Jonesnak van egy befejezetlen sztorija

Tudósítónk jelenti Vareséből:

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

A 28 éves, 206 centis Jarrod Jones kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát, játszott az Alba Fehérvárnál, két évet Pakson és egyet Szolnokon. 2014-ben kapta meg a magyar állampolgárságot, 2016-ban néhány edzőmeccs erejéig már szerepelt a magyar válogatottban, ám akkor sérülés miatt elhagyta a keretet.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány úgy döntött, hogy holnap este őt küldi pályára honosított játékosként az olaszok elleni vb-selejtezőn. Jones a 2016/17-es szezonban játszott már Olaszországban, a Serie A-s VL Pesarónál, jó jel, hogy járt már Kínában is (ahol rendezik a jövő évi vébét), a Kujcsou csapatánál szerepelt. Tavaly a török Pinar Karsiyakát, a jelenlegi évadban a francia első ligás Monacót erősíti.

– Jól érzem magam, örülök, hogy visszatérhettem a magyar válogatottba – mondta Jones Varesében a BB1.hu-nak. – Szívesen tettem, hiszen újra találkozhattam a srácokkal, akik ezúttal is nagyon rendesen fogadtak. A legtöbbjükkel már korábban is együtt dolgoztam a válogatottnál, vagy játszottam egy csapatban, esetleg ellenfélként találkoztunk Magyarországon.

– Miért volt ennyire fontos önnek, hogy újra magára húzhassa a magyar válogatott mezét?

– Legutóbb, amikor itt voltam, sajnos volt néhány sérülésem, így az az időszak akkor elég rövidre sikerült. Nem tudtam igazán bizonyítani, mindössze néhány felkészülési találkozó jutott nekem. Azt is mondhatnám, hogy van egy befejezetlen sztorim. Azóta már megváltoztak a FIBA szabályai is, most már van arra lehetőség, hogy szezon közben játszhassak a válogatottban, így az ügynököm és én felvettük a kapcsolatot Plézer Gáborral, a válogatott menedzserével, és jeleztük, ha a csapatnak esetleg szüksége lenne rám, szívesen visszatérek. Szeretnék segíteni Magyarországnak, hogy kijusson a világbajnokságra.

– Milyen formában van?

– Remek formában érzem magam, szerencsére most nem vagyok sérült, semmilyen gond nem hátráltat. Közel három év eltelt azóta, hogy a válogatottnál szerepeltem, szerintem azóta elég jó szezonjaim voltak. Játszottam az olasz és a török első ligában, a Bajnokok Ligájában szerepeltem az Alba ellen is, nagyon jó érzés volt visszatérni abba a csarnokba. Sztojant is ismerem, hiszen Szolnokon volt már az edzőm, tisztában vagyok a rendszerével, tudom, mit vár el tőlem, szerettem nála játszani. Nagyon várom már a holnapot.

– Mekkora esélyt lát arra, hogy kijussunk Kínába?

– Biztos, hogy nem lesz könnyű, és azt is tudom, hogy nem csak a mi kezünkben van a sorsunk, de szerintem jó esélyünk van rá, hogy sikerüljön. Az biztos, hogy én is és a többiek is a lehető legkeményebben fogunk játszani. Márpedig, ha mindenki kihozza magából, ami benne van, akkor nagyon jó esélyünk lesz rá.

– Két éve játszott Olaszországban, milyen emlékei vannak arról az időszakról?

– Egy nagy múltú csapatban játszottam, talán az egyik legkomolyabban karrierem során. Ami megragadt bennem, az az elképesztő atmoszféra, ami övezte az összes meccsünket. Nagyon lelkesek errefelé a szurkolók, emiatt nagyon tisztelem is őket, úgyhogy holnap is valami hasonlót várok. Nekem nagyszerű érzés telt ház előtt játszani, márpedig itt sokszor volt rá alkalmam. Egy kosárlabdázónak ez rengeteg energiát tud adni.

– Monaco jobb hely, vagy Izmir?

– Izmir egy gyönyörű város, az egyik legszebb Törökországban, Monaco viszont a világ egyik legszebb helye. Nagyszerű az időjárás, tényleg minden fantasztikus. Mindkét hely tökéletesen alkalmas arra, hogy magas szinten tudjon az ember kosárlabdázni. Minden feltétel adott hozzá. A Pesaro mellett a Karsiyaka is egy olyan klub volt, ahol megőrültek a szurkolók a meccseken – a szó jó értelmében. Minden este rengeteg energiát adtak nekünk.

– El tudja azt képzelni, hogy valaha visszatérjen a magyar bajnokságba?

– Magyarország mindig egy lehetőség számomra, nagyon szép éveket töltöttem el, soha nem fogom elfelejteni azt az időszakot. Huszonnyolc éves vagyok, mindig a legmagasabb szintre törekszem. Azért jó pár évem van még hátra a karrieremből. Izgatottan várom, mit hoz a jövő, de soha nem lehet tudni…

Fotó: Pókász Endre