Bajnokság
Jól halad az Alba, kész lesz az első bajnokira
A sérüléssel bajlódó Szlaven Csupkovics a héten még nem játszik az edzőmeccseken.

:
:
Az Alba Fehérvár teljes kerettel augusztus 12-én vette fel a munkát. Eddig három edzőmeccset játszott, előbb Oroszlányban, az élvonalba frissen feljutott gárda otthonában, aztán hazai pályán a Szegedet, múlt héten pedig az MBK Komárno együttesét fogadták a kék-fehérek. Mindhárom meccset magabiztosan nyerták, de a hangsúly természetesen nem az eredményen volt.
– A felkészülés ezen időszakában a gyakorlás a legfontosabb. Meggyőződésem, jól haladunk, a meccseken láttam jó dolgokat, úgy gondolom, készen leszünk az első bajnoki mérkőzésre. Fiataljaink beépítése természetesen fontos, igyekszem megfelelő játékpercet adni mindenkinek – közölte Jesus Ramirez vezetőedző a klub honlapjával.
A második, Szeged elleni edzőmeccsen izomsérülést szenvedő erőcsatár, Szlaven Csupkovics több kezelésen vett részt, már tréningezik, de a közös gyakorlásba még nem szállt be. Az elmúlt időszakban a combját fájlalta, ezért nem edzett a társakkal, a konditeremben emelgette a súlyokat, valamint a dobásokat gyakorolta, egyedül. A csapatorvos, Dr.Kovács Ignác elmondta, a szerb kosaras a hétvégi edzőmeccseket vélhetően még kihagyja, ám a folytatásban már a szakmai stáb rendelkezésére állhat. Az amerikai irányító, Daishon Smith a révkomáromiak elleni derbit hagyta ki elővigyázatosságból, a lábfejét fájlalta. Hétfőn délelőtt már a társakkal gyakorolt.
– Sűrűsödnek a dolgok, a héten már három edzőmeccset vívunk. A csapat épül, minden meccsen voltak kimondottan jó periódusaink, az a cél, hogy ezek az időszakokat minél hosszabbak legyenek a meccseken. A hozzáállással nincs gond, mindenki nagyszerűen dolgozik. A Takács-testvérek különösen, Milán és Martin élen jár a munkában.
Már az U18-as Eb-ről bokasérülés miatt hazatérő, a bokával bajlódó Lukács Norbert is teljes értékű munkát végez. Neki természetesen utol kell érnie magát, ez rövidesen be is következik – mondta az albakosar.hu-nak Pethő Ákos másodedző.
A KTE együttesével kedden 18 órakor meccsel az Alba idegenben, pénteken 18 órakor a kecskemétiek viszonozzák a látogatást, vasárnap pedig a DEAC érkezik Fehérvárra.
Fotó: fiba.com

Szólj hozzá!