Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jól csak a szívével lát a sportmasszőr is

Berta Ferenc profi sportolóból lett profi fizioterapeuta, aki a Soproni Sportiskola KA növendékeit is segíti.



:

:

Minden ember más, így két terápia sem lehet egyforma – vallja Berta Ferenc, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia fizioterapeutája. Csillogó szemmel beszél a munkájáról, amiről azt hinné az ember, hogy nyomó, csavaró, feszítő mozdulatok sora. Holott – mint a beszélgetésből kiderült -, a lelki ráhangolódás legalább annyira fontos, mint a technika.

Nem akarok barkóbázni, de gondolom a sport szeretete hozott erre a pályára.

Így van. Már gyerekként fociztam, aztán egyre magasabb szinten, végül a Budapesti Honvéd színeiben játszottam az NB I-ben. Sajnos egy sérülés és a sorkatonaság miatti hosszú kihagyás miatt fel kellett adni a futballkarrierem. De nem hagytam el a labdát, sőt!

Tudatos volt, hogy a sportpályákon maradsz?

Mindenképpen. Valahogy adta magát, hogy ha rúgni nem tudok, legalább segítsem azokat, akik a pályán maradtak. Közben a foci mellé bejött egy másik szerelem, a kosárlabda. Egy véget nem érő tanulási folyamat kezdődött el, egyik feladat hozta a másikat, minél többet tudtam, annál inkább láttam, hogy mennyit kell még nekem is fejlődnöm. Először a sportmasszőri iskolát végeztem el, azután tucatnyi más módszert, technikát és terápiát tanultam meg.

A tudásodat ráadásul rengeteg tapasztalat mélyíti…

Ez így van, hiszen felnőtt és utánpótlás-korosztályokkal is dolgozom. Korábban is több egyesületnél vállaltam feladatot, volt amikor egyszerre, illetve párhuzamosan dolgoztam a felnőtt futball- és a női kosárlabda-válogatottnál.

Ismert és elismert szakember vagy, aki a legnagyobb kluboknál is megfordult. Hogy kerültél a soproni akadémia stábjába?

Nagyon sok edzőt ismerek, úgyis mondhatnám, kevés olyan edző van, akit nem ismerek. Tény, hogy az elmúlt közel öt év kivételével én mindig a fővárosban dolgoztam, ha be is jártam számtalan csarnokot a munkám révén az országban. Ismertem a sportiskolát is, különösen jól Horváth Józsefet, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját. Ő hívott ide, azzal a külön megbizatással, hogy állítsak össze egy gépparkot is. Lehet, ez volt a mézesmadzag, mindenesetre tetszett a feladat. Amikor először utaztam ide, bevallom, magam is elcsodálkoztam saját magamon, annyira fővárosközpontú voltam. Mégis, az első perctől kezdve jól érzem itt magam! Amit a sportiskolában találtam, s tapasztalatok azóta is, az nagyon megtetszett. Teljes mértékben magaménak vallom az itt dolgozók ars poetikáját, miszerint mi nem kosarasokat nevelünk, hanem embereket, akik éppen kosárlabdáznak.

A sportiskola U18-as csapata megnyerte a bajnokságot, a döntőről szóló beszámolókban többször is felmerült a neved. Játékosok és edzők is kiemelték, hogy a segítséged nagyon kellett az aranyéremhez.

Most erre mit mondjak? Ott voltam, tettem a dolgom. Az én életterem a sportpálya vagy legalább annak közelsége, nagyon szeretek sportolókkal beszélgetni, igyekszem minél jobban megismerni őket és örülök, amikor őszinték velem. Ez azért is fontos, mert amikor gond van, könnyebben tudok segíteni. Így volt ez a bajnokságon is; ismerem a fiúkat, tudtam, mit kell tennem az érdekükben.

Említetted, hogy több terápiát is megtanultál, nyilván alkalmazod is őket. Mi dönti el, hogy melyiket?

Minden ember más, és minden fizioterapeuta is más. Éppen ezért a mi szakmánkban nincs két egyforma kezelés. Egyrészt a szakemberek is eltérő tudást szívtak magukba, az egyiknek ez a módszer áll közelebb a személyiségéhez, a másiknak amaz. Mindnyájunknak van egy egyéni tudáscsomagja, s ebből azt hívjuk elő, amiről az adott helyzetben úgy gondoljuk, a legnagyobb segítséget nyújtja. A páciensek különbözősége nyilvánvalóbb: az egyik gyerek, a másik kamasz, a harmadik felnőtt, lehet nő vagy férfi, erősen igénybe vett profi vagy a határait feszegető fiatal. Mások a lelki beállítottságok is. A mi munkánkat hajlamosak fizikai, külső beavatkozásnak betudni, pedig korántsem az. A lelki ráhangolódás, a sportoló személyiségének ismerete, az őszinte kapcsolat kialakítása, a pozitív energiák előhívása legalább olyan fontos, mint amit a kezemmel végzek el. Minden mindennel összefügg ebben a munkában.

Mégis melyik nagyobb kihívás, a felnőttekkel vagy az utánpótlással dolgozni?

Nagyon más, én mindkettőt szeretem. A fiatalok még gyorsabban regenerálódnak, őszintébbek is, könnyebb az egymásra hangolódás. A felnőttek viszont tudatosabbak és azért van ennek is pozitív oldala.

Heti két-három napot töltesz a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia sportolóival, messze a fővárosi otthonodtól. Lehetne kényelmesebb is az életed…

Most megint azt kérdezed miért ők és miért itt? Mert jól érzem magam szakmailag és emberileg is a sportiskolában. Nem fáraszt, hogy messze van, mert szívesen jövök. Pozitív energiákkal teli dolgozók vesznek körül, szívesen jönnek hozzám a játékosok, és így könnyebb a munka is. Itt mindenki a közös célért, az akadémisták fejlődéséért teszi azt, amihez ért, s nekem ez a jó társaság többet ér minden más lehetőségnél. Tudniillik csapatjátékos vagyok…

Szerző: Nagy Márta

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés