászülnünk a következő mérkőzésre Debrecenben.

Milos Konakov, Falco: Először is szeretném elmondani, hogy mindig örülök ha itt játszunk, nagyon szeretünk ebben a csarnokban játszani, ebben az atmoszférában. Ez igazi motivációt jelent. A mérkőzéssel kapcsolatban úgy gondolom az első 20 perc után ott álltunk fizikálisan ahol akartunk, a második félidőben az agresszív védekezésből gyorsindításokból könnyű pontokat szereztünk. Szerintem ez volt az egyik fő oka a győzelemnek. A másik, hogy meg tudtuk akadályozni az OSE támadólepattanóit. Előnyre tettünk szert és utána már kontrolláltuk a meccset a végéig. Két nehéz meccs után a BL-ben kellett ez a meccs, és pontosan erre is készültünk, mert az utóbbi két évben kemény meccseket játszottunk itt, és védekezésben erre készültünk, boldog vagyok mert az 55 kapott pont ezt igazolja.

Zalakerámia ZTE KK – DEAC-Tungsram 91-67 (24-17, 19-12, 23-20, 25-18)

Emir Mutapcic, ZTE: Büszke vagyok a csapatra és a játékosokra. Nagyon fontos mérkőzést nyertünk Debrecen ellen. Reméljük, hogy ezt tudjuk folytatni a következő mérkőzésen is.

Jorgosz Vovorasz, DEAC: Először is gratulálok a ZTE-nek és edzőjének nagyon energiával játszottak a mérkőzésen. Sorozatban ez a harmadik mérkőzés, ahol nem megfelelő koncentrációval játszunk. Vállalom a felelősséget a vereségért. Ez nagyon rossz képet fest rólunk az utóbbi időben. Sajnos nem tudjuk azokat a dolgokat megcsinálni, amit edzésen, de innentől azon leszünk, hogy a következő edzéstől kijavítsuk ezeket a hibákat.

Kaposvári KK – HÜBNER Nyíregyháza BS 86-78 (20-18, 18-22, 19-18, 29-20)

Nikola Lazics, Kaposvár: Nagyon nehéz játszani a Nyíregyháza ellen. Nekünk is gondjaink voltak három negyeden át. Rengeteg problémánk volt védekezésben és támadásban is. Statikus volt a játékunk, nem járt a labda, csak Martin játszott jó ritmusban. Az utolsó negyedben javítottunk és ezzel tudtunk nyerni. Újabb lépést tettünk az idei célunk elérése felé. Köszönjük a szurkolóink támogatását, sokat jelentett a nehéz periódusban.

Pethő Ákos, Nyíregyháza: Végig kontrolláltuk a játékot. A kaposváriak azonban az utolsó negyedben bravúros triplákat értek el, illetve két 2+1-es akcióból is pontokat kaptunk. Gyorsítottak a játékon és ezt már nem tudtuk követni. Ezúttal azonban olyan volt a védekezésünk, amelyre lehet építeni a jövőben.

Pécsi VSK-VEOLIA – Egis Körmend 80-84 (22-29, 20-19, 19-20, 19-16)

Andrija Csirics, Pécs: Az egyik probléma az volt, hogy az elején kaptunk nyolc triplát, mi pedig csak egyet dobtunk. Próbáltuk megállítani őket, de végül ott hagytuk üresen az ellenfelünket a vonalon. Nem értem miért történt ez, lassúak voltunk. Dobtak nyolc hármast és nem is tűnt nagynak a különbség a félidőben, 6-8 ponttal vezettek, aztán megpróbáltunk úgy visszatérni a pályára, hogy megtaláljuk az embert, aki kívülről eredményes. Brkics, Toma (Ivosev) jól játszottak, megtalálták a jó megoldásokat, de így senki nem győzi negyven percen keresztül. Nem volt meg a kellő energia, felébredtünk megint 3-4 perccel a vége előtt, de ez nem elég. Azt az energiát kellene az egész csapatnak az egész mérkőzésen tartania. Legfőképpen egy ilyen csapattal szemben, mint a Körmend.

Antonisz Konsztantinidesz, Körmend: Először is sok sikert szeretnék kívánni a Pécs csapatának, nincsenek könnyű helyzetben, több győzelmet érdemelnek. Számunkra nagyon fontos ez a győzelem, maradtunk az első négy csapat között a tabellán. Többször volt lehetőségünk arra, hogy hamarabb lezárjuk a mai mérkőzést, de a végére nagyon szoros lett. Szerencsénkre győztesként jöttünk le a pályáról, büszke vagyok a játékosaimra, hiszen végig küzdötték ezt a találkozót.

Fotó: Zsu

15 hozzászólás

15
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
Cibona5RantottaredmillerkapuskiralyWilson Recent comment authors
kapuskiraly
Olvasó

Kecskeméten szóltak már az edzőnek, hogy a felfele indulás az nem azt jelenti, hogy Kornál a 3. helyen leadta a csapatot, az új brigád meg elviszi a 9.-re? 🙂

redmiller
Olvasó

Neked szóltak már, hogy 5-6 emberrel edzést is nehéz tartani??? Gondolom nagyon tudod hány ember játszik nálunk sérülten, vagy betegen lassan két hónapja….

Cibona5
Olvasó

Ha valaki 2 hónapja betegen játszik, ott elég nagy bajok lehetnek. Kifogást meg mindig sikerül találni. Nem úgy nézett ki a csapat, hogy tele van sérültekkel.

kapuskiraly
Olvasó

Apám Téged humorból felmentettek? 😉

Wilson
Olvasó

Zollner: A Szolnok ellen kiválóan játszottunk, ma sajnos nem találtuk a ritmust.
Hogy mi, what?
Kiválóan játszottunk?!
Eddig is tudtam h ez a faszi fogalmatlan ehhez a játékhoz de most be is bizonyosodott számomra! Szolnok ellen az egyik legrosszabbul játszottunk a szezonban, egy szerencse h ők még szarabbak voltak!
Tényleg egy győzelemtől ennyire másként látja a dolgokat?
Szörnyű dilettáns egy ember ez!

Rantotta
Olvasó

Az igenis egy jó meccs volt, amit végre a védekezéssel nyertünk meg. Szerintem nem ő nem ért a kosárlabdához kettőtök közül.

Wilson
Olvasó

Többet felejtettem ebből a játékból, mint amit te valaha tudni fogsz belőle!
Szolnokot úgy vertük éppenhogy, hogy előtte náluk mindenki maródi volt és nem volt több hete meccsük ami az egész meccsen meglátszott a ritmustalan ügyefogyott támadásoknál, na ugyanezt éreztem nálunk is, de ha neked ez jó játék volt elfogadom ez is egy vélemény! Az aznapi Szolnokot 20al illett volna verni, ha már olyan “jól” játszottunk!

JólnézünkMIKI
Olvasó

Vovorasz, Zollner, Mijovics, Csirics…Jan Pavlik?!
Hajrá magyar kosárlabda!

Csippa
Olvasó

Tényleg vicc, Pavlik meg a legnagyobb túlélő ?

zterulez
Olvasó

Könnyebb lett volna felsorolni a magyar edzőket. A 14 csapatból jelenleg csak 3 helyen ül magyar edző a kispadon.

zterulez
Olvasó

Jorgos Vovorasnak gondok vannak az idegeivel.

Vadkakas
Olvasó

Valószínű nem azt kapta amit ígértek neki és amiért idejött..

Nem egy széteső félben lévő társaságot akart hanem egy új edzőnek bizonyítani akaró, sikerre éhes társaságot…

Ez nem az ő hibája. Ettől még lehet hogy tényleg szr edző és kb 2 hete van még hátra.

Na, de akkor ki lesz az aki össze tudja kaparni ezt a katyvaszt egy csapattá?

Bencur2021
Olvasó

Okorn

Redbid
Olvasó

Ő sem hülye, ezért majd csak a jövő szezontól!
Már ha persze úgy lesz 🙂

Vulcano
Olvasó

Krasovec edző nyilatkozatát melyik iq betyár fordította és gépelte le?
Konkrétan fájdalmas olvasni.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés