Bajnokság
Jól kezdett a Nyíregyháza légiósa, szerinte van mire építkezni
Közel áll hozzá Pethő Ákos felfogása.

:
:
Harmadik helyen zárta a Bányász Kupát az újonc Hübner Nyíregyháza BS. Pethő Ákos csapata sokáig jól tartotta magát a házigazdák ellen is, míg a bronzmérkőzésen tetemes hátrányból fordított.
Az első meccsén 25, a másodikon 18 pontot szerzett C. J. Bryce. A légiós úgy látja, lehet építeni az eddigiekre.
Két hete érkeztem, megismerhettem a csapattársakat, valamint a taktikát, amit az edzőnk játszatni akar a csapattal támadásban és védekezésben. Közel áll hozzám az a felfogás, amit az edzőnk képvisel. Már a múlt hétvégi tornán is jól játszottunk, úgy érzem, hogy mindkét csapatot megverhettük volna. Először játszottunk együtt, örülök, hogy a második mecset valóban sikerült is behúznunk. Szerintem ez is mutatja, hogy nagy reményekkel vághatunk neki a szezonnak. A csapat egyértelműen jobb lesz napról napra, hiszen még csak most kezdünk ráérezni egymás játékára és folyamatosan tanulunk egymástól. Az eheti tornán nincsenek különösebb elvárásaim magunkkal szemben, hiszen ahogy mondtam, még a tanuló fázisban vagyunk, de mondhatom, hogy építhetünk a múlt szombati győzelmünkre
– foglalta össze az elmúlt napok legfőbb történéseit a 25 éves amerikai játékos a klub honlapjának.

Jó igazolás!