Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jó pozícióból várja a folytatást a DEAC

Kovács Adrián: most kell kijavítani a dolgokat, később már kevesebb lehetőség lesz rá. Szeretnénk minél több meccset megnyerni a szezon hátralevő részében.



:

:

Tizenkilenc forduló után a DEAC kosárlabdacsapata tizenegy győzelem és nyolc vereség mellett az ötödik helyet foglalja el a tabellán. A gárda jó formában várhatta a válogatott szünetet, hiszen a legutóbbi három találkozót megnyerte, ezzel pedig a második legjobb mutatót tudhatja magáénak (ennél jobb szériában jelenleg csak a ZTE van zsinórban aratott négy győzelmével).

Az együttes vezetőedzőjét, Kovács Adriánt kereste meg a BB1.hu.

Nagyon fontos volt számunkra, hogy a srácok kipihenjék magukat. Ez volt az elsődleges. Egy nagyon hosszú szünetről beszélünk, talán egyedi Európában, hogy ilyen sokat áll a bajnokság. Köszönhetően annak, hogy nem volt kupahétvége, illetve volt egy FIBA-ablak, ahol a magyar válogatott játszott. A fiúk kaptak egy kilencnapos szünetet, melyet mindenki ki is használt. A pihenő után munkába álltunk. A teljes kerettel elkezdtünk dolgozni azokon a részleteken, amiket úgy gondoltuk, hogy javítani kellett. A napokban elkezdtünk foglalkozni már a következő ellenfelünkkel is. Az a legfontosabb, hogy azokat a dolgokat, amiket javítani szeretnénk mind támadásban, mind védekezésben, azt most még megtehetjük, mivel az elkövetkezendő hetekben már kezdődik a kettős terhelés, így kevesebb edzésünk lesz és kevesebb terhelést is kaphatnak a srácok hétközben

– mondta a szakember, majd értékelte a Debrecen teljesítményét is az eddig látottak alapján.

– Úgy gondolom, hogy most jó pozícióban találhatjuk magunkat. Nyilván voltak olyan mérkőzések, amelyeket jobb lett volna megnyerni, voltak olyanok, ahol fájó vereséget szenvedtünk. Most viszont egy jó tendenciában vagyunk, ezt szeretnénk tovább vinni. Mindig a következő mérkőzéssel foglalkozunk, számunkra az a legfontosabb. Most a Szegeden jár az eszünk, illetve azon, hogy a saját dolgainkban előrelépjünk. A továbbiakban szeretnénk a lehető legtöbb meccset megnyerni és a lehető legjobb pozícióba kerülni a végén.

Fotó: deacbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés