Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jól sikerült a DEAC főpróbája – Dobókkal frissítve

Ezúttal szorosabb meccset játszottak a felek.

DEAC – Naturtex-SZTE-Szedeák 93-86 (25-37, 33-8, 22-19, 13-22)

Felkészülési mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

DEAC: Moody 31/21, Somogyi 3, Guyton 6/3, Hines 16/9, Molnár M. 8 csere: Drenovac 19/3, Polyák 7/3, Molnár D. 3, Kovács -.

Szeged: Govens 13/3, Kerpel-Fronius G. 6, Brown 32/15, Mayer 2, Dickey 20/3 csere: Keller 6/6, Kerpel-Fronius B. 7/3, Olasz -.

Két napon belül két felkészülési találkozót vívott egymással a DEAC és a Szeged kosárlabdacsapata. A pénteki húszpontos győzelem után ezúttal 93-86-ra győzött Kovács Adrián együttese.

A pontvadászatot a Debrecen hazai pályán kezdi meg a Paks ellen – ezt a mérkőzést az M4 Sport is adja -, míg a Szeged a Körmend otthonába látogat.

A mérkőzés után a hajdúságiak vezetőedzője nyilatkozott a csapata honlapjának:

A siker ellenére nem lehetek maradéktalanul elégedett a látottakkal. Megengedhetetlennek tartom, hogy 37 pontot kapjunk egy negyed alatt, pláne, hogy elviekben egy jól védekező csapat vagyunk. Öröm az ürömben, hogy ez most történt, és nem a bajnokság küzdelmei során, így még tudunk azon dolgozni, hogy ez ne történhessen meg még egyszer. Sokkal hosszabb periódusokon keresztül kell a jövőben minőségi kosárlabdát játszanunk ahhoz, hogy lehessen esélyünk elérni a céljainkat. Ami a pozitívumokat illeti, az extra dobóformát mutató Moody-t és a vezérként előlépő Drenovacot emelhetem ki, érdemeik elévülhetetlenek abban, hogy végül talpra tudtunk állni.

Fotó: kosarlabda.deac.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Sajka Recent comment authors
Sajka
Olvasó

A DEAC nem lesz rossz. A leggyengébb láncszem szerintem – akárcsak tavaly – az edzői stáb lesz.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés