Bajnokság
Jó Szolnokra, és kiegyensúlyozott bajnokságra számít Alekszics
Két jó híre, és egy rossz is volt az Olajbányász edzőjének.
:
:
Teljesen megújult csapattal, új koncepcióval vág neki a következő bajnokságnak a Szolnoki Olajbányász. Dragan Alekszics vezetőedzőnek lesz feladata bőven, új játékosokat kell beépítenie a csapatba, és több fiatal kosaras is egyre nagyobb szerepet követel magának.
Az előszezonban eddig öt felkészülési meccset játszott, ebből kettőt megnyert, hármat elveszített csapat, amely a BC Prievidza otthonában kikapott 79-71-re, majd a tartalékos Paksot győzte le 95-65-re, míg a Kolozsvártól 83-90 arányú vereséget szenvedett, majd diadalmaskodott az OKK Belgrád ellen 84-87-re, majd a belgrádi torna zárásaként alulmaradt a Mornar Bar ellenében (93-102).
– Minden a legnagyobb rendben halad a felkészülésünkben. A sérüléseket leszámítva nincs okunk panaszra. Jól teljesítünk az eddigi edzőmeccseken. Jó az összhang a csapaton belül, a játékosok jól kijönnek egymással. Tudják, hogy mi az, amit elvárok tőlük és ezt maximálisan be is tartják. A fiataljaink teljesítménye is biztató. Pallai Tamáson már tavaly is láttuk a rájátszásban, hogy segítségünkre lehet, ő egy nagyon tehetséges játékos, míg Rudner Gábor nagyon motivált, hiszen a tavalyi szezonban sokat hagyott ki sérülés miatt
– mondta Dragan Alekszics.
A vezetőedző említette a sérülteket is, akik állapota az utóbbi napokban nem változott.
– A sérültjeinket tekintve ugyanúgy állunk, mint eddig. Juhos Levente legalább 6-8 hetet lesz kénytelen kihagyni. Kovács Péter csak egy kisebb sérülést szedett össze, ő rendben lesz, míg Andre Jones családi okok miatt elutazott pár napra Szlovákiába, de ő se fog emiatt meccseket kihagyni.
Az erőviszonyok alapján kiegyensúlyozott több esélyes bajnokságot vár.
Az idei egy nagyon kiegyenlített és erős bajnokság lesz, elég csak megnéznünk, hogyan erősítettek a csapatok. A Falco, a Paks, a PVSK, vagy igazából szinte bárki megszerezheti az aranyérmet. Ami minket illet, ha mindent beleadunk, akkor jók leszünk
– mondta.
Nem úgy néztek ki a sárga majmok Győrben, mint akik nagyvonalúan átadnák a Kupát ?
????????????????
“…Az előszezonban eddig három felkészülési meccset játszott, ebből egyet megnyert, kettőt elveszített csapat, amely a BC Prievidza otthonában kikapott 79-71-re, majd tartalékos Paksot győzte le 95-65-re, míg a Kolozsvártól 83-90 arányú vereséget szenvedett…”
Plusz legyőztük a Belgrádot
és kikaptunk a Bartól…
Istenem…küldöm a linket…a saját linketek:
https://bball1.hu/a-mornar-bar-kifogott-az-olajbanyaszon/
Köszi! Javítottuk!
Nem hogy hálás lennél hogy a mi, szombathelyi honlapunk szót ejt a csapatodról.
Mindenről írhat, vagy csak a kupáról? Vagy csak a kupagyőztesről?
Mit szeretnél?
Valamelyik (körmendi, szolnoki, egerszegi…) szurkoló írja le nektek, hogy milyen kupát nyerni?
Elmondjuk…
Idén is vigyétek nyugodtan 🙂 aki a kicsit nem becsüli…
????????-??
????????-?
Nagy a hasonlóság ugye!
?????
????????
Ez a magyar bajnokság…
Csak a szokásos szakmai igénytelenség@?
Zugfirkászat silverhely@?
100%, hogy neked ebből a szerkesztőségből valaki megdugta a feleséged, míg te az impotens pöcsöddel Nádasdon motoroztál…
Minden cikket elolvasol, mindenbe beleklikkelsz, mindent fikázol.
Állj neki, keresd meg inkább a hálót, amit nemrég elhoztunk. És vigyázzatok a mostanira is. 🙂
Ne lottózál és a kombinatív képességeid is elég gyengék@?
Szerintem pont magadról írtál(motorozni persze nem tudsz?,)
Te lettél kissé bi, miután egy Körmendi rendesen megkefélte a feleséged@?
Hol a hálóóó kicsi biiii?
Szolnokon, a Kupa mellett@?
Te rendesen bizonyítod, hogy van élet az agyhalál után is…
Biiiii-biiiii, kicsi biiiii@?
Húzd már ki a nyelved joda, belefulladsz a buckasz@rba ???
????????
Ez meg a kupa…
Vizesnyolcast is elkapta a ricsirúzs betegség.
Kifektette magát agyilag.
De várjatok még buckacig@nyok még el sem kezdődött a szezon.
Most jön még a feketeleves.
Akarom mondani söprű…???
Buckaciganyok.
Gratulalok pappám!
Csodalkoztok,hogy egy orszag titeket utal.
Csak a lúzerek tudod ???
Azok ti vagytok.
Találj már ki valamit magadtól…ja jobbágy vagy..nem szóltam.
Azért elég messze vagyunk attól hogy nekünk félni kellene az ilyen kultúràlt fenyegetéstől. Ahhoz hogy egyszer végre nyerjetek ellenünk a fél csapatunknak le kellett sérülnie, ezt ne felejtsétek el. Címvédőként pedig nem olyan nagy megfejtés erős csapatot építeni….
Igen, ez latszott a Magyar Kupa dontojeben ?? féllábú Szolnok kuldott titeket haza…
Aramis. Most harmadjára kérdezem meg tőled a fórumon, hogy mit jelent ez a buckázás a Szolnokiak felé?! Eddig mindig, normális hangnemben kérdeztem, de soha nem jött rá válasz tőled. Megkérlek most is, hogy magyarázd már el kérlek, hogy mi ez a jelző, honnan jött és miért van?!
Én nem vagyok szolnoki, fogalmam sincs mi lehet.
Tőled szeretném “hallani”.
Figyu Aramis.
Mennyivel leszünk előrébb, ha nem az Olaj, hanem az MTE, a ZTE, az ASE, az ALBA.. címeit vetjük össze a tiétekkel
Semmivel.
Van egy közös nevezőtök amit úgy hívnak, MÚLT.
Jelenetek meg jövőtök nincs.
Az jo, ha te megmondod, hogy egy csapatnak nincs jovoje.
Te, pont te…szilverhelyi agyilag ejfekete hercege… ?
Ez van jobbágy.
Mindenki megmondhatja itt azt amit gondol.
Te is.
Én is.
Ennyi.
Abban az évben nyertünk legutóbb, amikor ti. A jövő kérdéses.
Én azt hallottam, hogy nem lesz kupa. Viszont így nem buktok ismét.
Istenem, de veditek a 2.szamu orszagosnak viccelt vendegkonyveteket egy apro kritika eseten is ??????
A legjobb, hogy kap a Falcohazisajto egy kritikat,es rogton itt van par Falcos hogy megvedje a kis szerkesztoket ??????
….persze ez ertheto ?
Semmi személyeskedés nem volt az írásaimban, egész egyszerűen a provokáció gyakran provokációt szül. Ebben te sem vagy jobb, az ésszerű és kimondottan szakmai észrevételeidet egyre inkább felváltják az ehhez hasonló szinten aluli megnyilvánulásaid …
Az a baj, hogy nalatok is sullyed a szinvonal.
Par ertelmes Szhelyi van még itt, de azok is eltunnek ilyen szarosparnak meg szaramiszok miatt.
Te legalabb korrekten valaszolsz! ?
Van pár értelmes szhelyi.
A többi szhelyen kívüli meg azért jár ide, hogy a Falcot fikázza.
Most meg nem tetszik nekik, hogy visszapattan a labda.
Mivel sokadjára sem válaszolsz kérdésemre Aramis, merem feltételezni, hogy úgy használsz egy “bucka” kifejezését szitokszóként mások irányába, hogy halvány fingod nincs róla, hogy mit jelent. És ez borzalmasan kínos. Igazából, nem okoztál csalódást, sejtettem hogy így van. Stílusodból adódóan kb. 15 éves lehetsz, akit valószínűleg a középsuliban folyamatosan lepofoznak, ezt próbálod itt verbálisan ellensúlyozni. Nem tudok rád haragudni, igazából kicsit sajnállak is. De had kérjelek már meg arra, hogy ne használj olyan jelzőket, amiket nem ismersz. Aztán vagy lesz annyi eszed, hogy ezt megfogadod, vagy nem. De tippelek, hogy nem lesz. További jó ámokfutást, majd szólj, ha kosárlabdáról is fogsz… Olvass tovább »
Majd ha a kosárlabdáról fog szólni ez a fórum nem pedig a Falco, Szombathely, Gráczer, Bb1 elleni mocskolódásról akkor elvárhatod, hogy én is arról írjak.
Addig várj türelmesen…
Mutass a közelmúltból egy, csak egyetlenegy olyan Falcoról szóló cikket ahol nem a sárdobálás ment.
Még az olyan cikkeknél is aminek köze sem volt a Falcohoz is mi voltunk a célpont…és ricsirúzs állításával ellentétben ezek nem zrikák voltak.
Ezek igenis aljas mocskos rosszindulatú megjegyzések.
Tőlem csak azt kapjátok vissza amit adtatok.
Majd, ha mész Váradra, akkor meglátod a szolnoki buckákat. Ja nem mész.
Te ostoba.
Mi a vereres faszrol beszelsz itt osszevissza.
Nezd meg az elmult 2het Kormend cikkeit! Te meg az ostoba tesókaid fostak ossze a cikkeket.
Toredek annyi Kormendi ir be egy Falco cikk ala, mint ti a Kormend ala.
Mirol pofazol?
Mirol te ostoba?
Mocskolodasbol viszitek a palmat, ha meg valaki bekerdez, mint most, hapogsz csak….
Remelem az eletben egyszer jol megtalal valaki,es jol szajbaver.
Akkor aztan majd sirdogalhatsz, mint most.
Ovodas csicska
Gyere te trágyatiprô paraszt szívesen kikozmetikázom azt a bamba falusi pofádat!
A buckaciganyozasodat remelem nem felejtik el a Szolnokiak!
Remelem egyszer eloben is megtalal valaki ezért,
Akkor jatszhatod azt a bekepzelt bunko fejedet!
Nagyon remélem én is jobbágyka…csak nehogy ti sīrdogáljatok a végén!
Ha már nekem írsz vissza, akkor ne általánosíts. Nekem, mi közöm van ahhoz, amit írsz? Ha majd tőlem látsz Falco mocskoló bejegyzést, akkor írhatod ezt, addig viszont nem. Megjegyzem, a válaszodnak egyébként sincs SEMMI KÖZE ahhoz, amit eredetileg kérdeztem. Olyan vagy, mint egy sértődött 6 éves, akinek bármit is mondanak, vagy kérdeznek tőle, az a válasza, hogy “de ti is meghúztátok a hajamat”. Én személy szerint pont leszarom, ha buckázol. Csak érdekelt volna, hogy mi ez? De sajnos rá kellett jönni, hogy fogalmad sincs. Mindegy is. Még egy ajánlás a végére: nagyon titkold mindig hogy valójában ki is vagy, mert… Olvass tovább »
Akcios a teszkoban a zsepi!
Te mit keresel itt jobbágy?
Ha nem tetszik miért nem olvasod inkább a faluhonlapot?
Felhomályosították az agyad helyét, hogy Kész Átverés az egész? ????
Ennyire futja te panelcsotany? ???
Panelben eltek, ott is rohadtok meg. ???
Nagyapám mondta:ne piszkáld a szart, mert még büdösebb lesz..